Most már hivatalos: tényleg „az a Pharaon” halt meg

  • narancs.hu
  • 2017. január 11.

Hírnarancs

Amerikában áll a bál, Németh Szilárd kijelölte az ellenséget, Hadházy földet keres, az I. kerület pénzt követel. Szerdai híreink.

Az új ellenség: pontosan kik?

Miután tegnap Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke ökle közölte, hogy a „Soros-birodalom álciviljeit minden eszközzel vissza kell szorítani és el kell innen takarítani”, ma már azt is elmondta, kikre is gondol egészen pontosan. Nem meglepő módon a TASZ, a Helsinki Bizottság és a Transparency International hármasára esett a választása. De hogy megmutassa, nemcsak a levegőbe beszél, hanem komoly érvei is vannak a szervezetek ellen, kifejtette, hogy azért nemkívánatosak Magyarországon, mert „mindenféle legitimációs részvétel nélkül akarnak beleszólni a nagypolitikába”. A Nyílt Társadalom Alapítványok minderre közölték, folytatják a munkájukat.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Izraeli minta

Az Átlátszó szerint a kormány Arthur J. Finkelstein tanácsai alapján kezdi üldözni a Soros-alapítványok által dotált civileket. A portál közadatigényléssel próbálta kikérni a Lázár János által tavaly év végén emlegetett tanulmányt, mely a kancelláriaminiszter szerint arról szól, a környező országokban a Soros támogatta szervezetek hogyan próbáltak befolyást szerezni, ám az Információs Hivatal „nemzetbiztonsági érdekekre és mások jogainak védelmére” hivatkozva megtagadta, így az Átlátszó beperelte a titkosszolgálatot.

Az „álcivilek”

A KDNP-s Hollik István, a szegény ember Németh Szilárdja is hozzátette a magáét a témához, amikor azt találta mondani, hogy Magyarországon ma körülbelül 56 ezer civil szervezet van, aki ezek közül valódi (mármint a kormány szerint), annak minden támogatást meg is adnak, de az „álcivilek” esetében, akik valójában politikai céljaikat kívánják megvalósítani, igenis indokolt a vagyonnyilatkozatok tétele. Kérdésre azt is elmondta, hogy a szabályozás minden civil szervezetre érvényes lenne, még a Civil Összefogás Fórumra (CÖF) is, akik egyébként egy becsületes civil szervezet, nem kapnak külföldről pénzt. (Állami pénzből viszont annál többet.)

Itt a föld, hol a föld

Dübörög a Tv2 ellenzéki politikusok elleni lejárató kampánya, a hét elején Hadházy Ákosra, az LMP társelnökére szálltak rá azzal, hogy a szülei sok hektár földet birtokolnak. Az Origo ezt még megfejelte azzal, hogy a Hadházy papa állami földek megszerzésében is segédkezett, és már egyenesen Hadházy-klánról beszélnek. A politikust természetesen egyik riporthoz sem keresték meg, így ő Facebook-oldalán reagált a vádakra: ha bármi is igaz abból, amit a Tv2 állít, és megmutatják neki, hol vannak az említett földek, lemond, és indul haza gazdálkodni.

Hadházy Ákos

Hadházy Ákos

Fotó: MTI

Drága közérdek

Majdnem 3 millió forintot kér az I. kerületi önkormányzat a Magyar Nemzettől az ingatlan-bérbeadások részleteit tartalmazó közérdekű adatokért. A lap azt kérte, mondja meg az önkormányzat, hány bérlakása van, mekkora méretűek és mennyiért adják ki azokat, illetve kikérték a jelenleg is érvényes bérleti szerződések másolatát. A kerület jegyzője arról tájékoztatta a lapot, hogy az 1500 bérleti szerződés anonimizálása és beszkennelése kollégájának 1470 munkaórájába telne, ezért 3 milliót kérnek. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint a lapnak az adatvédelmi hatóság vizsgálatát kellene kérnie, vagy a bírósághoz kellene fordulnia.

„Az a Pharaon”

Mindeddig nem volt teljesen hivatalos értesülés Ghaith Pharaon halálhíréről, most azonban vége a találgatásoknak: a hvg.hu elérte a pakisztáni Attock-csoport egyik cégét, az Attock Petroleumot, akik hivatalosan is megerősítették: Ghaith R. Pharaon, a vállalatcsoport elnöke 2017. január 6-án elhunyt. Magyarországi cégei és kastélyai az ügyvédje nevén vannak, így nem tudni, pontosan ki dönthet azoknak sorsáról.

Mindeközben Amerikában

Ma Obama megtartotta érzelemdúsra sikerült búcsúbeszédét, de a sajtó persze Trumppal volt tele. A CNN kedd este robbantott tényfeltárogatása szerint az oroszok kínos adatokat gyűjtöttek Trumpról, személyes és pénzügyi információik is lehettek róla, amire egy kétoldalas jegyzet formájában az amerikai hírszerzés fel is hívta a megválasztott elnök figyelmét múlt pénteken. A BuzzFeed nyilvánosságra hozott egy homályos eredetű, 35 oldalas dokumentumot, amely részletesen taglalja, milyen mocsokságokat szedtek össze Trumpról a jó öreg Putyin emberei. A BuzzFeedet sokan kritizálták, amiért a bevallottan számos hibát tartalmazó, egyáltalán nem ellenőrzött információkat közlő titkosszolgálati iratot kirakták. Trump később sajtótájékoztatóján tagadta, hogy együttműködött volna az oroszokkal, de azt elismerte, hogy ők álltak a hackelések mögött.

Az egész hackelési ügyről és Putyin európai terveiről itt írtunk remek összefoglalót.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.