Tévé

Aranybetűkkel

Alinda

Interaktív

Pár hete hármas erősségű rengést észleltek a balliberális véleményformáló értelmiség Pozsonyi úti epicentrumában s egy-két internetes felületen is, amikor híre jött, hogy Veiszer Alinda a Hír Tv-hez szerződött.

A megütközéssel elegy meglepetés moraja érthető reakció volt, noha a döntést egyfelől a Hír Tv bizonytalan végkimenetelű irányváltása, másfelől Veiszer többéves képernyős távolléte is kellőképpen megmagyarázhatja. Ahogyan magyarázhatná akár egyfajta kizárásos módszer is, hiszen a Veiszer tévés múltjára jellemző, elmélyültebb, érdemibb beszélgetős műsorok ma az úgynevezett közszolgálati csatornákon éppúgy roppant nehezen kivitelezhetők, mint bármely nagy kereskedelmi csatornán, vagy épp ott, ahol a művészinterjúk tónusát Rónai Egon határozza meg. (Friderikusz vagy Baló műsorai e nemben inkább kivételek, s más-más okból, de egyként problematikus státuszúak.)

Heti négy adás, bevezető plakátkampány, s a műsor élén az Alinda név csupa aranybetűvel – a Hír Tv igazán megadja a módját, s ez éppúgy érthető, akárcsak Veiszer fel-felsejlő kezdeti (helyesebben újrakezdeti) elfogódottsága. Feladata ugyanis legalább kettős: önmagában kerek, profi portéka gyanánt fölmutatni az adások mindegyikét, valamint magát a közeget formálva helyesnek bizonyítani saját szakmai-emberi döntését. Nos, amit mindezért önmaga megtehet, azt meg is teszi: a műsoraira mindig üdítően jellemző szolid fölkészültség, a nyitott és érdeklődő alapmagatartás, no meg az ezt rokonszenvesen átszínező bölcsészlányos személyesség ezúttal is megtapasztalható. Veiszer Alinda negatív módon körülírható erényeit most is mind fölmutatja: sosem arrogáns, sosem bizalmaskodó és sosem irritáló – s ez mind nagy szó ebben a műfajban!

Gondot inkább a 22 perces műsoridő meg az interjúalanyok kiválasztása jelenthet. 22 perc ugyanis – csak látszólag paradox módon – egyszerre sok és kevés egyetlen személyiség, illetve az általa képviselt téma körüljárására. Kevés, ha a téma és a személy igazán fontos, azonban feszélyezően soknak tűnhet, ha a kérdezett személyisége matt, és belesimul a fekete stúdióháttérbe. A legelső adásra elsütött és beharangozókban is többször ellőtt patron, Nagy Kriszta (Tereskova) ebből a szempontból érezhetően kevésbé reprezentálhatja az Alinda első hetét, mint a szimpátiánkra teljességgel érdemes, ráadásul fontos ügyben megszólaló, ám menthetetlenül pasztellárnyalatú csütörtöki stúdióvendég, a díszlettervező és aktivista Horgas Péter. Alkalmasint a műgyűjtő és galériatulajdonos, Makláry Kálmán képviselte ezen a héten az optimális interjú­alanyok kívánatos körét: a nevét már hallottuk (ha máshonnan nem, hát innét: „Jókor voltam jó helyen”, Magyar Narancs, 2015. augusztus 13.), de még nem ismerjük unásig, az életútja érdemes a figyelmünkre, s olyan területtel foglalkozik, amelyről a legtöbben meglehetősen keveset tudunk. (Jellemző módon ebben az adásban még a fölkészült Veiszer Alinda is tévesztett egyszer-kétszer.) Csak hát nagy kérdés, hogy hány ilyen érdekes, a stúdióba készen beforgatható emberrel számolhatnak a műsorkészítők.

Igaz, az általános személyiségdeficit fölszámolását oktalanság lenne Veiszer Alin­dáéktól elvárni, így tán indokoltabb egy vajmi kisszerű, ám legalább hasznos megállapítással és tanáccsal zárnunk: üvegasztal lapjára nehéz csöndben letenni az üvegpoharakat. Az alátét a megoldás!

Hír Tv, szeptember 21–24.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.