Csili-csala NAV

  • narancs.hu
  • 2013. november 8.

Hírnarancs

Mai like-királyunk az a széles e honban gyorsan terjedő hír, miszerint a NAV csak a kicsiket szívatja, de ha egy multinak támad kedve egy kis adóelkerüléshez, akkor bizony derűs elnézéssel viseltetik iránta a hivatal. Hogy mik nem vannak?! A Nemzeti Adó- és Vámhivatal cáfol is rendesen; lám, a hiányolt erő és erély mégiscsak ott lappang a vállalatban, melynek egyik alkalmazottja olvasott – költői kép következik – a fejére.

Továbbra is dúl a földháború Kishantoson, már ha dúlásnak és háborúnak lehet nevezni, hogy a messze földön híres ökológiai gazdaság nem adja a szerintük őket megillető – de a földbérletpályázaton másoknak ítélt – földeket. A Greenpeace ma is mozgósította csapatait, aktivistáik az ökológiai mintagazdaság megvédésére siettek, miután híre ment, hogy a pályázat egyik nyertese szántani kezdett.

false

Ki ne emlékezne az LMP láncos akciójára, hisz láncos akcióból is kevés van, hát még szabad szemmel is jól látható LMP-s és utódpárti megmozdulásokból. Míg a Közgép egész egyszerűen nem bír veszíteni, ha milliárdos tenderekről van szó (jó, azért rongyos százmilliókért is lehajolnak), de ha leláncolt ellenzékit látnak a kapuban, méghozzá olyat, aki azt kántálja, hogy mutyigyár-mutyigyár, akkor csődöt mond a simicskai tudomány. Mert hiába volt feljelentés, hiába nyomták fel a rendőrségen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért a hajdani LMP-s (de ma már más betűszavakra gerjedő) aktivistákat, a bíróság épp az imént mentette fel a láncaikat veszített akcionistákat. Nagy napja ez a szólásszabadságnak, de szomorú péntekje a lélektannak, mert mint kiderült, a vád már csak azért sem állt, állhatott meg, mert egy vállalkozásnak nincs se lelke, se becsülete, amibe bele lehetne gázolni.

Ma péntek van, holnap jön a szombat.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.