A várva várt nap, amikor Lázár János végre megcsókolta Gyurcsány őszödi beszédét

  • narancs.hu
  • 2014. július 24.

Hírnarancs

Sűrű nap volt ez amúgy is: Ángyán újabb jelentése, Balázsovits Lajos, Orbán menni Washington (vagy nem?), és megvesszük az MKB-t. A Telekom pedig leépít.

„Orbán Viktor októberben az Egyesült Államokba látogat. A magyar miniszterelnök New Yorkba és Los Angelesbe utazik; eredetileg Washingtonba is készült, de a programnak ezt a részét a minap lemondták, tudtuk meg washingtoni forrásokból” – ezzel a hírrel robbantott reggel a Népszabadság. Az ok prózainak tűnt: a magyar miniszterelnököt egyszerűen nem fogadták volna a Fehér Házban, de volt egy olyan egyetemi előadás, aminek feltételei nem feleltek volna meg Orbán Viktornak. (Lett volna utána ti. vita.) Nem sokkal később a Miniszterelnökség is nyilatkozott az ügyről. Mint mondták: semmilyen döntés nem született egyesült államokbeli kormányfői látogatásról, így értelemszerűen annak bármilyen programeleméről sem. Addig is, amíg nyilatkoznak, kíváncsian várjuk, lesz-e washingtoni programelem, vagy sem.

A csütörtök reggel másik nagy híre az Indexé volt. Ezt legalább annyira élveztük, mint az előbbit: hogy ti. Gyurcsány kitalálta, hogy Balázsovits Lajos lesz, aki leveri Tarlóst ősszel! Leestünk a székből, akkorát röhögtünk. Balázsovits fő politikai tevékenysége eddig különben az, hogy csinált egy főzőkönyvet Gyurcsány Ferenccel. Így már minden érthető!

Mai hír szintén: október 12-én lesz az önkormányzati választás. Tuti.

Elkészült Ángyán József újabb jelentése is. (Az ezt megelőlegező korábbi interjúnkat vele itt olvashatja.) Ez sorban már a hatodik. A hvg.hu-n megtalálja a dokumentum kivonatát, álljon itt belőle egy részlet: a területek nem több mint 5–30 százalékát sok apró egységben, kis érdekeltségeknek szórják szét, „miközben – a jelek szerint előzetes megállapodás alapján – a területek 70–95 százaléka egy szűk kör nagy érdekeltségeihez kerül” – írja a volt államtitkár.

Lázár János ma is futott pár kört: az atv.hu szúrta ki jegyzőkönyvből, hogy egy bizottsági ülésen azt mondta nemrég Lázár: Elolvastam Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr balatonőszödi beszédét, mind a két részletet, nemcsak azt a minimális részt, ami nyilvánosságra került, hanem amiben az állam átalakításáról beszélt.” Lázár konklúziója, ami a 32. oldalon olvasható, az, hogy számára egyenesen „rendkívüli tanulságokkal” szolgált a beszéd! „Ennyi év távlatából, némi higgadtsággal kezelve a helyzetet, nagyon tanulságos, lehetne belőle sok mindent figyelmébe ajánlani a mindenkori kormányzóknak, már akik az országot kormányozzák” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Akit Brüsszelből dorgálnak. Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa levelet írt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek, miután Magyarországon járva azt tapasztalta, hogy a kormányzati kommunikáció megbélyegzi az emberi jogokért és a demokratikus értékekért küzdő civil szervezeteket. Arra kérte a kormányt, függessze fel a civilek kiemelt ellenőrzését, amíg meg nem teremtik az eljárás törvényi feltételeit. Lázár minderre azt felelte: a támogatási pénzek Ökotárs Alapítvány általi kezelése aggodalomra adott okot, és mivel közpénzekről van szó, azok szétosztását a magyar kormánynak „erkölcsi kötelessége” ellenőrizni.

A Magyar Telekom két év alatt 1700 embert bocsát el. „A 2 éves programra vonatkozó végkielégítéssel kapcsolatos költségek teljes összege megközelítőleg 12 milliárd forintot tesz ki, ebből 4 milliárd forintot 2014 szeptemberében könyvelnek el” – írja az Index.

A Magyar Külkereskedelmi Bankot pedig államosítják. Úgy tudni, az állam mintegy 17 milliárd forintért megveszi a legveszteségesebb bankot, egy-két éven belül jövedelmezővé tenné, majd tovább is adná. Kimutatás, háttér itt.

Végül egy kis külföld: lemondott hivataláról csütörtökön Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök. Erre azután került sor, hogy meghiúsult az energiaügyi törvény és a hadsereg finanszírozásának növelését célzó költségvetési jogszabály keresztülvitele.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”