Rádió

A négy fal között

Levél-magazin a Bartókon

Interaktív

Két éve, amikor Bősze Ádám előző Bartók rádiós produkciójának, a Varázsboltnak az indulásáról adtunk hírt, éppen Gulyás Márta zongoraművész nyilatkozata borzolta fel a vájt fülű közönség kedélyét.

Két éve, amikor Bősze Ádám előző Bartók rádiós produkciójának, a Varázsboltnak az indulásáról adtunk hírt (lásd: A kis pöcök, Magyar Narancs, 2019. január 10.), éppen Gulyás Márta zongoraművész nyilatkozata borzolta fel a vájt fülű közönség kedélyét.

Gulyás ugyanis azt találta mondani, hogy Budapesten „a közönség »színvonala« hanyatlik, a zenészeké szerencsére nem”. Nem tudjuk, azóta történt-e ezen a téren bárminemű előre- vagy visszalépés, az ugyanakkor elég biztosnak látszik, hogy – mivel a zenei élet félig-meddig leállt, nincsenek koncertek, ahogy nincs mozi és színház sem – a zene és a rádió (hogy most egyéb technikai hordozókat ne említsünk) kapcsolata értelemszerűen felértékelődött.

Arról persze elképzelésünk sincs, hogy a Bartókon elindult új Bősze Ádám-féle szériának (szegény Varázsbolt 2019 végéig húzta csak) van-e bármi konkrét köze a pandémiának a fentebb említett vonatkozásához, azaz a műsort az élő koncertek hiányának enyhítése hívta életre, vagy sem. Mindenesetre akár romlik a budapesti közönség színvonala, akár nem, akár annyi a zenei műveltségük, mint egy jól nevelt szobanövénynek, akár több, nem­igen akad olyan zenész vagy zenekedvelő, aki ne sírná vissza akár még a félházas kon­certeket is. Hogy erre mennyit kell még várni, azt talán maga Müller Cecília sem tudná megmondani, így marad az otthoni zenehallgatás a maga néminemű monotonitásával, mely monotonitást egész jól meg tudják törni az olyan zenei műsorok, amelyekben akad valamennyi hely, olykor nem is kevés, az emberi beszédnek. Ez lenne körülbelül az, amit a komolyzenei ismeretterjesztés gyűjtőfogalmával szoktunk lefedni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.