Külföld, ne bántsd az emberarcú orbánistát!

  • narancs.hu
  • 2014. szeptember 18.

Hírnarancs

Az érzéketlen nyugati politikusok Navracsics Tibort csuklóztatják, Vologya Putyinnak egyre nagyobb az arca, kampányüzemmódban a Fidesz agitprop osztálya.
false

 

Fotó: Kovács Attila/MTI

Ez már az igazi kampány: a Fidesz-frakció a rendkívül megbízható pestisracok.hu írására hivatkozva azzal vádolta meg Juhász Péter (Együtt–PM) V. kerületi polgármesterjelöltet, hogy korábbi céges érdekeltségei több mint hétmillió forint adótartozást halmoztak fel. Mivel Juhász tegnap megállapodott az áfacsalási botrányt kirobbantó volt adóhatósági alkalmazottal, Horváth Andrással arról, hogy győzelme esetén Horváth a kerület „átláhatósági biztosa” lesz, a kormánypárt – gyaníthatóan vicceskedő szándékkal – azt kéri Horváthtól, hogy „hajtsa be új barátján” a tartozást. Juhász Péter rágalomnak nevezte a Fidesz állításait. Mint közleményében írja, a kormánypárt beszélhetne inkább „Rogán Antal magától növekedő luxusingatlanáról, vagy Szentgyörgyvölgyi Péter féláron vásárolt önkormányzati lakásáról, esetleg arról, hogy a kerület volt alpolgármestere ellen jelenleg is büntetőeljárás zajlik vesztegetés miatt”. Juhász polgári jogi keresetet nyújt be a Fidesszel szemben a jó hírnévhez való jog megsértése miatt. Megjegyzendő, hogy 2011-ben szintén köztartozásra hivatkozással takarították el a felcsúti oligarcha, Mészáros Lőrinc útjából a település demokratikusan megválasztott polgármesterét, Varga Györgyöt.

Évtizedek múlva a közelmúltat kutató történészeknek komoly fejtörést fog okozni, hogy miben is ragadható meg leginkább a 2010 utáni Magyarország abszurditása: abban, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki kert végébe közpénzekből épített focistadion ellenére is parlamenti kétharmadot volt képes szerezni, vagy abban, ahogyan a devizahitelesekmegmentése” zajlik hosszú évek óta, vagy abban... A sor hosszan folytatható, egyelőre maradjunk a devizahiteleknél: nyilatkozatháborút vívott ma a Bankszövetség és a kormány. Előbbi szerint ezt az egész vircsaftot a teljes társadalom szívja meg, utóbbi viszont eltökélten folytatni kívánja a „tisztességtelenül hitelező” bankok „elszámoltatását”.

Külföldön ezúttal a belga La Libre Belgique ekézi Navracsics Tibort (Heller Ágnes ezek szerint éppen Brüsszelben van...) abból az alkalomból, hogy a külügyminiszternek uniós biztosi poszt néz ki. A napilap felidézi Navracsics keddi EP-beli meghallgatását, amelyen a képviselők az orra alá dörgölték, hogy tevékeny részes volt az orbáni illiberális állami berendezkedés kiépítésében. Egyébként a Magyar Narancs ma megjelent szerkesztőségi cikke is foglalkozik e derék emberrel, akire egy időben – máig érthetetlen okokból – sok nem fideszes tekintett úgy, mint az „emberarcú fideszizmus” reményteli figurájára.

Vologya Putyin változatlanul elemében van! Egy német lap értesülése szerint a José Manuel Barroso bizottsági elnök és Petro Porosenko ukrán elnök közötti találkozón utóbbi megemlítette: Putyin azzal kérkedett, hogy két nap alatt nemcsak Kijevet, de a balti államok fővárosait, továbbá Varsót és Bukarestet is bevenné. Putyin Barrosónak korábban már beszélt Kijev elfoglalásának merőben hipotetikus lehetőségéről, legutóbb pedig az orosz szélsőséges Zsirinovszkij pedzegette Európa, de mindenekelőtt a Baltikum és Lengyelország lerohanását. Merőben elméleti jelleggel, természetesen.

Népszavaznak a skótok, szerintünk maradnak, mert gyakorlatias nép – és hát saját fociválogatottjuk már van, a többivel meg úgyis csak a vesződség lenne. Legfeljebb tévedünk.

Van csütörtöki hír a magyar „futball” világából is, de sem önöket, sem magunkat nem alázzuk meg azzal, hogy ennél több szót vesztegetünk rá.

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.