ATV: Üzemanyaghiány miatt már közel 100 benzinkúton nem lehet tankolni

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 8.

Gazdaság

Van olyan kút, ahol elfogyott az augusztusra szánt mennyiség fele.

Országszerte már 100 körül van azoknak a benzinkutaknak a száma, ahol egyáltalán nem lehet tankolni az üzemanyaghiány miatt – mondta el az ATV híradójának Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője. Az egyik balassagyarmati benzinkút üzemeltetői például utoljára péntek este kaptak üzemanyagot, ami állításuk szerint pillanatokon belül el is fogyott, így most hétfőn már ki sem nyitottak. Tóth András, a Xhénia Kft. ügyvezetője elmondta: ez most azért nagy probléma, mert az erre a hónapra szánt mennyiség fele már elfogyott, és még csak nyolcadika van. „Nem tudjuk, hogy ha most megint rendelünk üzemanyagot, akkor fogunk-e kapni, illetve ha kapunk, akkor mennyit kapunk” – tette hozzá.

A műsor által megkérdezett energiapiaci szakértő szerint a cégek saját hatáskörben döntenek arról, hogy hány liter üzemanyagot vagy mekkora összeghatárig tankolhatunk az autónkba. Balogh József megjegyezte: érdekes kérdés, hogy ezeket a korlátozásokat a fogyasztók a fogyasztóvédelemnél vagy bíróság előtt megtámadhatják-e, bár ő ilyenről még nem tud. Hallott azonban olyan szabolcsi faluról, ahol naponta csak 8 ezer forintig lehet tankolni, illetve egy fotót is küldött a csatorna híradójának egy váci töltőállomásról, ahol nem sokkal 12 után már nem lehetett üzemanyaghoz jutni.

Miközben országszerte egyre több benzinkút kerül hasonló helyzetbe, a Holtankoljak.hu előrejelzése szerint szerdától csökkenni fog az üzemanyag ára. Ahogy arról lapunk is beszámolt: a 95-ös benzin literenkénti piaci ára 671,9 forint, a gázolajé pedig 722,9 forint lesz majd.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.