Részletek jelentek meg a kormány kárenyhítő hitelprogramjáról

  • BM
  • 2020. április 28.

Gazdaság

Már jelentkezhetnek is a vállalkozók.

„A Kormány egyetért a Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Magyar Exporthitel Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság által – a koronavírus világjárvány negatív gazdasági hatásainak mérséklése érdekében – a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a hazai nagyvállalatok likviditási nehézségeinek enyhítése, valamint beruházásaik megvalósítása érdekében

  • az EXIM Kárenyhítő Hitelprogram,
  • az EXIM Kárenyhítő Hitelfedezeti Program és,
  • az EXIM Kárenyhítő Hitelbiztosítási Program,

elnevezésű programok meghirdetésével” – áll a legfrisebb Magyar Közlönyben.

Az EXIM weboldalán már megtalálható a megfelelő fül, ahol a programok után érdeklődhetnek a vállalkozók. A finanszírozási/biztosítási igényekről is számot adhatnak. A kormány kamatkiegyenlítés jogcímen 19, 3 milliárd, tőkeemelés jogcímen 14,3 miliárd forintot különít el az idén a meghirdetett programok megvalósítására, jövőre pedig 30,1 milliárd, illetve 28 milliárd forintot.

 

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter még április elején ismertette a kormány gazdaságvédelmi mentőcsomagját, amelyben egyebek mellett azt is elmondta, hogy kis-, közép- és nagyvállalatoknak tőkeprogramot hoznak létre, ahol az állam hitelgaranciát biztosít. A tárcavezető azt mondta, az alap 2000 milliárdos lesz, az állam 500 milliárdos hitelgaranciát nyújt.

Orbán Viktor pedig tegnap a parlamentben a napirend utáni kérdések órájában azt mondta, hogy azok a vállalkozók, akik a járványhelyzet miatt bajba kerültek, egy 50 milliárd forintos alaphoz fordulhatnak segítségért. Egyelőre nem világos, hogy a most megjelent összegek pontosan melyik alapba tartoznak.

Ne egyenek cukrot! Vegyenek Magyar Narancsot!

Mi minden van a friss számban? Zavar a kommunikációban, zavar a döntéshozatalban. Biztonságos-e megtartani május 4-ével kezdődően az érettségi vizsgákat?Kinek a felelőssége a diákok, a családtagjaik és a pedagógusok egészségének kockáztatása a járványhelyzetben?Teczár Szilárd okos cikkében megszólal Horn György, az AKG igazgatója és Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke is.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.