Ráadásul Kölcsey sírját már korábban megkoszorúzták, és az állami díjakat is kiosztották korábban, szóval még a sallang sincs egészen komolyan véve. De legalább Szőcs Géza elindította a MaNDA TV első adását, ami valamennyire mégis megmenti a hangulatot.
A Kossuth rádió is szépen rákészült a jeles napra, reggel kilenctől nagyjából másfél-kétóránként egy-egy neves kulturális személyiség ragadta magához a mikrofont, hogy megossza gondolatait a hallgatóval. Olyan irtózatosan meglepő dolgok nem hangzottak el, hogy bárki félrenyelte volna az uzsonnáját, de Csorba Lászlótól kezdve Szőnyi Zsuzsán, Boldin (Szmrecsányi Boldizsár szobrász - a szerk.) és Jankovics Marcellen át Bogyay Katalinig elég sokrétű és színes gárdát sikerült Czifra Szilvia szerkesztőnek összeverbuválnia. A legérdekesebb talán Fehér László volt, aki a kortárs magyar festészet nemzetközi pozícióiról beszélt, vagyis arról, hogy miért nincs neki olyan. De a többiek sem voltak unalmasak, igaz, három percben nehéz is annak lenni.
A feketeleves persze csak ezután következett, az Esti séta monstre, kétórás ünnepi adásaként felszolgálva. Filippinyi Éva szerkesztő tulajdonképpen ugyanazt a - nem túl kreatív - modellt követte, tehát jeles kultúrembereket beszéltetett a kultúráról, csak nála a hosszabb műsoridő miatt mindenki bő lére ereszthette mondandóját; ami a meghívottaknak és a hallgatóknak is okozott kellemetlen perceket. Szakolczay Lajos irodalomtörténész például jól hallhatóan nem tudott mit kezdeni a rá jutó idővel, és az sem segített rajta, hogy az ünnepi alkalomnak köszönhetően a szokásosnál is gyöngyözőbb hangú Liptay Katalin olyan magas labdákat dobott fel, mint hogy miért van az, hogy az utóbbi egy-két évtizedben számos olyan író jelent meg hazánkban, akik mintha a nemzeti eszmét semmibe vennék. Nyilván nem könnyű erre válaszolni, főleg a Himnusz szülinapján, hiszen szomorú téma ez, úgyhogy Szakolczay áttért inkább a nemzeti eszme kánonjára, Janus Pannoniustól (bár - jegyezte meg - ő még nem magyarul írt) Nagy Gáspárig rajzolva az ívet. Röviddel ezután a királyi palota csöndjében agonizáló Nemzeti Galéria Hősök, királyok, szentek című kiállításába nyertünk "bepillantást". Mint ismeretes, ezt a tárlatot a neves művészettörténész, Orbán Viktor nyitotta meg, de ez legalább a mostani beszélgetésben nem került szóba, ahogy az ugyanott látható Kerényi-kollekció sem (annak több alkotóját az elmúlt hetekben külön interjúval köszöntötte a csatorna). Az azonban sem a műsorkészítőkben, sem a megkérdezettekben nem merült fel, hogy a művészet valami autonóm dolog, önálló célokkal, önmagában létező identitással. Nem, a kultúra napi műsor tanulsága szerint a művészet puszta eszköz, ami arra való, hogy a nemzeti identitást erősítgessék vele. Minden más öncél, bohóság.
Ebben a szellemben léptünk a második órába, ami valahogy mégis lagymatagabbra sikerült, igaz, hogy a teljes ünnepi adás legszebb gondolata ebben a félidőben hangzott el, a friss Márai-díjas Oláh János szájából. A kitüntetett elmesélte, hogy ő már akkor is olvasta Márait, amikor mindenki dilettánsnak tartotta, az viszont nagyon zavarja, hogy a Szindbád hazatér szerzője milyen rossz véleménnyel volt a népi írókról, az meg pláne, hogy ma "Máraival akarják a népieket kitörölni". Mindeközben, hogy véletlenül se felejtsük el, melyik költemény évfordulóját üljük, vagy hét különböző Himnusz-feldolgozás színesítette az Esti séta hanganyagát.
Szinte hihetetlen, hogy napjainkból tulajdonképpen semmi nem fért be a maratoni ünnepi adásba, hogy a Magyar Rádió szerint a kultúra olyan történeti fogalom, amiről a huszonegyedik század érdemi említése nélkül is lehet beszélni. Később megpróbáltam az interneten legalább a napközbeni rövid etűdöket visszahallgatni, de bármelyik műsorra kattintottam, az előző napi éjféli hírek indultak el, amik ugye a Himnusszal kezdődnek. Ez legalább stílusos.
Kossuth rádió, január 22.
