Házi őrizetben a kínai beruházók, amúgy semmi gond

  • 2023. január 14.

Gazdaság

A debreceni Semcorp-üzem építtetői a kínai hatóságok szerint külföldre akarták menekíteni a cég tőkéjét.

Debrecenben a Semcorp akkumulátorfólia-gyárának építése a megszokott ütemben zajlik tovább – írja a 24.hu a cég közlésére hivatkozva, megvilágítva azt is, miért abszurd ez a bejelentés.

A Semcorp 2021-ben kezdett lítium-ion akkumulátorfólia-gyártó üzemet építeni 183 millió eurós beruházással. Ez a gyár, ha elkészül és működni kezd, Debrecenben és környékén a tervek szerint több mint négyszáznegyven embernek ad munkát.

A beruházó egy kínai testvérpár, Paul Xiaoming Lee és Tony Xiaohua Li.

Szintén a 24.hu írta meg csütörtökön, hogy az üzletemberekkel szemben 2022 végén eljárást indítottak Kínában, házi őrizetben vannak. A hatóságok azt állítják, a két üzletember titokban külföldre akarta vinni a közös cég vagyonát. 1,4 milliárd dollárt, tehát 520 milliárd forintot „csatornáztak ki” a Semcorp Csoportból, legalábbis a gyanú szerint. 

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, James Heng-Kuang Si, a SEMCORP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Pósán László fideszes országgyűlési képviselő és Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester (b-j) a kínai SEMCORP vállalat lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó debreceni szeparátorfólia-gyártóüzemének alapkőletételén 2021. szeptember 13-án. Fotó:  MTI/Czeglédi Zsolt

 

A két család vagyonát együtt több mint 3700 milliárd forintra becsülik, de a száz leggazdagabb kínai milliárdostól így is messze járnak.

A Kínában zajló vizsgálat hazai következményei iránt érdeklődő kérdésre a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem reagált, csak annyit közölt, hogy a vállalattól azt tudja, a debreceni építkezés fennakadás nélkül folytatódik.

Ezt most a Semcorp vezetősége is megerősítette. James Shih, a globális projektekért felelős alelnök azt nyilatkozta, hogy miként novemberben már bejelentették, minden üzleti ügyük és terveik teljesítése a szokásos módon zajlik. Ez vonatkozik a debreceni beruházásukra is.

Alig várják, hogy még idén elkezdődjön a próbaüzem.

Ebben a cikkünkben szó esik többek között a debreceni üzem építéséről is:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.