Hamarosan eldől, kilépnek-e a skótok, vagy sem

  • narancs.hu
  • 2014. szeptember 17.

Hírnarancs

Addig is szórakozzunk a belpolitikai hírekkel: Tarlós veri Falust, egyelőre még csak a felmérésben. Garancsi István bevásárol, Juhász Péter pedig megerősítette csapatát. Nem is akárkivel. Hírek szerdán.

Simán veri Tarlós Falust – ezt most nem mi, hanem az Ipsos mondja. A legfrissebb kutatás szerint Budapesten minden bizonnyal a Fidesz jelöltje, Tarlós István lesz a főpolgármester – neki a kampány korai szakaszában két és félszer több támogatója volt, mint az őt követő baloldali jelöltnek –, és annak van nagyobb valószínűsége, hogy a kormánypártnak többsége lesz a Fővárosi Közgyűlésben. Budapesten jelenleg nagyjából a választópolgárok egyharmada támogatja a Fideszt, egynegyede a baloldali pártokat (többségében az MSZP-t), egy-egy tizede pedig a Jobbikot és az LMP-t – írták a kutatás alapján. Bővebben itt.

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának (TÓK) fonyódligeti gólyatáborában történt nemi erőszak elkövetésével gyanúsított K. Sándor Szilárd mellett a TÓK hallgatói önkormányzatának (HÖK) elnökével szemben is fegyelmi eljárást indít az ELTE rektora. Mezey Barna esetükben a legsúlyosabb szankciót, a hallgatói jogviszony megszüntetését javasolja a kari fegyelmi bizottságoknak – jelentette be az egyetem vezetése egy szerda délelőtti sajtótájékoztatón. (Tudósításunk itt olvasható.) És itt még nincsen vége! „Kirúgással végződhet három másik hallgató ügye is, ők az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) gólyatáborába induló elsőévesekkel énekeltettek a nemi erőszakon, öntudatlan lányokkal való közösülésen viccelődő dalokat. Az ELTE ÁJK HÖK két tagja és a kari instruktori kör vezetője ellen is indul eljárás, ám az ő mulasztásukat kisebb súlyúnak találta az egyetemvezetés” – írtuk.

Garancsi István, Orbán Viktor barátja nagy üzletet kötött. Az ügyletről a napi.hu számolt be. „Új többségi tulajdonoshoz került a közelmúltban több állami beruházás – köztük a Fradi-stadion – kivitelezését elnyert Market Építő Zrt., a vevő Garancsi István milliárdos üzletember frissen bejegyzett cége” írják cikkükben. „Adásvételi szerződést kötött a Wing Zrt. és a Garhartt Invest 2014 Zrt., amelynek értelmében a Wing eladta a Market Építő Zrt.-ben meglévő 51 százalékos részesedését a Garhartt Zrt.-nek – közölte a Wing. A Wing ingatlanfejlesztő társaság kivitelező cége volt ez idáig a Market Építő.”

Nagyon úgy néz ki, nemhogy Mesterházy Attila nem jön vissza az MSZP-be, még a maradék emberét is kipöckölik. Mai hír ugyanis, hogy Katona Tamás, a KSH és Magyar Államkincstár korábbi vezetője, Medgyessy Péter volt miniszterelnök egykori kabinetfőnöke lett az MSZP új pártigazgatója – így döntött ugyanis az MSZP elnöksége. Katona Velez Árpád helyét veszi át. Velezt mindenki Mesterházy embereként könyvelte el.

Juhász Péter a NAV-botrány kirobbantójával erősített. „Ma megállapodtunk Horváth Andrással (...), hogy amennyiben én leszek Belváros-Litpótváros polgármestere október 12-én, vállalja a kerület transzparenciájának biztosítását. Az ő feladata lesz, hogy az önkormányzat működésével kapcsolatos minden terv, döntés és pénzköltés minden itt élő számára elérhető legyen, átvilágítja a döntés-előkészítő folyamatokat és a szerződő partnereket is” – írta Juhász a FB-n. Biztosak vagyunk benne, hogy Rogán máris berendelt egy csomó iratmegsemmisítőt!

És holnap éjjel tudjuk meg, elszakad-e Skócia az Egyesült Királyságtól, vagy sem. Az előrejelzések szerint a végeredmény megjósolhatatlan.

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.