A politika rád töri az ajtót, és belemászik az életedbe

  • narancs.hu
  • 2014. szeptember 8.

Hírnarancs

De nem panaszkodunk, valószínűleg Oroszországban is ilyenek a hétköznapok, miért pont nekünk legyen könnyű és szép az élet? Hideglelős hétfő.

Ma reggel váratlanul kiszállt a Nemzeti Nyomozó Iroda a Norvég Civil Alapot kezelő Ökotárshoz, majd később egy társalapítványhoz, a Demnethez is – írja a fél magyar sajtó, és így konkrétan az Index folyamatosan frissülő cikke. Az ORFK a lap kérdéseire elmondta, hogy „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés bűntett, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozó hatóság az eljárás keretében házkutatást hajtott végre”.

Az ügy további részleteit, és hogy szerintünk hova kellene kiszállnia a rohamrendőröknek, azt épp az imént írtuk meg.

false

 

Fotó: MTI

Rákosira hasonlít inkább, vagy Kádárra? Ez a kérdés a fenti eset kapcsán is felmerül, nem véletlenül nézik a fenti képen az Ökotárs melletti tüntetés résztvevői A tanú című, hát, sajnos, örökzöldet. De ezt a kérdést a 444.hu speciel akkor tette fel, amikor a New York Times Orbánról szóló publicisztikáját és rajzát ismerteti. Micsoda véletlenek! Úgy látszik, a CÖF üzenete még nem ért el Obamáig…

És hát istenkém, nézzük meg ezt a képet itt! Tényleg nem kenyerünk a diktátorozás, de lehet másra gondolni?

Orbán Győző Schmitt Pál és Orbán Viktor között

Orbán Győző Schmitt Pál és Orbán Viktor között

Fotó: MTI

A kormányfő édesapjának feltűnése fölött érzett örömünkben ajánljuk régi jó cikkünket O. Győző viselt dolgairól.

A kép jobb oldalán látható adakozó kedvű oligarcha ma a Prima Primissima-díjak jelöltjeit prezentálta. Lehetne ezen is háborogni, meg egyes jelöltekkel kekeckedni, de már annyira szarul vagyunk, hogy inkább örülni próbálunk, például Derdák Tibornak, Bodor Ádámnak, az On The Spotnak és a többi jó arcnak.

De van ott még, ahonnan ez jött. Az alábbi, mélyen demokratikus hangulatú képen a független magyar ügyészség vezetője, a közismert focirajongó, Polt Péter oldott hangulatban beszélget szurkolótársával. Hangsúlyozzuk: nem az Ökotársról!

false

 

Fotó: MTI

Akinek még mindig nincsen rossz kedve, olvasgasson összefoglalót az Alexandra és a magyar könyvkiadás állapotáról, vagy a baloldal helyzetéről a aláírásgyűjtések vége után.

Akinek meg már rossz kedve van, az egyen kiflit zsemlével, csókolózzon medvével.

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.