Világszerte a munkahelyek közel fele veszélybe került - állítja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. április 29.

Gazdaság

Különösen a feketén foglalkoztatott tömegek lehetnek bajban.

A 3,3 milliárd munkahely csaknem fele veszélybe került világszerte a koronavírus-járvány következében foganatosított drasztikus intézkedések miatt - közölte szerdán a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Genfben.

A legsúlyosabban az a 1,6 milliárd ember érintett, aki szabálytalan módon, vagyis munkaszerződés nélkül dolgozik, és máról holnapra él. Globális átlagban jövedelmük 60 százalékkal csökkent a pandémia következtében, Afrikában és Latin-Amerikában ugyanakkor több mint 80 százalékkal.

"Nem szabad elfelejtenünk a számok mögött rejtőző emberi nyomort és szükséget" - hangsúlyozta a szervezet igazgatója. Egyben felszólította az országokat, hogy szociális programokkal próbálják meg ellensúlyozni mindezt, a nemzetközi közösséget pedig, hogy karolják fel a szegényebb államokat.

2020 második negyedévében az ILO 305 millió teljes munkaidős állásnak megfelelő munkaóra kiesésével számol a pandémia előtti 2019 utolsó negyedévével összehasonlítva. Két héttel korábbi becslése még 195 millió teljes munkaidős állásnak megfelelő munkaóra kiesése volt. (Hozzá kell tenni, hogy az ILO 48 órás munkahéttel számol, nem a nyugati világban megszokott 40 órással.)

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint globálisan a munkaadók csaknem fele, mintegy 47 millió foglalkoztató tevékenysége a válság által leginkább sújtott ágazatokhoz köthető. Az önálló vállalkozói tevékenységet végzőket is beleszámítva világszerte 436 millió vállalat került veszélybe a pandémia gazdasági kihatásai miatt.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”