A megütközéssel elegy meglepetés moraja érthető reakció volt, noha a döntést egyfelől a Hír Tv bizonytalan végkimenetelű irányváltása, másfelől Veiszer többéves képernyős távolléte is kellőképpen megmagyarázhatja. Ahogyan magyarázhatná akár egyfajta kizárásos módszer is, hiszen a Veiszer tévés múltjára jellemző, elmélyültebb, érdemibb beszélgetős műsorok ma az úgynevezett közszolgálati csatornákon éppúgy roppant nehezen kivitelezhetők, mint bármely nagy kereskedelmi csatornán, vagy épp ott, ahol a művészinterjúk tónusát Rónai Egon határozza meg. (Friderikusz vagy Baló műsorai e nemben inkább kivételek, s más-más okból, de egyként problematikus státuszúak.)
Heti négy adás, bevezető plakátkampány, s a műsor élén az Alinda név csupa aranybetűvel – a Hír Tv igazán megadja a módját, s ez éppúgy érthető, akárcsak Veiszer fel-felsejlő kezdeti (helyesebben újrakezdeti) elfogódottsága. Feladata ugyanis legalább kettős: önmagában kerek, profi portéka gyanánt fölmutatni az adások mindegyikét, valamint magát a közeget formálva helyesnek bizonyítani saját szakmai-emberi döntését. Nos, amit mindezért önmaga megtehet, azt meg is teszi: a műsoraira mindig üdítően jellemző szolid fölkészültség, a nyitott és érdeklődő alapmagatartás, no meg az ezt rokonszenvesen átszínező bölcsészlányos személyesség ezúttal is megtapasztalható. Veiszer Alinda negatív módon körülírható erényeit most is mind fölmutatja: sosem arrogáns, sosem bizalmaskodó és sosem irritáló – s ez mind nagy szó ebben a műfajban!
Gondot inkább a 22 perces műsoridő meg az interjúalanyok kiválasztása jelenthet. 22 perc ugyanis – csak látszólag paradox módon – egyszerre sok és kevés egyetlen személyiség, illetve az általa képviselt téma körüljárására. Kevés, ha a téma és a személy igazán fontos, azonban feszélyezően soknak tűnhet, ha a kérdezett személyisége matt, és belesimul a fekete stúdióháttérbe. A legelső adásra elsütött és beharangozókban is többször ellőtt patron, Nagy Kriszta (Tereskova) ebből a szempontból érezhetően kevésbé reprezentálhatja az Alinda első hetét, mint a szimpátiánkra teljességgel érdemes, ráadásul fontos ügyben megszólaló, ám menthetetlenül pasztellárnyalatú csütörtöki stúdióvendég, a díszlettervező és aktivista Horgas Péter. Alkalmasint a műgyűjtő és galériatulajdonos, Makláry Kálmán képviselte ezen a héten az optimális interjúalanyok kívánatos körét: a nevét már hallottuk (ha máshonnan nem, hát innét: „Jókor voltam jó helyen”, Magyar Narancs, 2015. augusztus 13.), de még nem ismerjük unásig, az életútja érdemes a figyelmünkre, s olyan területtel foglalkozik, amelyről a legtöbben meglehetősen keveset tudunk. (Jellemző módon ebben az adásban még a fölkészült Veiszer Alinda is tévesztett egyszer-kétszer.) Csak hát nagy kérdés, hogy hány ilyen érdekes, a stúdióba készen beforgatható emberrel számolhatnak a műsorkészítők.
Igaz, az általános személyiségdeficit fölszámolását oktalanság lenne Veiszer Alindáéktól elvárni, így tán indokoltabb egy vajmi kisszerű, ám legalább hasznos megállapítással és tanáccsal zárnunk: üvegasztal lapjára nehéz csöndben letenni az üvegpoharakat. Az alátét a megoldás!
Hír Tv, szeptember 21–24.
