Több mint 400 milliós támogatást kapott ásványvízbizniszére a XII. kerületi beruházások nagy nyertese

Gazdaság

Az Archibona Kft. egy keretmegállapodás értelmében látja el a XII. kerület magasépítési munkáit, de több mint 400 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott, hogy ásványvizet palackozzon Nemesgulácson.  

Az elmúlt években a Hegyvidéki Önkormányzat keretmegállapodása értelmében az Archibona Kft. végzi a kerület magasépítési munkálatait a Közbeszerzési Hatóság (KH) adatbázisa szerint. A 2010-ben alapított társaság 2013 óta pályázik a kerület tenderein, több nagyszabású helyi beruházás, így egyebek mellett a Hegyvidéki Kulturális Szalon, a Normafa Kapu kivitelezése, valamint a Zugligeti Lóvasút rekonstrukciója is a cég nevéhez köthető.

A céginformációs adatbázis szerint jelenleg mindösszesen 20 alkalmazottja van, ennek ellenére az elmúlt években szép eredményt könyvelhetett el magának: 2018-ban 3,4, 2019-ben 5,2, 2020-ban pedig 3,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el. 2021-ben két esetben is magasépítési munkák kivitelezésével bízták meg (itt és itt), illetve a Hild-villa új épületrészének teljes szerkezetépítési munkálatait, valamint a „régies új épületrész teljeskörű homlokzat-kialakítási befejező feladatait” is a kft. végzi el. 

A Magyar Hang két évvel ezelőtti cikkében arról írt, hogy a kerületi tenderekre meghívott cégek – köztük az Archibona Kft. – pályázatai felvetik a kartellgyanút, mert a lap megállapítása szerint mindig ugyanazok a nyertes és vesztes cégek tűntek fel a pályáztokon.

Az Átlátszó egy évvel később viszont már arról írt, hogy 29 közbeszerzést nyert a társaság az elmúlt években összesen 17 milliárd forint értékben, és 

a nyílt eljárások esetén csak az Archibona Kft. tett ajánlatot, tehát nem is volt ellenfele.

Fel?j?tj?k az egykori l?vas?t-v?g?llom?st a Zugligeti ?

 
Munkagép és munkások a felújítás alatt álló egykori lóvasút-végállomásnál a Zugligeti úton 2017. január 4-én. Az 1885-ben épült állomást a hegyvidéki önkormányzat megrendelésére újítják fel. A 2017-ben elkészülő beruházás kivitelezője az Archibona Kft. A munkák elkészülte után az épületben helytörténeti gyűjteményt mutatnak be. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
 

Keretmegállapodás, egyedi megrendelés

„A Hegyvidéki Önkormányzat minden esetben az adott közbeszerzési eljárás értékelési szempontjai szerint legjobbnak értékelt ajánlatot tevő cégekkel köt szerződést” – válaszolta megkeresésünkre Arató Zsolt, az önkormányzat sajtófőnöke. Azt is közölte, hogy „a Hegyvidéki Önkormányzat vonatkozásában közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban 2013. óta nem került jogsértés megállapításra”. 

Arató szerint a legtöbb önkormányzat éppen azzal a problémával küzd, hogy a kiírt közbeszerzésekre nincs jelentkező, mert nincs elég kapacitásuk a cégeknek, vagy fedezethiány miatt lesznek eredménytelenek az építési beruházás tárgyú eljárások a folyamatosan emelkedő építőipari árak miatt.

„A Hegyvidéki Önkormányzat e problémának megelőzése érdekében döntött magasépítési területen keretmegállapodás megkötése mellett A Hegyvidéken a keretmegállapodások megkötésére a lehető legszélesebb versenyt lehetővé tevő, az uniós közbeszerzési értesítőben meghirdetett hirdetmények alapján került sor” – írta Arató Zsolt. 

A keretmegállapodás lényege, hogy a felek hosszú távra kötnek egymással szerződést, ami magyarázatot adhat arra, hogy miért nincs kihívója az Archibona Kft.-nek. Arató úgy fogalmaz válaszlevelében, hogy „a keretmegállapodásos közbeszerzési eljárás lényege, hogy az eljárás első részének eredményeként megkötött keretmegállapodásnak megfelelően az eljárás második részében egyedi lerendelések (jelen esetben konzultációk) alapján kötött egyedi szerződések alapján történik a munkák megrendelése a keretmegállapodásban előre rögzített feltételek alapján”.

„A három keretmegállapodás alapján cca. 50 egyedi megrendelés történt, amelyekről az Önkormányzat hirdetményeket tett közzé”

– írta Arató, aki szerint erre azért van szükség, mert a közbeszerzési szabályok alapján az önkormányzat negyedévente köteles tájékoztatót közzétenni a keretmegállapodások alapján megvalósuló, önálló közbeszerzési eljárásnak nem minősülő egyedi lerendelésekről.

„Vélhetően e tájékoztatók tartalmát, az egyedi lerendelések darabszámát értette félre a kérdésében megfogalmazott módon” – írta Arató, ugyanis mi arra voltunk kíváncsiak, hogy miért húzza be az önkormányzat pályázatainak túlnyomó többségét az Archibona Kft., de a tájékoztatás szerint az egyedi megállapodások hirdetményeit, és nem közbeszerzések eredményeit teszik közzé a KH-ban.

Egyébként az önkormányzat elégedett az Archibona Kft. teljesítésének színvonalával, „ami a mai magyar építőipari helyzetben rendkívül fontos körülmény”. „Tudni érdemes végül azt is, hogy a cég több hegyvidéki munkája is nívódíjat kapott: A hegyvidéki Lóvasút és Rendezvényközpont rehabilitációja 2018-ban, a Hegyvidéki Kulturális Szalon pedig 2019-ben nyerte el a magas szakmai elismerést” – zárta levelét Arató. 

Ásványvíz Nemesgulácson, bor Badacsonytördemicen

Az Archibona weboldala szerint ugyanakkor az a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) keretén belül 26,5 millió forintot kapott „modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodást segítő fejlesztés” címszó alatt. A cég szintén a GINOP keretén belül

440,64 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült,

a pénzből a balatonfelvidéki Nemesgulácson egy szénsavval dúsított, szénsavmentes, ízesített ásványvíz, valamint üdítőital palackozására alkalmas gépsort állítottak üzembe.  

A projekt összköltsége 881,28 millió forint, ennek keretében „a Nemesgulácson található, jelenleg nem kihasznált, kiválónak minősített ásványvíz kategóriájú kút hasznosítása kerülne hasznosításra”, olvasható a tört magyarsággal megfogalmazott szöveg a társaság weboldalán. 

A „projekt fizikai befejezésének” időpontjaként 2020. február vége van megjelölve az oldalon, viszont 2020. áprilisában (tehát az eredetileg tervezett átadás időpontja után) még az ásványvíz-palackozó gépsor beszerzésére vonatkozó szerződés módosításáról jelent meg hirdetmény a KH oldalán. Az Archibona Kft. által kiírt pályázatot a gépsorra egyébként egy cseh, Bydoreko nevű cég nyerte meg. 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatbázisában is szerepel a társaság, mint "ásványvíz palackozás tevékenységet" végző vállalkozás, sőt, borászati tevékenységet is végeznek, méghozzá a szintén a Balaton-felvidéken található Badacsonytördemicen. A céginformációs adatbázis adatai szerint 2017 óta szerepel a vállalat tevékenységi körei között az üdítőital, ásványvíz gyártása, 2019 óta pedig a szőlőbor termesztése.

Arról nem találtunk információt, hogy végül a palackozóüzemet átadták, a nemesgulácsi ásványvíz pedig kereskedelmi forgalomba került volna, ezért megkerestük a város önkormányzatát, valamint a GINOP-pályázatokat felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztériumot is. Ahogyan az Archibona Kft.-nek is elküldtük a kérdéseinket, de cikkünk megjelenéséig egyik féltől sem kaptunk választ. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk