Könnyen az az érzésünk támadhat, hogy a nemzetek feletti – vagy legalábbis annak ható – technológiai óriáscégek, amelyek az életünk számos területére behatoltak, gyakorlatilag mindent megtehetnek. Ha kedvük tartja és az érdekük azt diktálja, még azt is, hogy ne menjenek el egy parlamenti vizsgálóbizottság meghallgatására. A kialakult helyzet a cyberpunk irodalom állami hatalommal rendelkező megacégeit idézi; az írói fantázia izgalmas szörnyetegeit, amelyek saját erőszakszervezetet tartanak fenn, és alkalmazottaik céges állampolgárként élnek.
A techiparnak természetesen megvan a maga gyártotta legendáriuma, mely persze nem mutat sok hasonlóságot a fenti sci-fis verzióval. Az ipar narratívája szerint azt a jövőt hozzák el, amelynek a tesztlaborja a Szilícium-völgyben található. Az egymáshoz több szállal kapcsolható, digitalizáltabb, online-abb emberiség pedig nagyobb jólétben fog élni, mint korábban bármikor. Mindezt pedig a kor legjobb elméinek a vezetésével érjük el, akiket nem szabad olyasmikkel hátráltatni, mint versenyfelügyelet, adózás vagy egyéb 20. századi intézmények. Peter Thiel még cikket is írt Competition Is for Losers címmel, vagyis szerinte a verseny a lúzereknek való.
A két narratíva közti kapcsolat teljes hiánya a politikának is feltűnt. Az elnökjelöltségre pályázó amerikai demokrata politikusok egy része – főként Elizabeth Warren szenátor – szívesen beszél arról, hogy a technológiai óriásokat fel kell darabolni. Warren szerint túl nagy hatalom összpontosul a Facebook vagy a Google kezében. Ez a hatalom azt is lehetővé teszi – figyelmeztet a szenátor –, hogy a cégek egyszerre befolyásolják a társadalmat, a gazdaságot és az amerikai demokráciát.
A gondolatot gyorsan felkapta Tulsi Gabbard hawaii elnökjelölt, de még Pete Buttgieg, a többi demokrata indulónál versenypártibb elnökjelölt is azt nyilatkozta, hogy a magas piaci részesedésnek „meg kell szólaltatnia a vészcsengőt”. A cégek jelen helyzetükben megtehetik, hogy felvásárolják a versenytársaikat vagy azokat a cégeket, amelyek később valamilyen módon versenytársakká válhatnak. A „mindenboltként” működő Amazon így vehette meg a Whole Foods élelmiszer-kereskedelmi láncot, a Facebook pedig így vásárolhatta fel a szintén közösségi funkciókat kínáló Instagramot és Whatsappot.
| ||
Ha dől a dominó
Havonta többször megtörténik, hogy valamelyik nagy netes szolgáltatás üzemzavar miatt akadozik vagy leáll. Ez aztán rendkívül olvasott hír lesz a sajtóban, a frusztrált felhasználók pedig valamelyik másik közösségi felületen dühöngenek. Mivel a nyugati világban lényegében egy közösségi oldal (a Facebook), maroknyi e-mail-szolgáltató (például Gmail, Outlook) és vagy féltucatnyi üzenőszolgáltatás (Messenger, Whatsapp, Hangouts, Snapchat, iMessage, Viber, Skype és néhány kisebb platform) áll rendelkezésre, nagy hullámokat vet akár egynek a kiesése is ezek közül.
Ugyanez a mintázat fedezhető fel az infrastruktúra-szolgáltatók között is. Az Amazon nem csak az internetes vegyesboltot üzemelteti, Web Services nevű szolgáltatása általános felhasználású számítási felhőt (azaz tárhelyet, szervererőforrást, adatbázist) biztosít bárkinek, aki fizet érte. A Microsoft hasonló szolgáltatását Azure Cloudnak, a Google-ét Google Cloudnak hívják. Ezekre a platformokra teljes cégek költöznek be, amelyek saját szerverek fenntartása helyett havidíj fizetésével oldják meg a számítási és kiszolgáló infra-struktúra gondjaikat.
Ha ezeknél a felhőszolgáltatásoknál gond van, az weboldalak tíz- és százezreinek az elérhetetlenné válásával vagy lelassulásával jár. De az internet népe már azt is megtapasztalhatta, hogy milyen hatásai vannak a szolgáltatások globális elérhetőségét javító, a világ több pontján szerverfarmokat üzemeltető tartalomterjesztő cégek (content delivery network – CDN), mint például a Cloudflare kiesésének. Az internet és a web egyelőre nem tartalmaz olyan egyetlen hibapontot (single point of failure – SPOF), azaz olyan kritikus szolgáltatást, amelynek a kiesése az egész hálózatot magával rántaná. Azonban az oligopol felépítésből következően a kisebb zavarok hatása is megnőtt a korábbi állapotokhoz képest.
| ||
A Cloudflare szolgáltatását 16 millió oldal, az adott piac 34 százaléka veszi igénybe. Ez azt is jelenti, hogy ha a Cloudflare-nél zavar támad, akkor a Pinterest, a Dropbox, az amerikai Library of Congress, a Reuters hírügynökség vagy épp a Buzzfeed híroldal is elérhetetlenné válik. Érdemes megjegyezni, hogy a második legnagyobb CDN-szolgáltató az Amazon, amely e téren a piac 28 százalékát birtokolja.
Felpuhult
Tim Wu technológiai ügyekben jártas amerikai jogász a közelmúltban megjelent The Curse of Bigness (A nagyság átka) című könyvét annak a kifejtésével kezdi, hogy az amerikai trösztellenes szabályozás a 20. század hetvenes éveitől felpuhult. A Mark Twain által gúnyosan aranyozott kornak (gilded age) elnevezett, az 1870-es évektől a századfordulóig tartó időszakban kiépülő monopóliumokkal még tudott mit kezdeni az amerikai törvényhozás, az igazi kihívások azonban ez után következtek.
| ||
John D. Rockefeller olajcégét, a Standard Oilt 1911-ben darabolták fel – ez volt az első nagy monopóliumellenes lépés az amerikai kapitalizmus történetében. 1982-ben még volt arra indíttatás, hogy az AT&T távközlési szolgáltatót is kisebb cégekre osszák fel, az eredmény azonban nem volt tartós, a hét cégrész egymás felé gravitált, s mára három céggé álltak össze.
A trösztellenes szabályozás azonban a század végére felpuhult, a Microsoft elleni 2001-es legendás antitrösztper pedig már érintetlenül hagyta a vállalatot. A chicagói közgazdaságtani iskolához tartozó Robert Bork munkássága arra irányult – írja Wu –, hogy az antitröszt-szabályozást egyetlen kritérium felé terelje.
Ma egy trösztellenes perben nem az a fontos, hogy egy cégnek hány versenytársa van vagy mekkora gazdasági befolyással rendelkezik, csupán azt vizsgálják, hogy a cég tevékenysége révén drágábban jut-e valamilyen termékhez vagy szolgáltatáshoz a fogyasztó. Ha az Amazon nem emel árat, akkor nyugodtan bekebelezheti a teljes amerikai kiskereskedelmet, nem éri bántódás.
A Google és a Facebook esetében pedig még kisebb a kockázat, hiszen fő lakossági termékeiket – a közösségi oldalt, a Gmail levelezőt, a Térképet, a keresőt és így tovább – ingyen adják. A felhasználókról gyűjtött adatok elemzésével létrejött profilok felhasználásával pedig hirdetési cégként elég pénzt gyűjtenek be ahhoz, hogy az ingyenességet finanszírozzák, másrészt felvásárolják az ígéretes versenytársakat.
Wu arra figyelmeztet, hogy a techiparra jellemző berendezkedés máshol is megtalálható. A világ sörtermelésének felét öt, összeolvadások és felvásárlások sorával létrejött cég kontrollálja. Hasonló a helyzet a gyógyszer- és az agráriparban vagy a légi közlekedésben.
A megoldást pedig a nagy cégek ellenőrizhetővé tételében, a korábbi, erősen trösztellenes megközelítéshez való visszatérésben látja a jogász. Az viszont, hogy ez mikor történik meg, erősen függ attól, hogy a következő amerikai választáson vajon fogyasztóvédelmi szemléletű politikus nyeri-e el az elnöki széket, vagy marad a lobbistabarát Trump-adminisztráció.
| ||
Putyin a Craigslisten?
A Szilícium-völgy báróinak persze kész válaszaik vannak a vádakra. Mark Zuckerberg például rögtön négy okot is felhozott, ami miatt rossz ötlet lenne a Facebook feldarabolása. Szerinte egy ilyen lépés egymással versenyző cégeket hozna létre, amelyek kevésbé vigyáznának a felhasználók magánszférájára. A kisebb cégeknek ráadásul nem lenne pénzük annyi moderátort felvenni, mint amennyit a Facebook alkalmaz. A monopolhelyzetű közösségi háló megszűnése helyzetbe hozná a kínai cégeket. Ezért is látja úgy, hogy a Whats-app és az Instagram felvásárlása nem volt versenyellenes.
Zuckerberg érveit azonban Wu remekül cáfolja meg. „Mit tett volna Putyin a húsz évvel ezelőtti, kaotikus interneten? Felad néhány hirdetést a Craigslisten (amerikai apróhirdetési oldal – SZ. Á.), hogy manipulálja a szavazókat?” – teszi fel a szakember az inkább költői kérdést, de csak azután, hogy kifejtette: a központosított rendszer mindig sérülékenyebb, mint a decentralizált. Mint írja, a Facebook olyan ügyekben kér most bizalmat, amelyekben korábban már kapott, de visszaélt vele, legyen szó a magánszféra védelméről vagy a moderációról. A jogász szerint a techcégek sem állhatnak a törvény felett – még akkor sem, ha most éppen úgy viselkednek.
