Tapolca számol, az óvodások szavalnak

  • narancs.hu
  • 2015. április 12.

Hírnarancs

Napsütéses tavaszi hétvége volt: választás, költészetnap, Tasó László meg az Élet menete Budapesten. POSZT-bojkott, egy kiutasított kurd lányért pedig az osztálytársai álltak ki a bíróságon.

Tapolcán az ország szeme: fej fej mellett

A jobbikos vezetésű Tapolcán volt a legnagyobb a választási részvétel az eddigi adatok szerint, az Ajkát, Sümeget és majdnem hatvan környékbeli települést is magában foglaló körzetben. „Ez bizakodásra ad okot – mondta a Népszabadságnak Bana Tibor országgyűlési képviselő, a fehér széldzsekiben agitáló jobbikos politikusok egyike. A körzet székhelyének számító városban Vona Gábor pártelnök és Szabó Gábor pártigazgató is feltűnt. A radikálisok itt összpontosítják embereiket, elvégre Tapolca ősszel jobbikos polgármestert választott, a párt pedig most első egyéni parlamenti mandátumának megszerzésére készül.

Ám Tapolcán alig több mint feleannyian élnek, mint ahányan Ajkán, ahol csak baloldali és fideszes aktivistákba botlottak az arra járó újságírók. A kormánypárt igyekezett mindent bevetni, a tapolcai kórház júniusi újranyitását ígérő járművekkel cirkáltak, mindennek ellenére a Fidesz nem tart hivatalos eredményváró rendezvényt.

A hétórás urnazárás után az eredményekre és a részvételi adatokra is várni kell, mindenesetre este fél hatig a választók 38,3 százaléka adta le a szavazatát a tapolcai–ajkai időközi választáson. (Ezt írta itt A szerk. a szavazásra.)

Eszköz-e a gyerek?

Óvodás verskommandó „lepte meg” Tasó Lászlót, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkárát, fideszes országgyűlési képviselőt a költészet napja alkalmából a Képviselői Irodaházban. A nyíradonyi Szivárvány óvodába járó gyerekek volt polgármesterükhöz ruccantak fel az óvó nénikkel együtt, a meglepetésről pedig maga Tasó számolt be Facebook-oldalán, ahol képeket is közölt a nem túl lelkes gyerkőcökről.

false

 

Fotó: Facebook/Tasó László

Vajon kinek az okos fejéből pattant ki ez a minősíthetetlen ötlet, és mi a fenéért lehet ennyire hálás Nyíradony valamennyi lakosa – a gyerekekkel együtt – egykori polgármesterének?

„Az osztály vele együtt teljes csak!!!”

Különös jelenés esett meg pénteken a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon – írta a Magyar Helsinki Bizottság Facebook-oldalán –, öt matrózblúzos lány jelent meg, hogy közönségként részt vegyen osztálytársuk, a 18 éves Kaya Elif tárgyalásán.

false

Mindezt azért, mert a törökországi kurd Elifet, két testvérét és szüleit kiutasította Magyarországról a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, annak ellenére, hogy az apa húsz éve él itt, Elif is egyéves kora óta…

false

 

A Helsinki Bizottság segítségével a család a kiutasító döntéseket támadta meg a bíróságon, amelyre a 18 éves Elif védelmében érkezett öt osztálytársa, akik a helyszínen elmondták, úgy volt, hogy az egész osztály elmegy a tárgyalásra, de iskolájuk igazgatója végül csak az ötfős kis csoportnak engedélyezte a hiányzást. Az osztálytársak nem csak jelenlétükkel segítettek, tizenketten egy-egy levelet is írtak a bíróságnak. Az írások arról szólnak, hogy nagyon szeretik a lányt, és nem szeretnék elveszíteni. A megható gesztus tárgyi bizonyítékait Pohárnok Barbara, a Helsinki Bizottság ügyvédje a per iratanyagához csatoltatta, a tárgyalás július 1-jén folytatódik.

 

 

Séta az életért

Ma volt az Élet menete Budapesten. Több tízezren emlékeztek a holokauszt áldozataira „Soha többé Soá!” jelszóval.

false

 

Fotó: MTI

Együtt a kommunikációért

Közös állásfoglalást adott ki több egyetem kommunikáció- és médiatudományt oktató tanszéke, valamint a Médiakutató Alapítvány a kommunikációs alapképzés tervezett megszüntetése ellen. A nyílt levél (amely teljes terjedelmében itt olvasható) szombaton jelent meg az ELTE blogján. Az állásfoglalást megfogalmazó intézetek – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Corvinus Egyetem, az ELTE, az Eszterházy Károly Főiskola, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció- és médiatudományt oktató tanszékei, plusz a Médiakutató Alapítvány – „mélységes aggodalmukat fejezik ki” a kiszivárgott minisztériumi tervezet miatt, amely 2016-tól – más szakok mellett – megszüntetné a kommunikáció- és médiatudomány alapszakot.

A levél aláírói, tudatában annak, hogy egyeztetési folyamat zajlik, arra kérik az Emmit, hogy a minisztériumi tervezetet a „legfontosabb belső szakmai fórumok számára” tegye hozzáférhetővé, hogy „az egyeztetés szakmailag megalapozott, lehetőség szerint konszenzusos végeredményhez vezessen”.

Továbbdübörög a POSZT-bojkott

A Csáki Judit zsűritagságának elmeszelése miatt kirobbant POSZT-botrány újabb hírei: az Örkény Színház visszalép a versenytől, s kilép a Magyar Színházi Társaságból. Ennek okán összeszedtük az eddig történteket, és az Örkény bátor kiállása kapcsán feltettük a kérdés: Lesz vajon még más is bátor? Vagy mások számára elfogadható, hogy a POSZT szakmai zsűrijének összeállítása alkudozás tárgya, amely során – látszólag? – még csak érvelni sem kell elutasítás vagy támogatás esetén? A szakmát negligálni és mellébeszélni mások számára erény lenne tán?

false

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.