Nekünk Huszti kell

für Béla Eichbaum

  • Wilhelm Droste
  • 2012. október 31.

Három holló

„Szeretném Huszti Szabolcsot megint magyar mezben látni, a papám is azt kívánja.” Wilhelm Droste debütáló blogja.

Volt szerencsém, az édesapám (született: 1917) nem hazudott. Rengeteget elhallgatott, de hazudni nem hazudott. Nagyon keveset beszélt, de bevallotta, hogy 1954-ben sokkal jobb volt a magyar focicsapat, mint a miénk, ezzel is kaptam – persze, azt ő nem tudta, nem is akarta – az első lökést magyar irányba. Én 1953-ban születtem egy kis vesztfáliai faluban. Ő jól tudott focizni, én nem.

Volt neki a sötét, háborús időben, 1944-ben egy fél éve, amikor civil emberként be tudta fejezni az egyetemi tanulmányait. Ez véletlenül Hannoverben történt, akkor focizott is egy kicsit a Hannover 96 együttesében. Amikor én tizenkét éves voltam, akkor mutatta meg nekünk (a bátyám is velünk volt) ezt a várost, ahol egy rövid ideig akár boldog is lehetett – utána megint háború-angol fogság-éhezés. Megint véletlen: éppen akkor volt egy Bundesliga-mérkőzés, a mi csapatunk, a Borussia Dortmund játszott a Hannover 96 ellen.


 

A képen  Eichbaum Béla: Az Újpest brilliáns balhalfja a huszas években


A képen – a labdával – Eichbaum Béla, az Újpest balhalfja a húszas években

Szomorú és gyönyörű délután volt, mert mi kikaptunk 2:0-ra, a hannoveri közönség viszont tombolt örömében. Először itt úsztam ebben a csodálatos vízben, amit 60 ezer ember a lelátón alakíthat. A szívem csúnyán, de rögtön úgy döntött akkor, hogy mától kezdve 96-os leszek egy életre, vettem egy 96-zászlót, ami azóta is a kedvenc szobámban lóg, és én azóta lebegek benne, rossz időben, jó időben. A fekete-sárga fiúból lett egy fekete-piros férfiálom. Csak sokkal később jöttem rá, hogy ez nem egy kényelmes árulás volt, hanem eltitkolt imádat.

Máig imádom a papámat. A kis Wilhelm a nagy Johannest, ez a minimum, amit egy kis fiú egy nagy papáért tehet. Rossz csere volt, a mi falunk közel fekszik Dortmundhoz, katolikus és BVB 09, az a mi vallásunk, a Borussia éppen akkor nagyon jó és sikeres volt, német bajnok is (Hans Tillkowski, Sigi Held, Lothar Emmerich), ma is az (Kehl, Götze, Hummels Weidenfeller).

Én azóta a 96 színében állandóan a kiesés ellen szurkolok, ki is estem már, folyamatosan, állandóan, rendszeresen, kegyetlenül, a harmadik ligába is lekerültem, mélyebb zuhanás nincsen az alvilágba. Nagyon nehezen tért vissza a Hannover 96 a Bundesligába, most pedig ott van több mint 10 (betűben: tííííííííííz) éve.

Most jön a ráadás: visszatért Huszti Szabolcs a Zenit Petrogradból a Hannover 96-hoz, ahol már három éve sikeresen játszott, és vele együtt valami változott. Egy, életemben még soha nem tapasztalt csuda érzés alakult ki bennem és körülöttem: szigorúan véve verhetetlenek lettünk. Persze, előfordul most is egy-két vereség, de utána azonnal megint felállnak a fiúk, és győznek, és győznek, és győznek. Pedig az egyáltalán nem volt várható, mert Huszti az utolsó időben Lenin városában csak kispadon ült, bizonytalanság mászott minden mozdulatába, de visszajött Hannoverbe és játszik mint egy félisten, gólpassz, gól, gólpassz, gól…

Huszti a visszatérő. Tud visszatérni. Mutatta.

Minden emberi erőt, ami még benne van ebben a szerencsétlen országban, azt arra kéne és kell fordítani, hogy Huszti megint játsszon a magyar válogatott csapatban. Ez az egyetlen út, ami Brazíliába vezet.

Szeretném Huszti Szabolcsot megint magyar mezben látni, a papám is azt kívánja.

(Különben: nemrég megint volt Hannover–Dortmund Bundesliga-meccs, 1:1 lett a vége, izgalmas volt, alig bírtam megnézni. Huszti jól játszott, gólt nem rúgott, gólpasszt se adott, de az ő szabadrúgásából keletkezett öt perccel a vége előtt az egyenlítés. Mondom: Husztival nincs vereség.)

Neked ajánljuk