Minél többet magyarázkodik Rogán, annál jobban belezavarodik

  • narancs.hu
  • 2015. január 19.

Hírnarancs

Simicska Lajost tiszteli nagyon a Fidesz frakcióvezetője. A törvényeket kevésbé. Az államtitkár az új amerikai nagykövet nyakába ugrik, Habony Árpád pedig a fiatalok után veti magát. Jó hírünk nincs, van viszont egy jó könyvünk.

Rogán Antal két interjúval is hasított ma, ami nem is csoda, hiszen van miért magyarázkodnia. A mellébeszélés, kamuzás, a megátalkodott alakoskodás, s azon mélységes meggyőződés, miszerint nekem mindent szabad – véleménycikkünk szerint ez sugárzik a frakcióvezér szavaiból. Ráadásul Rogánnak még a magyarázkodása miatt is magyarázkodnia kell. A Magyar Hírlapnak az euró bevezetésének esélyeiről beszélt, amihez ma gyorsan hozzá kellett tennie, hogy dehogy akar ő eurót, ő soha, inkább a pestis. Az Indexnek meg azt sikerült kikotyognia, hogy hozzáfért az elvileg független Állami Számvevőszék még el sem készült jelentéséhez. Csak így tovább, Antal!

Nem itt lakik, nyugalom

Nem itt lakik, nyugalom

Fotó: MTI

„Közöttünk nagyon régi, baráti kapcsolat van” – tesz vallomást Habony Árpádnak a Fidesz-frakció pásztora. Ez a drága barát a 444.hu szerint pedig most leginkább a fiatalokkal szeretne bratyizni egy új, kormánybarát portál elindításával. „Hogy Habony Árpád valamit tervez a 888.hu-val, az biztosnak tűnik. A 888.hu domain 2015. január 9-én került annak a Kosik Kristóf Jánosnak a tulajdonába, aki Habony Árpád jogi képviselőjeként ismert. Kosik a 444-nek csak annyit mondott, hogy nem kíván semmit mondani a 888.hu-ról.”

„Simicska Lajos, bár én tisztelem, becsülöm, és soha semmilyen problémám nem volt vele, egy üzletember” – szögezi le ugyancsak az Indexnek adott interjúban az éles eszű Rogán képviselő. Pláne igazat adhatunk neki, miután kiderült, hogy Simicska Lajos nem indul a veszprémi választáson. Nahát.

false

 

Fotó: MTI

Elindult viszont, és meg is érkezett Budapestre Colleen Bell amerikai nagykövet. Magyar Levente – a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, továbbá szemmel láthatóan remek színész – kitörő lelkesedéssel fogadta a reptéren. Az új nagykövet múltjáról és esélyeiről itt olvashatnak háttérinfókat.

„Szégyenszemre, de egyáltalán nem meglepően Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor a többi vezető politikust is felülmúlva a leghevesebben szólalt föl az Európába érkező bevándorlók, és a már itt élő kulturális és etnikai kisebbségek ellen.” Ezt a Migráns Szolidaritás Csoport írta nyílt levelében. Ők tüntettek ma este „Magyarország mindenkié, nem csak Orbáné” felkiáltással.

false

 

Fotó: MTI

A jó hírt a végére hagytuk: Szilasi László kapta a Mészöly-díjat A harmadik híd című tavalyi könyvéért. „Vigyázz, ez a regény nem fog nyugton hagyni” – kezdte kritikáját a Narancsban Radics Viktória.

Szilasi László az átadón

Szilasi László az átadón

Fotó: MTI

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.