A kevesebb gyermeket nevelő magas jövedelműek járhatnak jól az szja-visszatérítéssel

Gazdaság

Nem világos, hogy az alacsony jövedelmű, több gyermeket nevelő családok kapnak-e kompenzációt, pedig a járványt pont ők sínylették meg a legjobban.

 

Bár a részletekről egyelőre keveset tudni, az bizonyos, hogy ha sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP-növekedést, akkor a gyereket nevelő szülőknek 2022 január-februárjában visszaadja a kormány a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót (szja), legalábbis az átlagjövedelem szintjéig. Mindezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be szerdán.

Az egy nappal később tartott Kormányinfón Orbán elárulta, mindenki azt kapja vissza, amit befizetett, átadott az államnak, mint ahogy azt is megtudhattuk, neki is jár az szja-visszatérítés. Az egésszel lesz egy kis bohóckodás is: a kérdést nemzeti konzultácó keretében vitatja meg a kormány.

Pénteki rádióinterjújában pedig a kormányfő megismételte, az átlagjövedelmet terhelő adó mértékéig kapható vissza az szja, ez lesz a plafon.

Milyen számokon alapul a visszatérítés? Hiszen szja-t többféle jövedelem után lehet, kell fizetni. Egyebek mellett erről nyilatkozott lapunknak egy névtelenséget kérő adójogász szakértő, aki elmondta: szerinte csak a munkajövedelem adóját veszik számításba. „Magánszemélyeknek 2022 májusáig kell elkészíteniük az adóbevallást. Így hivatalosan nem tudja megállapítani a NAV, kinek mennyi az összjövedelme, azt viszont már korábban látják, kinek mennyi volt a keresete, ugyanis azt havonta bérszámfejtik, s ez az adat az adóhatóságnál már januárban rendelkezésre áll. A többi jövedelmet azután, akár hónapokkal később állapítja meg a NAV, tehát azt, hogy valakinek mennyi az összjövedelme, az év elején nem látják. Azt viszont igen, kinek mennyi volt a keresete, sőt sokaknak ennek alapján a hatóság készíti el az adóbevallását” - mondta a szakember.

Az eddigi bejelentésekből tehát nagyjából azt lehet megállapítani, hogy az átlagkereset összegénél húzzák meg a visszafizetés felső határát. Ez maximum évi 800 000 forint. Ha ezt elosztjuk tizenkettővel, akkor egy hónapra 66 ezer forint szja jön ki. Ez pedig bruttó 444 000 forintnak az adója, ennyivel számoltak, amikor a kedvezmény maximumát megtervezték. Kérdés, hogy a 800 000 forintba egy gyereket eleve beleszámoltak-e, hiszen különben anélkül nem is járna semmi. (Ha mégsincs belekalkulálva, 120 ezerrel kevesebbet kap vissza a szülő, mivel egy gyerek után havonta 10 000 forinttal csökken a befizetendő szja. Két gyereknél kétszer 20 ezer forint a kedvezmény.)

„Itt már érezhetően csökken a befizetett adó, ezért ez e csoportba tartozók jóval kevesebbet is fognak visszakapni jövőre. Három vagy több gyereknél még nagyobbat, mondhatni több osztályt ugrik a támogatás, mindegyik után havonta 33 000 forinttal csökken az szja” – ismertette az adójogász. Felhívta a figyelmet arra, hogy a háromgyerekesek nagy része nem is fizet szja-t, sőt nem is tudnak annyit keresni, hogy a teljes kedvezményt kihasználják, s ha mégis, akkor a járulékokból is levonhatják a fennmaradó kedvezményt. A minimálbér magasságában lévők pedig gyakorlatilag már két gyereknél nem fizetnek szja-t, ezért ők nem, vagy csak alig kapnak vissza valamit jövőre. 

„A kevesebb gyermeket nevelők járnak igazán jól, különösen a magas jövedelműek, őket célozza ez a csomag”

- mondta a szakértő.

Miközben az igazán jómódú egy-két gyerekeseknek több százezres vagy akár milliós összeget visszatérítenek, a rendkívüli plusz pénztől a több gyermeket nevelő, kiskeresetű szülők elesnek. Azaz: hiába volt esetleg nyomorult évük – a szokásos kedvezmények dacára –, pont náluk nem kompenzálják a veszteségeket. Pedig – ha csak a kormány logikáját követjük is –, épp e családoknál sokszorozódtak azok a pénzügyi és egyéb terhek, amelyek a pandémiás helyzetből adódtak.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.