Van, ahol 40 százalékos visszaesést hozott a június a Balatonon

  • narancs.hu
  • 2023. július 12.

Gazdaság

Az infláció miatt kevesebben nyaralnak, akik pedig megtehetik, inkább külföldi utakat választanak.

A nyár első hónapjában 20-40 százalék közötti visszaesésről számoltak be a szállodák tavalyhoz képest – adta hírül a Portfolio.hu. A portál információi szerint a turisztikai adatok is visszaigazolják, hogy a lakosságnak idén elképesztő spórolást kell végrehajtania a vágtató infláció miatt. Miután jövedelmük egyre nagyobb részét költik el élelmiszerre, így kevesebb jut kikapcsolódásra, így csak a külföldiek tartják el a hazai turizmust. Az év első öt hónapjában a belföldi vendégek 7,3 százalékkal kevesebb, a külföldiek 13 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken hazánkban.

Forsthoffer Ágnes, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője a portál megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy a balatoni régióban csak a 3 és 4 csillagos szállodákban pontosan 24 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma idén júniusban az előző év azonos időszakához képest. Hozzátette, hogy Balatonfüreden ez a mutató 31 százalékos csökkentést mutat, de vannak olyan egységek, amelyeknél a 40 százalékot is eléri, illetve meghaladja a vendégéjszakák számának csökkenése. Azonban más helyeken 10-20 százalékos az elmaradás. A szövetség régióvezetője szerint „a magyar szállásadóknak versenyezniük kell a hasonló kategóriájú adriai szálláshelyekkel, és ebben a versenyben idén nem állnak jól a magyar szállodák.”

Az éttermek is érzik a visszaesését. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint: „Most az ellentéte történik annak, ami 2020-21-ben, a koronavírus-járvány éveiben volt. Akkor alig lehetett külföldre menni, ezért amikor nyitva lehettek az éttermek, jelentős volt a forgalom. Viszont az emberek többsége évekig nem ment külföldre nyaralni, aki pedig most megteheti, az el is megy. Ők most hiányoznak az éttermek forgalmából.”

Budapesten azonban kedvezőbbek a számok, leginkább a külföldiek miatt. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke úgy látja, hogy: „Budapesten jó a helyzet, mert több a külföldi turista, és ez általános európai jelenség, hogy most többen nyaralnak külföldön, mint odahaza. A gyengébb belföldi turizmussal nemcsak a magyar, vidéki szállodák küzdenek, hanem más országok hotelei is”

Ahogy lapunk korábban megírta, „a magyaroknak nem lesz pénze a magyar tengerre, legfeljebb Dalmáciára vagy a bolgár tengerpartra. Vagy arra sem. A külföldi turisták pedig sok mindenre kíváncsiak, de a Balatonra nem nagyon.” 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.