Nincsen könnyű dolgunk, amikor az ún. orosz befolyásszerzésről próbálunk cikket írni. Az elmúlt két évben a nyugati és a magyar sajtóban is egyre több figyelmeztetés jelent meg, hogy a Kreml a legkülönfélébb eszközökkel és minden eddiginél nagyobb erővel próbálja szétverni a demokratikus rendet Európában és Amerikában – a szélsőjobb mozgalmak anyagi támogatásától kezdve a médiakampányokon át a választások meghackelésééig. Trump orosz segítséggel történt megválasztása után pedig ez a kérdés vált a legfontosabb politikai és sajtótémává.
De az újabb és újabb bombasztikus híreket az átlagolvasónak nehéz befogadnia. Egyszerűen nehezen áll rá az agyunk, hogy a Szovjetunió összeomlása után negyedszázaddal újra hidegháborús logikával gondolkodjunk. Ha pedig mégis elkezdjük ezt a logikát alkalmazni, akkor visszatérnek a hidegháborús reflexek is: akkor a nyugati sajtót ugyanúgy megbízhatatlan propagandának fogjuk tekinteni, mint az orosz médiát. Ha valaki járatlan a világpolitikában és azt olvassa, hogy mindenért Putyin a hibás, és Putyin ott van minden bokorban, és összeesküvés-elméletekkel bomlasztja a társadalmi rendünket – az jó eséllyel ezeket a híradásokat ugyanolyan összeesküvés-elméletnek fogja látni, de legalábbis gyanakodni fog.
Trump, Putin, and the New Cold War
Az egyik módszer, amivel ez ellen tenni lehet, az alaposság és a részletesség. Hosszú, bántóan hosszú cikkekre van szükség, amelyek egyszerre veszik számba az orosz politikatörténetet és hatalmi logikát a rendszerváltás óta, az aktuális nagypolitikai trendeket, de szintúgy az atlanti szövetség belső problémáit, a nyugati sajtó helyzetét és a közösségi média szerepét. A New Yorker friss címlapsztorija is erre vállalkozik. A sokadik ilyen cikk volt, amit olvastam, de még így is tudott bőven újat mondani.
Új részleteket ismertem meg az Obama-kormány töketlenségéről és belső vitáiról, az amerikaiak elégtelen és lassú reagálásáról az orosz fenyegetésre. A szokásosnál nagyobb hangsúllyal kerül elő az USA beavatkozása más országok, köztük Oroszország belpolitikájába. A három szerző röviden kitér az orosz demokrácia kudarcos útjára, amely Putyinig vezetett, és hosszan tárgyalja Putyin paranoid jellemfejlődésének útját, amely egy új hidegháborúhoz vezethet. Az információs hadviselés arzenáljából valamiért elsősorban a hackelésre koncentrálnak, de arról imponáló tudással írnak.
Aki inkább magyarul olvasna minderről, annak hadd ajánljam lényegesen rövidebb cikkemet a témában (lásd itt; a második, magyar vonatkozású rész még nem elérhető online), de ha valakit igazán érdekel a kérdés, az szánja rá az időt a New Yorker cikkére – akkor, ha sokat olvasott már a témáról, és akkor is, ha most kezdi az ismerkedést vele.
További olvasnivalók
Bill Gates és Warren Buffett az életről, a világmindenségről meg mindenről (Atlanic)
A maratonfutó magányossága (Down East)
A melegek magányossága (Huffington Post)
