Péntektől már 16 városba repül a Wizzair Budapestről
D__AS20170608103.jpg

Péntektől már 16 városba repül a Wizzair Budapestről

  • narancs.hu
  • 2020. április 28.

Gazdaság

Az utóbbi hetekben csak hat járatot üzemeltetett a társaság.

Már május elsejétől bővíti Budapestről induló járatait a Wizzair, számol be az Airportal.hu.

A friss tájékoztatás szerint május elejétől Athén, Barcelona, Birmingham, Bázel, Dortmund, Eindhoven, Göteborg, London-Gatwick, Liverpool, London-Luton, Madrid, Stockholm-Skavsta, Szarajevó, Berlin, Podgorica és Marosvásárhely lesz elérhető a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Debrecenből azonban csak júniustól lehet majd újra repülni a társasággal.

A budapesti járatok május második felétől tovább bővülnek.

A légitársaság új eljárásokat vezet be a fizikai  távolságtartás biztosítása érdekében, és a takarításra is nagyobb hangsúlyt fektet, naponta fognak fertőtleníteni is. A légikísérők maszkokban és gumikesztyűben lesznek, az utasok pedig fertőtlenítő kendőket kapnak majd. Az utasokat arra kérik, online foglaljanak és jelentkezzenek be, fizetni pedig érintésmentesen fizessenek.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”