Egy hét kultúra 2023/16.

  • Narancs
  • 2023. április 19.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

FOTÓ A magyar költészet napján kezdett terjedni az interneten egy, az 1934-es budapesti könyvhéten készült „lesifotó”, s közzétevője azt írta alá, hogy azon József Attila látható. A felvételt Hirsch Hugó amatőr fényképész unokája tette ki a Facebookra, néhány nappal később azonban kiderült, hogy a felvételen nem József Attila szerepel. Tverdota György irodalomtörténész a hvg.hu-n publikált cikke szerint ugyanis kevés az esélye annak, hogy az ekkoriban megélhetési nehézségekkel küzdő költő a könyvhét idején a fővárosban tartózkodott volna. Elsősorban azért, mert az év februárjában Hódmezővásárhelyre utazott, ahol egykori gyámjánál, Makai Ödönnél kapott szállást, levelezései tanúsága szerint pedig még a június elején esedékes rendezvény környéki hetekben sem volt pénze vagy apropója hazautazni. A fényképen szereplő arco(ka)t végül Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész azonosította. A stand előtt álló három férfi közül a középső Vaszary Gábor író, akinek első kötete az 1934-es könyvhéten jelent meg, s aki jól felismerhető kalapjában és ruhájában az eseményen készült, több fotón is szerepel. Balján testvére, Vaszary János író, rendező áll, aki valóban hasonlít József Attilára.

 

VÍZUM Az ukrán Hmelnicki Orkesztra áprilisban az Egyesült Királyságban turnézott volna a Harry Potter, valamint A Gyűrűk Ura filmek zenéiből összeállított két műsorral, csakhogy a zenekar több tagjának is elutasították a vízumkérelmét. Az április 1-jére meghirdetett első koncert előtt egy nappal még sem a karmester, sem a zenekar négy első hegedűse nem kapott beutazási engedélyt. Két nappal a turné tervezett kezdete után az érintett zenészekkel közölték, 15 ezer euróért igényelhetnek sürgősségi vízumot, ám a hatóságoknak ezeket sem sikerült időben kiadniuk. A koncertsorozatot szervező Star Entertainment szerint az elutasításnak nem volt valódi oka, a beutazási engedélyeket pedig csak azután kapták meg a művészek, hogy a cég sajtóközleményben kért magyarázatot a kijivi brit nagykövetségtől. A koncertsorozatról egyébként a brit kormány a jól működő brit–ukrán kapcsolatok példájaként nyilatkozott. A produkció promotere szerint London képmutató, a kulturális államtitkárnak pedig le kellene mondania, ha így bánnak a külföldi művészekkel.

 

OÁZIS A bécsi MuseumsQuartier Salon kiállítóterében látható Mendreczky Karina és Kortmann Járay Katalin képzőművészek Oasis című, fotókból, nyomtatott textíliákból, rajzokból és hangkompozíciókból álló közös térinstallációja. Kortmann Járay és Mendreczky 2021 óta valósítják meg együtt nagy méretű, helyspecifikus installációikat. Az elemek kollázsszerű újra- és átértelmezései révén eddig három nagy méretű, bejárható teret hoztak létre az ökológiai válság és az animista nézőpontok mentén. A bécsi múzeumnegyedben nyílt kiállításon 140 négyzetméteren bontakozik ki a rendkívüli mű, amelynek elkészítéséhez 10 tonna homokot is felhasználtak. Az alkotók szerint Bécs kulturális központjának legújabb kiállítótere, a Salon rendhagyó tér, tele nehéz részletekkel, ugyanakkor kiváló adottságokkal rendelkezik munkájukhoz, a virágos és organikus elemek beemelése miatt pedig különösen szerencsés, hogy az installációnak a szecesszió városa ad otthont. A kiállítás május 7-ig tekinthető meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.