Arató László: Egyszerű, könnyen, szinte rutinszerűen megoldható az idei magyar érettségi

  • narancs.hu
  • 2021. május 3.

Interaktív

A Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint az érvelés témája különösen közel áll a gyerekekhez.

„Egyszerű, könnyen, szinte rutinszerűen megoldható. Ami ildomos, mert járványhelyzetben nem szabad nehéz érettségit adni a gyerekeknek, másrészt érezni lehet a feladatsoron a jóval kevésbé kompetenciaközpontú, sokkal inkább ismeretközpontú új érettségi követelmények előszelét” – mondta a középszintű magyarérettségiről Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke az eduline.hu-nak.

A hétfői magyarérettségi első részének szövegértési feladatának bázisszövege az 1848/149-es szabadságharc nagy szónokairól szólt, például Kossuth Lajosról és Jókai Mórról. A szónoki beszédek kapcsán kellett a középszinten vizsgázóknak megoldaniuk a kétoldalas szöveghez kapcsolódó tizenegy feladatot. Arató szerint „1848 vitathatatlanul a nemzeti történelem egyik fénypontja, de az idei magyarérettséginek van egy olyan íze, hogy csak régi klasszikusokat kell elemezni, és még a szövegértési feladatok is Jókairól, Petőfiről és Kossuthról szólnak”.

Az érvelési feladatban a diákoknak többek között arról kellett értekezniük, menő-e a társasjáték – nincs rossz vélemény, az egyetlen lényeges szempont, hogy a megadott paraméterek szerint kellő számú szóból álljon az a szöveg, és azt megfelelően építsék fel. Akik nem ezt a feladatot választották, azoknak a hivatalos levél formai követelményeivel kellett tisztában lenniük. A „gyakorlati szöveg alkotása” feladat témája szerint egy természetjáró szakkör elindításáról kellett levelet írni. Az elnök szerint ezúttal pont az a legszerencsésebb feladat, amely kikerül 2024-től az érettségiről. Az érvelés a digitális játékokról és a hagyományos társasjátékról szólt, „ez a téma a gyerekekhez közel áll, erről valóban van véleményük”.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.