Egy hét kultúra 2024/9.

  • Narancs
  • 2024. február 28.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt 

ARANY MEDVE A francia-szenegáli származású rendező, Mati Diop Dahomey című dokumentumfilmje kapta a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) február 24-i díjkiosztóján. Az elismerést a nemzetközi zsűri elnöke, az Oscar-díjas kenyai származású színész-rendező, Lupita Nyong’o adta át Mati Diopnak, a gyarmati időkben elrabolt benini bronzkincsek visszaszolgáltatásáról szóló alkotásáért. Dokumentumfilmjében a szenegáli gyökerű rendező 26 műkincs visszatérését követte nyomon Franciaországból Beninbe. A többnyire európai múzeumokban található benini bronztárgyakat a gyarmatosítás idején rabolták el a mai Benin és Nigéria területén található egykori Dahomey királyságból, a 19. század végén. A legjobb főszereplőnek járó Ezüst Medve díjat Sebastian Stan román-amerikai színész vehette át az A Different Man című thrillerben nyújtott alakításáért, míg a legjobb mellékszereplőnek járó díjat Emily Watson brit színésznő kapta a Berlinale nyitófilmjeként vetített Small Things Like These című ír–belga drámáért. A legjobb rendező Ezüst Medvéjét Nelson Carlo de Los Santos Ariasnak ítélték oda Pepe című filmjéért.

FALFESTMÉNY Paul Cezanne egy eddig ismeretlen falfestményére bukkantak a francia impresszionista festőművész gyermekkori otthonának felújítása során, Aix-en-Provence-ban. A gipsz- és tapétarétegek alatt most felfedezett festmény immár a tizedik alkotás, amelyet a ház falán találtak. A kilenc, korábban feltárt kép mindegyike 1859 és 1869 között keletkezett, majd a ház 1899-es eladását követően vászonra került, azóta pedig a világ különböző múzeumaiban láthatók. Az újonnan felfedezett falfestmény Cezanne egyetlen alkotása, amely a Bastide du Jas de Bouffanban maradt. A kép maradványain szélben lobogó zászlók láthatók, feltehetően hajók árbócainak csúcsán, valamint a fal jobb oldalán egy épületsor. A Entrée du portnak (A kikötő bejárata) elnevezett mű a szakértők szerint 1868-ban keletkezhetett, s azután valószínűleg a ház új tulajdonosai fedték el.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.