Áprilisban több ember veszítette el a munkáját, mint előző hónapban

  • narancs.hu
  • 2020. május 1.

Gazdaság

Egy parlamenti írásbeli válasz árulkodik arról, hogy legalább kétszer annyi ember veszítette el a munkáját áprilisban, mint előző hónapban.

Mivel az elbocsátások folytatódtak áprilisban is, a DK-s Varju László írásbeli kérdéssel fordult Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez arról, hogy vajon „hány munkanélkülit köszönhetünk a járványnak?” Azaz szerette volna megtudni, hogy március 4. (az első koronavírusos fertőzés bejelentése) óta hány embert bocsátottak el, és hányan regisztráltatták magukat álláskeresőként.

Kérdésére Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára válaszolt – amit az Mfor Menedzsment fórum szúrt ki. Orbán először felidézte a KSH legfrissebb adatközlését, mely szerint a munkanélküliség ráta 3,7 százalék volt márciusban (ami nem sokkal több az egy évvel korábbi 3,5 százaléknál), majd hozzátette: az áprilisi adatok még nem ismertek. Ugyanakkor hozzátette: „A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma március 16-a óta 44 ezer fővel nőtt.”

Mivel márciusra 17 ezer új munkanélkülit jelentettek, ez a szám mindenképpen azt jelenti, hogy a következő hónapban fokozódott a munkanélküliség Magyarországon – ugyanis áprilisban, ez alapján, legalább 27 ezer új álláskereső regisztráltatta magát a hivatalokban.

Az Mfor megjegyzi azt is, hogy a regisztrált álláskeresők száma nem egyezik meg a munkájukat elveszítők számával. A Központi Statisztikai Hivatal egy megkérdezésen alapuló felmérés során arra jutott, hogy csak márciusban 56 ezer új munkanélküli lett hazánkban. Ezek nem voltak mind regisztrált álláskeresők, de a KSH módszertana szerint megfeleltek a munkanélküli státusz kritériumainak.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.