Egy konkrét James Bond, aki vagyunk: a Narancs és az ő „titkosszolgálati eszközei”

  • narancs.hu
  • 2016. november 4.

Hírnarancs

Spéder Zoltán pert nyert első fokon a Tv2 ellen.

Még mindig a Pharaon-sztoriról

Lázár János szerint gyanús, hogy titkosszolgálati eszközökkel szerzett a Narancs információkat Mészáros Lőrincről és Pharaonról, aminek „a hitelességét nem akarom kétségbe vonni” – jelentette ki Lázár János a kormányinfón a Népszava újságírójának felvetésére.

false

 

Illusztráció: Narancs

Lapunk e heti címlapsztorija (aminek rövid ízelítője itt olvasható) megint Pharaonról szól, s azzal a különös ténnyel foglalkozik, hogy ugyanazon a napon futott be a spliti kikötőbe két luxusjacht, az Artemy és a Le Pharaon. Előbbin Mészáros Lőrincet fotóztuk le még nyáron, utóbbi pedig Ghaith Pharaon kedvenc tartózkodási helye.

Mindkét cikkünk megírásakor nyilvános adatbázisokból dolgoztunk.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta tegnap, hogy Pharaon két éve kért vízumot a bejrúti magyar nagykövetségen. A dokumentum kiadása előtt Magyarország megkérdezte más országok mellett az Egyesült Államokat is, hogy sérti-e az érdeküket, ha a férfi belép a schengeni területre. Németország azt jelezte, hogy az ő érdeküket nem sérti, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia pedig azóta sem válaszolt. Lázár János azt is elmondta, Pharaon tavaly járt Magyarországon, ezért fél évvel ezelőtt felvették a kapcsolatot az Interpollal, ahol megerősítették, körözik a férfit, így ha még egyszer belép az országba, akkor letartóztatnák. Ez tök jó: szevasz Interpol, itt volt Fáraóizé, de már elment, mit csináljunk?

Wanted!

Mindeközben az amerikai követség elismerte, hogy Ghaith Pharaont tényleg körözi az FBI. Már csak az a kérdés, melyiket?

false

 

Fotó: Attock Refinery

Eric Watnik, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének diplomatája véletlenül épp a Magyar Időknek jelentette be, hogy csalás, zsarolás és felbujtás miatt is keresi az FBI a szaúdi származású üzletembert – olvasható az Index szemléjében. Watnik szerint Pharaon ügyében 1991. november 15-én nyújtották be a vádiratot, ami jelenleg is érvényes.

Mivel Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok között kiadatási egyezmény van érvényben, ha bárkinek információja van Pharaon tartózkodási helyéről, azt közölnie kellene a hatóságokkal – nyilatkozta Eric Watnik. A diplomata szerint Pharaont az Interpol is keresi. A nyilvános listán ugyanakkor sem az FBI-nál, sem az Interpolnál nem szerepel Pharaon neve. Ennek Watnik szerint az az oka, hogy régi az elfogatóparancs.

Hajóka

Megnézné, milyen Pharaon jachtja? Akkor itt meg is teheti. Egy csotrogány, nyilván.

Az Európai Bizottság elkaszálta a reklámadót

Brüsszelben megállapították, hogy a magyar reklámadó sérti az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokat, mivel annak progresszív adókulcsai tisztességtelen előnyt biztosítanak egyes vállalatoknak – írja a 444.hu. A 2014-es törvényben szereplő progresszív adósávok miatt az alacsony reklámbevételű vállalatok – még reklámbevételük arányához képest is – jóval kevesebb reklámadó fizetésére voltak kötelesek, mint a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalatok.

Ezzel pedig tisztességtelen gazdasági előnyt biztosítottak az alacsony árbevételű cégeknek a versenytársaikkal szemben. A magyar kormány pedig nem tudta bizonyítani, hogy a reklámadó által megvalósítandó célkitűzés igazolta volna a progresszív adókulcsokat.

A kormánynak elvileg el kell törölnie az indokolatlanul diszkrimináló szabályokat – írja az Eurológus. Természetesen a kormány nem ért egyet a brüsszeli megállapítással.

További kurva drága mániákról

550 milliárd forintba kerülhet friss kalkulációk szerint a Budapest–Belgrád vasútvonal felújítása – írja a hvg.hu. Egy egy évvel ezelőtti, de nyilvánosságra nem hozott kormányhatározat rendelkezik ugyanis arról, hogyan finanszírozzák a Budapest–Belgrád vasútvonal felújítását: 85 százalékban egy húszéves futamidejű kínai állami hitelből fizetné ki a kormány a beruházást. Mindezt a legjobb esetben is százmilliárdos kamattal lehet megvalósítani annak a 467,5 milliárd forintos hitelnek a segítségével, amelyet a tervek szerint a kínai Eximbank fog folyósítani a kínai beruházásban megvalósítandó Budapest–Belgrád vasútvonal felújítására – értesült kormányközeli forrásból a Magyar Nemzet.

false

 

Fotó: Narancs

Mindent azért a Tv2-nek sem lehet

Pert nyert Spéder Zoltán a Tv2 ellen a Tények ominózus lejárató riportja miatt. Spéder 5,7 millió forintos sérelemdíjat követelt a csatornától, az elsőfokú ítéletben ezt meg is ítélték neki. Mióta állami hitellel Andy Vajna tulajdonába került a Tv2, az sorra gyártja az aktuális kormányérdekkel kompatibilis, lejárató riportokat – írja a hvg.hu –, ám úgy tűnik, a személyiségi jogokat védő törvényeket egyelőre Vajna tévéjének sem árt szem előtt tartani.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”