Amikor Sztupa és Troché építettek egy kis házat, Ómafára bízták az alapozást. Nem is volt abban hiba, Ómafa még ír rokonaitól (az O’Maffa családtól, messze földön híres kőművesek) tanult alapozni, tehát zsaluzott, döngölt, csömöszölt, betont úsztatott, kis háznak még ilyen fundamentuma a világon nem lett. De akkor aztán jöttek Sztupáék! Egy egész arzenállal, s komoly segédcsapatokkal. Volt náluk kőműveskanál, serpenyő (basszus, fándli), kőműveskalapács, vízmérték (miszerint libella), függőón, kétméteres falazóléc, ácscerka, collstok és minden, ami a habarcsnak (majter ugyanis) megkíván: vödör, láda, keverő (a huruló és a gereblye kuzinja). A culágerek inaszakadtukig hordták a meszet, a homokot, volt, amelyik két cementeszsákot felkapott a vállára. Csak megszólítani nem nagyon tudták a majsztorokat. Sem a Sztupa, sem a Troché nem állt a szájukra. Pedig próbálkoztak. Eleinte úgy mondták, Sztapu és Trocha, aztán – mivel ennek nem volt semmi értelme – megmaradtak annál, hogy Apu és Róka. Ennek már értelme is volt: Sztupa tényleg apjuk volt, megmondta mindig pontosan, hogy mit csináljanak, meg is mutatta, hogy így kell azt. Ha kellett, ő is felkapott két cementeszsákot, s úgy elcsámpázott vele a kocsitól a ládáig, hogy csak úgy néztek. Csípőre vágta a kezét, s iszkolt a zsákokkal, orra szinte a térdét verte. Troché meg tényleg, mint valami igazi róka, akkor csapott le rájuk, amikor egyáltalán nem számítottak rá. Amikor lett volna egy kis nyugi, épp rápöffentettek volna, vagy valami. Gyerünk, kapjuk fel, kantold meg! Persze megkantolni rohadtul nem kellett semmit. Falazáskor? A falak meg közben nőttek, mint a gyerek, ha kinn áll az esőn. Sztupa fütyült, melyik kőművész nem fütyül? A nap végén pedig, de csakis a nap végén, fajrontkor, micsoda közhely: Kőbányait bontottak, literes üveget. Amikor már (seperc alatt) álltak a falak, Apu és Róka levonultak, s jöttek az ácsok, a bagi ácsok! Plató Pál és csapata szó szerint feldobták a tetőt a kis házra, s az állt büszkén, dicsérve akár egy Széchenyit. De bárki szakértő, egy híres talján pallér vagy valaki arra járt, menten a falakat emlegette fel, micsoda falak, mányifíkó!
Pénteken (2-án) a Film Café egy képtelen délutáni időpontban belekezd David Tennant bosszúba torkolló vesszőfutásába: A szabadítóművész c. tavalyelőtti minisorozat első részével, ahonnan az egyenes út vezetett a Broadchurchig. De maradjunk csak a miniszériák felkavaró világában! Mindig mondom, hogy tessék újra és újra elolvasni a Huckleberry Finnt, sokkal büfébbek leszünk tőle – úgy a hétköznapjainkban, mint este kilenckor az „AMC képernyője előtt”, amikor is beadják A Hatfield–McCoy viszály első részét, híres és cikisnek tartott hollywoodi színészek kitűnő játékával. Nem mellesleg a mondott viszály az emberiség egyik alaptörténete.
Szombaton jön a nagy év végi Star Wars-promóturné egyik korai állomása, kilenctől az AXN odacsap az első résszel, ami persze a gagyiérából az első, tehát a negyedik: Baljós árnyak. Voltaképpen már nyolc óta ugyanezt csinálja A hobbit is a Film+-on, visszamegy a kezdetekhez, 60 évvel A gyűrűk ura előtt vacakolnak az izék egy Váratlan utazáson.
Vasárnapra jut a Királylány a feleségem újrája, mondjuk, a Tulipános Fanfant én is reggel kilenctől adnám, mint a Film+, amikor még mindenki alszik és a boltok zárva vannak. Valszeg amúgy július 14-e lehet, mert a Duna este az Arsène Lupint adja, így nekem már csak egy Platini-életrajzi film hiányzik ahhoz, hogy kardnyelőként magamba döfjek egy bazsét.
Hétfőn Győzni fogunk, mi, komcsik mindig győzünk, We Shall Overcome! Ezúttal egy dán filmben este kilenckor a Film+-on.
Kedden a nemzet gyásznapján, nem fogják elhinni, a Szirmok, virágok, koszorúkat adja este a Duna. Cipóvá gondolkodhatták az agyukat, nyilván. Jobb a ViaSat3-on tehát kilenctől London Boulevard-t nézni, ami, bár nem túl jó, de játszik benne Colin Farrell, Ben Chaplin, David Thewlis, Ray Winstone és Anna Friel a Kampen om tungtvannet c. tökéletes sorozatból. Abcúg tv!
