A minap futótűzként terjedt el a hír, hogy a kormány egy törvényjavaslattal 2016-ra tolná az Alaptörvényben szereplő adósságszabály hatályba lépését, tehát addig mégsem lenne muszáj minden évben csökkenteni az államadósságot. A kormány szavahihetőségéről és tisztességéről alkotott képre igen jellemző, hogy mindenki készpénznek vette: ezek csak úgy képesek szigorú költségvetési tervezést előírni, ha az majd csak az utánuk jövőkre vonatkozik. Az egyik legfontosabb szlogenjük, az adósságcsökkentés sem volt több tehát puszta blöffnél. Holott az adósságszabály hatályba lépését valójában nem tolták ki – igaz, az sem sokkal kevésbé szánalmas, amit a „Magyarország pénzügyi stabilitásáról” szóló törvényjavaslat ténylegesen tartalmaz.
Lefogott kéz
Legkésőbb a válság kezdetekor világossá vált, hogy a kormányok kölcsönökből finanszírozott osztogathatnékját valamilyen kijátszhatatlan tiltással érdemes volna kordában tartani, mert különben az államadósság egyre csak nő, és végül az lesz, ami lett is. Noha az állhatatosság a legtöbb ország vezetőitől igen messze áll, azért tudjuk, hogy hazánk e téren alig alulmúlható. Ezért 2008-ban megszületett a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvény, mely éppen az állami eladósodásnak állított korlátot – persze már azután, hogy megtörtént a baj, de azzal a céllal, hogy legalább a jövőben ne kövessük el ugyanezt. A törvény európai összehasonlításban is előremutató rendelkezéseket tartalmazott, de az igazán jó szabályozásokra jellemzően volt egy nagy hátránya: olyan bonyolult volt, hogy megérteni és átlátni is komoly erőfeszítést igényelt, egy kormányszóvivő pedig soha nem tudta volna elmagyarázni. A legfontosabb az volt benne, hogy az államadósságot akkor csökkentette a legjobban, ha éppen jól megy az országnak, recesszió idején pedig még lazítást is engedett – nehogy a lefelé tartó gazdaságot örvénybe rántsa. Lényeges, hogy az adósságcsökkentést középtávon, kormányzati ciklusokon átívelően értelmezte, azaz kifejezetten rugalmas volt.
Ehelyett született meg az új Alaptörvény adósságszabálya: „Amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Országgyűlés csak olyan központi költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely az államadósság teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkentését tartalmazza.” A „csökkenjen az államadósság” előírása a korábbinál kétségtelenül egyszerűbb, még talán Matolcsy György is érti, cserébe nem is olyan jó. Egyrészt könnyű kijátszani: például manapság a magánnyugdíjvagyon elköltésével, vagy a gazdasági növekedés felültervezésével (mert az államadósság/GDP arányt kell csökkenteni, ami – papíron és időlegesen – megvalósítható a nagyobb GDP tervezésével is). De a legnagyobb baja, hogy teljességgel rugalmatlan, nem alkalmas a gazdasági ciklusok tompítására. Pont akkor kell miatta megszorítani, amikor amúgy is zuhan a gazdaság. Igaz, ezt megelőzendő, azt is beleírták az Alaptörvénybe, hogy nem kell az adósságszabályt alkalmazni „a nemzetgazdaság tartós és jelentős visszaesése esetén”. De ez igen tág határok között értelmezhető, semmilyen makrogazdasági összefüggésre nincsen tekintettel, a korábbi okos szabályhoz képest egy vicc. Az pedig végképp nincs benne, hogy nagyobb növekedés idején a kormányok jobban igyekezzenek a törlesztéssel, és ne kezdjenek el megint osztogatni.
Türelmi idő
A most beterjesztett törvénytervezet hatályon kívül helyezi a bevált 2008-as törvényt, ugyanakkor részletszabályokkal egészíti ki az Alaptörvény odakent passzusait. Például meghatározza, hogy pontosan hogyan kell figyelembe venni az államadósságot, mikori állapotával kell kalkulálni, vagy hogy az önkormányzati adósságállomány is ide értendő. Az sem baj, hogy a bevett bruttó hazai termék kifejezést használja az Alaptörvény értelmezhetetlen teljes hazai össztermék betűsora helyett. Viszont megengedi, hogy az államadósság csökkentését a GDP akármilyen kicsi visszaesése esetén fel lehet függeszteni. Az, hogy a kétharmados Alaptörvény „tartós és jelentős” meghatározását egy sima feles törvény az „akár nem tartós és akár jelentéktelen” értelmű fordulattal fejti ki részletesen, sokat elárul az Alaptörvény iránti kormányzati megbecsülésről meg az alkotmányozók felkészültségéről. A tartalma pedig annyi, hogy a legkisebb gazdasági megtorpanás esetén azonnal el lehet felejteni az egész adósságcsökkentősdit. A korábbi szabály ilyenkor meghatározta, hogy – a visszaesés mértékétől függően – mennyivel lehet mérsékelni az adósságcsökkentést, és hogy fellendülés esetén bizony vissza kell térni a korábbi adósságpályához. De ezt most visszavonják. Ugyanakkor a törvényjavaslat az államadósság alakulására is megállapít konkrét szabályt: évente az államadósság abszolút értéke legfeljebb annyival növekedhet, mint az infláció mínusz a fél gazdasági növekedés. Ez jóval erőteljesebb adósságcsökkentést ír elő, mint a korábbi szabály, mely szerint az államadósság (hosszabb távon) legfeljebb az inflációval növekedhetett. A legfontosabb, minden elemzésben szereplő, a befektetőket, az EU-t és a nemzetközi szervezeteket is leginkább érdeklő mutató, vagyis az adósságráta (az adósság/GDP arány) ilyenkor is tud csökkenni.
Nos, az új törvénytervezetnek pont ez a szigorító passzusa fog csak 2016-tól életbe lépni. A majd akkor regnáló hatalom számára sikerült – valószínűleg fölöslegesen – szigorú követelményeket meghatározni, amelyeket persze könnyen lehet majd módosítani. Az Alaptörvény primitív adósságszabályai viszont a terveknek megfelelően már jövőre élnek, a kormánynak muszáj lesz legalább azokhoz alkalmazkodni. Ám úgy tűnik, már ez sem fog sikerülni, hisz' nem véletlen, hogy hivatalosan még mindig 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány. Mert bár mindenki tudja, hogy ez nem reális, de ezzel még megúszható az alkotmánysértés egy darabig. Ha év közben bebizonyosodik, hogy kisebb a növekedés, valamilyen újabb megszorításokra lesz szükség – ami reformok nélkül csak további visszaesést fog okozni. Ám ha igazán szerencséje lesz a kormánynak, valamint az ország összes lakójának, akkor végre beüt a recesszió, és akkor már az államadósságot sem kell csökkenteni sehogy. Ezzel a Fidesz–KDNP-kabinet utolsó ígérete is köddé válik – ám ez lesz akkor a legkisebb bajunk.
