Rádió

Államfői interjú, máshol

Zuzana Čaputová a Pátria Rádióban

Interaktív

Milyen egy jó politikusinterjú, ami nem az elfogultságok felől közelít, nem konfrontatív, de nem is az alákérdezés mókuskerekét pörgeti? Ez a kérdés ma Magyarországon gyakorlatilag nem több puszta elmejátéknál, minthogy ilyesféle interjúk sincsenek.

Milyen egy jó politikusinterjú, ami nem az elfogultságok felől közelít, nem konfrontatív, de nem is az alákérdezés mókuskerekét pörgeti? Ez a kérdés ma Magyarországon gyakorlatilag nem több puszta elmejátéknál, minthogy ilyesféle interjúk sincsenek. Jó, akadnak ellenzéki politikusok, akik az ellenzéki média adott (szűk) tereiben hajlandók bevállalós, karcos beszélgetésekre. Ugyanakkor emberemlékezet óta nem találkoztunk a hazai éterben (a hazai képernyőkön talán még kevésbé), mondjuk, azzal a helyzettel, hogy ellenzéki politikus beszélt nem ellenzéki csatornán, vagy fordítva, kormánypárti politikus kormánykritikus fórumon. Az egyik nem hívja a másikat, s ha a másik hívná az egyiket, az nem megy el. Ennek a politikai diskurzusképtelenségnek két szörnyszülöttje is van, s ezek épp szélsőségességüknél fogva mutatnak rá az egész terep pervertáltságára: egyfelől a kötelező ellenzéki jelenések választási időszakban az állami tévében (emlékezzünk a kotkodálásra például), a másik szélsőség pedig a rendszeres pénteki kormányfői fejtágítás és jópofi a Kossuthon. Ugyan más-más okból, de egyiket sem jó hallgatni, s mindkettő egy nagy kudarctörténet illusztrációjaként értelmezhető csak.

A bezzegországok éppúgy idegesítőek, mint az eminensek egy iskolai osztályban, különösen a hülye gyerekek szemszögéből nézve. Magyarország Európában kétségtelenül hülye gyerek, ráadásul az a fajta, aki még büszke is rá. Innen szemügyre véve északi szomszédunkat, nyilván érthető, ha mindenkiben kicsit felmegy a pumpa, mert hát tényleg, hogy lehetnek ennyire normálisak.

Máskülönben semmi látványos nincs ebben az egészben: a Pátria Rádió (a szlovák közszolgálati rádió magyar adása) interjúra hívta a nemrég megválasztott államfőt, Zuzana Čaputovát, aki – ahogy azt Lovász Attila riporter tömören informatív felvezetőjéből megtudjuk – az ötödik államfője az országnak, a negyedik közvetlenül megválasztott, és az első nő. Csak azért nem mondjuk, hogy Čaputová kiknek és miféle támogatásával került a Grassalkovich-kastélyba, mert az Elnöki Palota épp le van zárva, az államfő pedig, mint kiderül, bazini családi házából jár be Pozsonyba dolgozni. Egyébként meg a szavazók jóvoltából van ott, ahol, mert Szlovákiában az embe­rek választják az elnököt.

A beszélgetés a lakóhely tisztázása után rögtön erősen szakmai irányt vesz, köszönhetően Lovász precíz kérdéseinek. És ha valaki azt mondja, hogy nem hallgatóbarát az alkotmányozás kérdéséről ilyen mélységben beszélni, az csak azért gondolhatja ezt, mert Magyarországon már totálisan elszokott attól, hogy egy közjogi méltóság igyekezzen alaposan és szakmailag felkészülten kifejteni a nézeteit hasonló ügyekben. Nálunk az alkotmányt (bocs, alaptörvényt) a fáról szedik, ezért nincs mit magyarázni rajta, szilárdsága ismerten gránitszerű, tudja ezt minden magyar, nem is kérdez vissza, ha teheti sem. De nem is teheti.

Mondom, nem történt semmi érdekes, Čaputová és Lovász elbeszélgettek egy lehetséges alkotmánymódosítás kereteiről, az elnök várható kinevezési gyakorlatáról, az alkotmánybíróság függetlenségének fontosságáról, az autonóm igazságszolgáltatásról és a tudomány szabadsága biztosításának szükségességéről, meg még csupa olyan bohóságról, amit mi idehaza már rég meghaladtunk. De szóba került a kettős állampolgárság kérdése is, amiről Čaputová kijelentette: a jelenlegi törvénnyel nem ért egyet, és neki semmilyen fenntartása sincs a kettős állampolgárság intézményével szemben. Ezután volt még szó a magyar nemzetiségi jogokról, nyelvhasználatról, helységnévtáblákról, sőt, Trianon 100. évfordulójáról is. Úgy tűnt, van itt egy magyar nemzetiségű kérdező meg egy szlovák elnök, és értelmes eszmecserére képesek ezekről az olykor kényes, máskor meg túlságosan is kényeskedve előadott kérdésekről. Valóban nem történt semmi, mégis olyan érzése lehetett a magyarországi politikán szocializálódott hallgatónak, mintha egy másik világba csöppent volna. Pedig itt van ez is, a sarkon túl.

Pátria Rádió, július 17.

Neked ajánljuk