Kinek szólhatott Orbán Viktor üzenete, amelyben jó hírként aposztrofálta, hogy a kormány (a Magyar Államkincstár) 1700 milliárd forint kamatot fizet ki, mely összeget a családok (befektetők) arra költhetik, amire csak akarják? Ki lehetett ennek a teljesen átlátszó kábításnak a célközönsége?
A befektető nyilván tudja, hogy ha az állampapír kamatát, illetve lejáratkor a befektetett tőkét nem fizeti ki az állam, az csődöt jelent, tehát neki azt mondani, hogy juhúúú, nincs államcsőd, kábé olyan, mint ha a szakács azt mondaná a vendégeknek: fantasztikus, ma este nem romlott halat sütünk nektek. Tehát a jó hír nem a befektetőnek szól. Akkor inkább az átlagpolgár lenne a közlés célpontja? Annak, akinek nincs és nem volt pénze arra, hogy állampapírt vegyen? Számukra persze elméleti jó hír, hogy ha lett volna, akkor most milyen jól járnának.
De miért beszél Orbán Viktor egyáltalán állampapírról, befektetésről, kamatról? Eddig a befektető az Soros György vagy valami hasonlóan helyből rossz szándékú fickó volt, a magyar meg, ugye, olyanfajta, aki dolgozik, aztán este otthon kibont egy sört, és nézi a meccset. Valójában magyarból igen sokféle van, például olyan is, aki nem szívesen bízza a pénzét olyanra, akiben nem bízik. Márpedig most elég sok minden múlik azon, hogy a magyar állam (kormány) hol helyezkedik el a magyarok bizalmi skáláján.
Történelem
A 2010-es választási győzelem után a második Orbán-kormány egyebek mellett azt a célt tűzte ki, hogy az államadósságot lehetőség szerint ne egy rakás külföldi befektető (Soros!), hanem a magyar lakosság finanszírozza. A befektető (spekuláns!) ugyanis egy perc alatt elviheti a pénzét Magyarországról, ami megnehezíti az államadósság finanszírozását. Ehhez képest a lakosságnak nem az a célja, hogy profitot termeljen és lelépjen mihamarabb, hanem megbízható, hosszú távú megtakarítást keres. Ez részben így van, részben nem, de alapvetően a lakosság döntései valóban hosszabb távra szólnak, kiszámíthatóbbak – Olaszország államadóssága közelíti a GDP 140 százalékát, de ez azért tartható, mert a legnagyobb részét lakossági állampapírok teszik ki, és mindegy, hogy félfasiszta vagy neoliberális a kormány, mindenki tudja, hogy ez biztos és elfogadható hozamú befektetés.
Magyarországon is az lett volna a cél, hogy a lakosság vásároljon nagy erőkkel állampapírt. Ennek érdekében rendre olyan konstrukciókat talált ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), amelyek a piaci körülményekhez képest magas kamatot vagy hozamot ígértek – tipikusan ilyen volt a szuperállampapír néven elhíresült MÁP Plusz. Az Államkincstár hirdetései éveken át minden sarkon azt harsogták, hogy vegyél állampapírt, és valóban, az évi akár 6,5 százalékos kamatozású állampapír a hülyének is megérte. Lehet azon vitatkozni, hogy ez volt-e a legjobb – mert olcsóbban is lehetett volna finanszírozni az államadósságot –, de az a gondolat teljesen rendben van, hogy a lakosság legyen jelen ezen a piacon, legyen megtakarítása, befektetése. Míg 2011-ben az államadósság 2–3 százalékát tette ki csak a lakossági állampapír-állomány, ez 2019-re 30 százalék fölé kúszott – ma valamivel 20 százalék fölötti a mutató.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
