Baj van a Dunaferrnél, az állam betenné a lábát a vasműbe

  • narancs.hu
  • 2020. május 5.

Gazdaság

A kormány úgy mentené meg a céget, hogy bejelentkezett tulajdonosnak. Mészáros Lőrinc egyébként korábban már szemet vetett a vasműre.

Csúsznak a fizetések a hazai acélgyártás fellegvárában, a Dunaferrnél, amit a cég vezetése a járványhelyzettel indokolt - írta a hvg.hu kedden. A cég közleményt adott ki, amely szerint megpróbáltak állami segítséget kérni a hitelek felvételéhez vagy a megrendelésekhez, de ezeket a kéréseket a kormány rendre visszautasította.

Közben a városi lap arról írt, hogy az állam mégiscsak segítene, de cserében a kabinet részesedést szeretne a cégből. Állítólag az erről szóló egyeztetések már a járvány kirobbanása előtt megkezdődtek, ugyanis a vasmű már jó ideje gondokkal küzd. A lap megjegyzi, a vállalat részvényeinek többsége az orosz Vnyesekonombank tulajdonában van: miután a szintén orosz ISD helyzete rosszra fordult a 2008-as válság nyomán, a hitelező bankja szerzett tulajdonrészt.

A Magyar Narancs még tavaly nyáron írt arról, hogy Mészáros Lőrinc is érdeklődött a Dunaferr iránt, de az orosz tulajdonosok akkor még elzárkóztak az adásvétel elől.

A politika vasmarka

Mészáros Lőrincet az acélgyártás is érdekli, a Dunaferr azonban egyelőre nem eladó. Az orosz tulajdonosok viszont aligha a pénzügyi mutatók miatt ragaszkodnak a vállalathoz. A politikai játszma több ezer embert érint Dunaújvárosban és a környékén. Franciaországban sűrű bocsánatkérések mellett minden vád alól felmentették Szulejman Kerimov orosz oligarchát, aki június végén el is hagyta az országot.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.