Ilyesmiket kínál a közszolgálati csatornákon sugárzott sorozat, A rejtélyes XX. század is, s ismerve a kínálatot, hát hálát adhatunk az égnek, hogy a mesélő itt nem egy szentenciákban gazdag orvosprofesszor, díszzsebkendős intendáns vagy más televíziós polihisztor, hanem egy gyakorló történész: Kun Miklós. A HírTV-ről áttelepült Széchenyi-díjas egyetemi tanár csak áll a kamera előtt, és valósággal dől belőle a múlt század intim és hermetikus története. A tudós, aki 1987-ben még a nagy októberi szocialista forradalmat hozta közel az olvasóhoz (Október emberközelben), azóta is következetesen kitart - legalábbis e gyakorlata mellett.
Legutóbb például a Szovjetunióba szakadt német tudós, Arthur Kronfeld élettörténetét ígérte a soros epizód e cím alatt: Egy német lélekbúvár a Kremlben. Hogy a Kreml hogyan is került a címbe, az ugyan az adás végéig nem vált világossá, ám ne ugorjunk ennyire előre. Merthogy Kun Miklós azzal indítja monológját: a néző bizony aligha gondolná, hogy a magas tudomány és a hírszerzés világa között létezne kapcsolat. (Már miért is ne?) Majd e kapcsolat bizonyságául rögvest halljuk is az első sztorit Einsteinről ("a relativitáselmélet nagy megalkotója"), aki egy nő miatt egyszer együtt ebédelt a New York-i szovjet konzulátus egyik munkatársával. A néző álla leesik, de már szalad is tovább a mese, hogy megismerkedjünk Arthur Kronfeld történetével, aki tudós szemlélőként pszichiátriai kórképeket készített otthon és a Szovjetben a náci vezetőkről. A történet roppant érdekesnek ígérkezik, ám Kun elbeszélése egyszer csak új irányt vesz e fordulattal: "Kronfeldről szólva egy érdekes szovjet kémelhárító-hírszerző, a politikai rendőrség nyugdíjas tábornoka jut eszembe, Viktor Iljin, aki ezt így nem mondta nekem Moszkvában..." Sajnos az nem derül ki, hogy mit is nem mondott Iljin (pedig annak komoly történeti forrásértéke lehetne!), ám ehelyett dióhéjban megkapjuk Iljin pályafutásának foglalatát. A műsor feléhez közeledve azért csak visszakanyarodik az elbeszélés Kronfeldhez, aki Hitler személyiségét elemezve "nagyon érdekes következtetéseket vont le", s aki 1936-ban Moszkvába érkezve előbb két-, majd háromszobás lakást kapott. Az elbeszélésben a lakáskiutalás ténye valamelyest hangsúlyosabbnak tűnik az előbbi mozzanatnál, különösen, mivel ez a kitüntető szovjet eljárás úgymond egybeesett a szovjetunióbeli németség elleni akciókkal, így a Volgai Német Autonóm Köztársaság lakóinak kollektív megbüntetésével. (Erre amúgy 5 évvel később, 1941-ben került sor.)
Megtudjuk azután azt is, hogy Kronfeld Moszkvában a patinás épületek és a kirándulóhelyek lélekemelő látványában gyönyörködött, valamint sokat járt moziba. Hiába, a történész vizsla tekintete elől semmi sem marad elrejtve! No, de a szovjet filmekből nem lehetett megismerni a szovjet valóságot, halljuk, s erre bizonyságul hamar megtekinthetünk egy rövid dalos részletet A sertésgondozó és a pásztor című 1941-es filmből, amely annál is kevésbé ábrázolhatta a prózai valóságot, hiszen verses szöveget énekeltek benne. 1941-ben végül egyrészt több városban is kiadták Kronfeld náciellenes lélekelemző pamfletjét, másrészt bűnös módon megfeledkeztek a tudósról. Miközben a németek Moszkva közeléig nyomultak előre, a szovjet főváros lakóin tömegpszichózis lett úrrá. A Moszkvában felejtett Kronfeld sorsa már a szomorú végkifejlet felé robog, ám egyszerre az idős Kirill Henkin életútinterjúját vágják be elénk annak részletével, hogyan is őrjáratozott ő épp akkor és arrafelé, amikor és ahol Szergej Efront kivégezték. Az összefüggés nyilvánvaló. S ahogyan az Karinthy Pósa bácsi-paródiájában áll: "Csingiling! Megy tovább a meseszekér."
Duna World, február 8.
