Már azok is népszavazást akarnak az olimpiáról, akik eddig támogatták a pályázást

  • narancs.hu
  • 2017. február 20.

Hírnarancs

Tarsoly Csaba kitálal, a fideszes oligarchák bevásárolnak, miközben a tanároknak csak egy forint jár. Deutsch beszól, Kurt Cobain ma lenne ötven. Hétindító híreink.

Nemzeti ügyből pártügy

Orbán Viktor rendkívüli módon sajnálja, hogy nagy nemzeti ügyünk, az olimpia pártüggyé alakult, amit – ezt ő is elismerte – így diadalra vinni nem lehet. Hogy mindezzel azt akarta mondani ma a parlamentben, hogy lemond a pályázatról, azt egyelőre nem tudni, a helyzetről ugyanis szerdán vitázik majd a Fővárosi Közgyűlés.

Közben egyre nő a népszavazás támogatottsága: ma reggel Szilágyi Áron olimpikon (aki eddig egyébként az olimpiarendezést támogató plakátokról mosolygott le ránk) fejtette ki álláspontját, miért fontos megkérdezni a lakosságot arról, hogy legyen-e olimpia vagy sem, és még a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) is kiadott ma egy közleményt, miszerint megbomlott az a korábbi egység, mely támogatta az olimpiát, ezt pedig orvosolni kell – bizony, egy népszavazással. Aztán ha ez most mégsem jön össze, még mindig pályázhatunk és rendezhetünk olimpiát 2028-ban.

false

 

Fotó: MTI

Nem volt sikeres

Bemártotta Szijjártó Pétert ma Tarsoly Csaba a Quaestor-ügy bírósági tárgyalásán, mikor azt mondta, hogy a moszkvai vízumközpont ötletével bizony maga Szijjártó Péter kereste őt meg. A 444.hu-nak a Külügyminisztérium elismerte, hogy folytattak tárgyalásokat a Quaestorral arról, hogy „a világ számos pontjához hasonlóan Moszkvában is kiszervezze a vízumigénylések begyűjtését” a kormány, de a tárgyalás nem volt sikeres. Részletek és további kérdések itt. Tarsoly első, emlékezetes kitálalása pedig ebben az interjúnkban olvasható.

Gyarapodás

Jól indult a hét a fideszes oligarcháknak, Mészáros Lőrinc például két újabb céggel gyarapította – természetesen saját jogon, kemény munkával és józan eszével összehozott – birodalmát. A Búzakalász 66 Felcsút Kft. lett ugyanis a közvetett tulajdonosa a Hidasháti Mg Zrt.-nek, az Opimus Group Nyrt. pedig visszavásárolta a bedőlt Buda-Cash-vagyonból a Csabatáj Zrt.-t – számolt be az Átlátszó. Miközben a fánk nagyasszonya, Vajna Tímea kivonult az országból, drága férje alapított gyorsan egy céget, Digic Holdings Vagyonkezelő Kft. néven. És hogy Tiborcz Istvánért se kelljen aggódnunk, a hvg.hu információi szerint érdekeltségi köréből kerülhet ki az évek óta üresen álló Rác fürdő épülete, ahol hamarosan szállodát és fürdőt nyithat a szerencsés új tulajdonos.

Aki a kicsit nem becsüli

Az óraadói megbízási díjak helyett 1, azaz egyforintnyi munkabért kaptak a tanárok február elején az illetékes Közép-Budai Tankerületi Központtól, számolt be az Átlátszó Oktatás. A megbízási díjak folyamatosan késnek az óraadó tanároknak, arra azonban még nem volt példa, hogy ne érkezzen meg az összeg. A lap kereste a Kliket, akik a cikk megjelenéséig – nem meglepő módon – nem válaszoltak.

Újabb induló Józsefvárosban

Bolba Márta evangélikus lelkész is indul az áprilisi időközi választáson a Józsefvárosban. Ő a harmadik jelölt eddig, a KDNP-s alpolgármester, Sántha Péterné mellett még Dopeman jelentkezett be. Bolba az elmúlt években is kiállt a kerület olyan ügyeiért, mint a hajléktalanok vagy a menekültek megsegítése, programjának fontos része a lakhatás biztosítása, az üres lakások hasznosítása, a kilakoltatások megakadályozása. Szeretné, ha a helyi emberek nagyobb felelősséget vállalhatnának a helyi ügyekért. A lelkész függetlenként indul, a helyi civilek segítik a kampányát, programját elküldte az ellenzéki pártoknak is, akik ha akarnak, beállhatnak mögé, bizonyos garanciák vállalásával.

Deutsch Tamás megüzente

Deutsch Tamásnak megszólalt a fene nagy önérzete, és nem bírta ki, hogy ne válaszoljon Enyedi Ildikó kritikájára, miszerint szégyen, ami ma Magyarországon történik, és mindez félelemmel tölti el. A Fidesz bohóca erre azt üzente: „Kedves Ildikó, most a hazánkban az történik, hogy tizenkét év után végre filmet csinálhattál. Ne szégyelld és ne félj tőle.” Deutsch csak számolni felejtett el, Enyedi 17 éve, 1999-ben készítette el utolsó játékfilmjét, a Simon mágust.

Where did you sleep last  night?

Ma lenne ötvenéves Kurt Cobain, a Nirvana frontembere. Emlékezzünk meg róla egyik legzseniálisabb fellépésének utolsó dalával.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.