Mekkora pörgés volt ma is a Balogh körül! Az még megvan, ugye, hogy az ügyészségi vallomása szerint Balogh képviselő megagyalta kedvesét? És a monokli a Vadai szeme alatt? És hogy ma már a Fidesz is belerúgott a korábbi kedvencbe? Na, nem is ez a hír, hanem az, hogy ez a drága Balogh üldögél szerdán a kis tanyáján, aztán behívja a porta előtt ácsorgó Index-tudósítót, szalonnával kínálja (a sajtós nem kér), majd kiönti neki a lelkét, hogy nem is úgy volt, ahogy azt az ügyészség orrontja. Az igazság majd úgyis kiderül! Ő biztos, ami biztos, nem mond le. Hisz nem ütött. Vagy, ha igen, akkor se úgy, pláne nem akkorát. Mit szív ez a csávó, de most komolyan? Eközben a Fidesz szerint – ezt is tőlük tudjuk meg – Balogh ma már morálisan vállalhatatlan. Fene a kifinomult ízlésüket!
Tarlós István megint elégedetlenkedik, azaz keménykedik, szóban üti is Vitézy Dávidot, a költőien fiatal igazgatót. Nem jó a BKK! Azaz nem is: nyílt levélben. De vajon miért ország-világ előtt? Hol van Tarlós diszkréciója?
Írnánk mi az ellenzékről is, csak nincs mit. Sőt, ők még Török Gábor szerint is cikik.
Különben is Mészáros Lőrinc benn van a száz leggazdagabb magyarban. Egyelőre még csak 88. lett Orbán kedvenc gázszerelője. A lista élén: Csányi, Demján és Gattyán. Azaz sorrendben a következőkbe fektessünk: bank, pláza, pornó. A politika sehol sincs, szóval a korrupció nem éri meg. Simicska se fért be az első 150-be.
Irány Amerika! Ott meg vége a Bloomberg-korszaknak! Demokrata polgármestere lesz New Yorknak. A fickót Bill de Blasiónak hívják. Előnye tekintélyes, noha csak az utolsó pillanatban szállt be a versenybe. Obamával jóban van. Minden tovább itt.
Máté Bence lett az év természetfotósa. Gratulálunk! Mára akkor ennyi.
Figyelmébe ajánljuk
Céltalan poroszkálás
A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.
Autósmozi
- - turcsányi -
Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.
Húsban, szőrben
Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.
Másodjára is megrendítő
A walesi énekes dupla évfordulót ünnepel: három héttel a budapesti koncertje előtt töltötte be 85. életévét, és hatvan éve jelent meg Along Came Jones című első albuma, rajta az It’s Not Unusual című slágerrel.
Szelekkel dalol
Eddigi négy fesztiválos szereplése után múlt pénteken először adott önálló magyarországi koncertet Aurora Aksnes norvég énekesnő.
Rémek és rémültek
Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)
Az igazságnak kín ez a kor
A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.
Kultúrnemzet
„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”
Lesz-e a rendőrségben elég erő, s kellő szándék ahhoz, hogy újból a polgárok mellé álljon?
„Így változik meg a világrend”
Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.
Nemtelen helyzetben
Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.