Él a vidék

  • Wilhelm Droste
  • 2012. november 22.

Három holló

Forró vízben fekszem. Fölöttem a szabad ég, szívemben dobogás. Tudom, hogy rengeteg gondom van, de ebben a gyógyító termállében, a jász metropolis peremén majdnem minden rendben van, boldog ember vagyok, mert végre megint ember.

Vettem a rákoskeresztúri használtcikk-piacon (Flamingó – nagyon jó) egy Szent Máriát, modern, üveg, de bájos és kecses, ő vigyáz rám a jászberényi tanyavilágban, áll az íróasztalon és inspirál. Reggel sütött a nap, a feje túlér az ablakpárkányon, tündökölt nekem. Most is átnéz a laptopon. Ő nagy.

Kívül


Kívül

Érzem az áldását, élvezem a vidéket. Fáradt leszek a levegőtől, de nem a rengeteg méregtől (testi és lelki), mint Budapesten, hanem a levegőtől. Itt vagyok már több mint harminc éve, de mindig meglep a táj azzal, hogy milyen sima és egyszerű lehet az élet, de mi ezt csak nehezen látjuk, mert mindenkinek a saját dacos vaksága a legintimebb ellensége. Itt kint a síkságban, a kis vályogházban újra és újra tanulok látni, aztán megyek vissza a labirintusba, és újra elvakulok diadalmasan.

Csend. Itt minden zaj a csendhez tartozik. Minden kutyaugatás, minden őrült motoros.

Idő. Itt számít minden pillanat, mert idő, az van. Például vasárnap korán reggel, a kőhídnál vettem egy sonkás péksüteményt, 200 forint. Még meleg volt. Én jobban életemben nem élveztem reggelit, álltam egyedül a hídon, és néztem a Zagyvát, két oldalán a frissen kiépített sétányait. Ezek az ösvények már maguk is szerelmesek egymásba, milyen jó tehát ott szerelmesen sétálni. A szomorúfűzsorok csak még komolyabbá teszik a szerelmet. Pesten is mindig, akármelyik Duna-hídon megyek át, látom, hogy jól döntöttem, hogy pont ide, Budapestre, Magyarországra költöztem. A jászberényi hídon nem csak látom, itt tudom is. Én nem tudok ennél jobban otthon lenni valahol.

Itt a piszok és a kosz is más, mint a fővárosban. Rég nem voltam itt, három napja alig csinálok mást, mint súrolás, tisztítás, minden tele van egérszarral, porral, zsírral. De élvezem, igazán, mintha a lelkem tisztulna.

Talán éppen ezért, itt szoktam néha templomba menni. Amikor hálás vagyok a teremtésért és teremteni való hangulatban vagyok. Bemegyek megköszönni valakinek, hogy szent az élet. Most is mentem és megdöbbentem: zsúfolásig tele volt a Nagytemplom, mintha húsvét és karácsony ebben az évben egy napra esett volna. Rengeteg ember – állni kellett. Nekem is. Ellőttem állt egy mama, kisfiú a karon, aki bátran nézett a szemembe, és nagyon barátságosan mosolygott. Én is mosolyogtam rá. Szép katolikus flirt alakult. Kezdtünk a nyelvünkkel színházkodni, hülyéskedni, vicces arckifejezésekkel. Biztosak voltunk mind a ketten, hogy az Isten szépen röhög rajtunk, együtt vagyunk és vele, talán most éppen jobban, mint akárki ebben a nagy gyülekezetben. És nagyon jó a kedvünk. A humor egy ima. Nem fogjuk elfelejteni.

Belül


Belül

A pap értelmesen prédikált, az evangélium gyenge lányhanggal még igazibb. Holnap Erzsébet napja lesz, magyar királylány, aki minden szegénység sújtotta vidéken bátran cselekedett. Egy szeretni való szent. Laktam Marburgban a sírjánál, oda jártam egyetemre. Ott kezdtem kitalálni az én Magyarországomat. Ő is segített benne. Köszönöm.

Forró vízben fekszem. Fölöttem a szabad ég, szívemben dobogás. Tudom, hogy rengeteg gondom van, de ebben a gyógyító termállében, a jász metropolis peremén majdnem minden rendben van, boldog ember vagyok, mert végre megint ember. Éljen a Lehel fürdő! Dühítő dolog, hogy a régen várt demokrácia globalizált erőszakként jelent meg errefelé, és letarolta a Lehel hűtőszekrényt is, de fel fog támadni. A jászok nem alszanak. Addig is én minden hűtőt a világon Lehelnek hívok.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.