Az állampapírok sikerként tálalt kamatkifizetései

Bízz bennem akkor is, ha csalok!

Gazdaság

Égető szüksége van a kormánynak arra, hogy a lakosság higgyen benne. Brutális mennyiségű pénzhez jutnak a következő hónapok során az állampapír-tulajdonosok, és a kormány azt szeretné, ha az ő szája íze szerint bánnának az emberek ezzel a pénztömeggel.

Kinek szólhatott Orbán Viktor üzenete, amelyben jó hírként aposztrofálta, hogy a kormány (a Magyar Államkincstár) 1700 milliárd forint kamatot fizet ki, mely összeget a családok (befektetők) arra költhetik, amire csak akarják? Ki lehetett ennek a teljesen átlátszó kábításnak a célközönsége?

A befektető nyilván tudja, hogy ha az állampapír kamatát, illetve lejáratkor a befektetett tőkét nem fizeti ki az állam, az csődöt jelent, tehát neki azt mondani, hogy juhúúú, nincs államcsőd, kábé olyan, mint ha a szakács azt mondaná a vendégeknek: fantasztikus, ma este nem romlott halat sütünk nektek. Tehát a jó hír nem a befektetőnek szól. Akkor inkább az átlagpolgár lenne a közlés célpontja? Annak, akinek nincs és nem volt pénze arra, hogy állampapírt vegyen? Számukra persze elméleti jó hír, hogy ha lett volna, akkor most milyen jól járnának.

De miért beszél Orbán Viktor egyáltalán állampapírról, befektetésről, kamatról? Eddig a befektető az Soros György vagy valami hasonlóan helyből rossz szándékú fickó volt, a magyar meg, ugye, olyanfajta, aki dolgozik, aztán este otthon kibont egy sört, és nézi a meccset. Valójában magyarból igen sokféle van, például olyan is, aki nem szívesen bízza a pénzét olyanra, akiben nem bízik. Márpedig most elég sok minden múlik azon, hogy a magyar állam (kormány) hol helyezkedik el a magyarok bizalmi skáláján.

Történelem

A 2010-es választási győzelem után a második Orbán-kormány egyebek mellett azt a célt tűzte ki, hogy az államadósságot lehetőség szerint ne egy rakás külföldi befektető (Soros!), hanem a magyar lakosság finanszírozza. A befektető (spekuláns!) ugyanis egy perc alatt elviheti a pénzét Magyarországról, ami megnehezíti az államadósság finanszírozását. Ehhez képest a lakosságnak nem az a célja, hogy profitot termeljen és lelépjen mihamarabb, hanem megbízható, hosszú távú megtakarítást keres. Ez részben így van, részben nem, de alapvetően a lakosság döntései valóban hosszabb távra szólnak, kiszámíthatóbbak – Olaszország államadóssága közelíti a GDP 140 százalékát, de ez azért tartható, mert a legnagyobb részét lakossági állampapírok teszik ki, és mindegy, hogy félfasiszta vagy neoliberális a kormány, mindenki tudja, hogy ez biztos és elfogadható hozamú befektetés.

Magyarországon is az lett volna a cél, hogy a lakosság vásároljon nagy erőkkel állampapírt. Ennek érdekében rendre olyan konstrukciókat talált ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), amelyek a piaci körülményekhez képest magas kamatot vagy hozamot ígértek – tipikusan ilyen volt a szuperállampapír néven elhíresült MÁP Plusz. Az Államkincstár hirdetései éveken át minden sarkon azt harsogták, hogy vegyél állampapírt, és valóban, az évi akár 6,5 százalékos kamatozású állampapír a hülyének is megérte. Lehet azon vitatkozni, hogy ez volt-e a legjobb – mert olcsóbban is lehetett volna finanszírozni az államadósságot –, de az a gondolat teljesen rendben van, hogy a lakosság legyen jelen ezen a piacon, legyen megtakarítása, befektetése. Míg 2011-ben az államadósság 2–3 százalékát tette ki csak a lakossági állampapír-állomány, ez 2019-re 30 százalék fölé kúszott – ma valamivel 20 százalék fölötti a mutató.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.