Mit akarhatnak a kínaiak Ferihegyen?

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 6.

Gazdaság

Kínában tárgyalt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a turizmus fejlesztése érdekében a kínaiak légikikötőt létesíthetnének a budapesti reptéren. De mit jelent ez?

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi látogatásán együttműködési megállapodást írt alá Szün Je-li, kínai kulturális és turisztikai miniszterrel, írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Hogy mi is van ebben a megállapodásban, egyelőre homályos, de a cél a Magyarország és Kína közötti szakmai együttműködés kereteinek mélyítése a turizmus területén. A kormány stratégiai fontosságú ágazatként tekint a turizmusra, amely Magyarország gazdaságának meghatározó pillére, és az ország GDP-jének több mint 10 százalékát biztosítja.

Az együttműködés alapját a Magyarországra beutazó kínai turisták számának növekedése indokolja. Miközben 2023-ban 110 ezer kínai vendég érkezett hazánkba, 2024 első hét hónapjában ez a szám már elérte a 105 ezret, vagyis szinte biztosan erősebb év lesz az idei. A kínai turisták összesen 270 ezer vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, ami azt jelenti, hogy innen azért tovább mennek más országokba is - irreális lenne, ha három nap kedvéért utaznák át a kontinenst.

A turisták számának emelkedéséhez hozzájárult az is, hogy immár heti 21 közvetlen légijárat köti össze Budapestet hét kínai nagyvárossal. Bár az idelátogató turisták szempontjából tök mindegy, de március 7. óta a magyar állampolgárok 15 napot meg nem haladó tartózkodás esetén vízummentesen utazhatnak Kínába. A tárca közleménye szerint fontos cél, hogy "egy kínai légitársaság légikikötőt hozzon létre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amely Budapestről továbbszállíthatja a kínai utasokat nyugat felé". Hogy ez pontosan mit jelent, nem egyértelmű.

A légikikötő az repteret jelent, márpedig Ferihegyen már van egy reptér, most vette meg az állam, hacsak nem ennek továbbadásásról van szó, egy reptér létrehozása értelmetlen. Arról nem beszélve, hogy légitársaságok nem létesítenek repteret, nem az ő dolguk, nem az ő feladatuk. Amirő esetleg szó lehet, az egy úgynevezett bázis létesítése. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy adott reptéren a légitársaság állandó személyzettel és meghatározott számú géppel rendelkezik, és innen indítja, ide érkezteti a gépeit. Így értelemszerűen Budapestet tranzitállomásnak is használhatja.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.