Kapás gumiköteles tempózása a helyzet tökéletes szimbólumává vált, és bizonyára évek múlva is méltán fog előkerülni a ’20-as járvány ikonikus ábrázolásainak egyik ékköveként.
A koronavírus-járvány árnyékában nem csak a múzsák, a sportkommentátorok is hallgatnak, mert hát miről is tudnának beszámolni a végtelen veszteséglistákon túl és a fehérorosz focibajnokságon innen? Hogyan reagálnak minderre? Felszámolják magukat, monstre ismétlésekbe kezdenek, végtelenített panaszáradatot zúdítanak a már amúgy is megcsömörlött hallgatókra? Mindegyikre akad példa, de a leggyakoribb megoldásnak most a monoton, esélylatolgató interjúzás tűnik. Mikor lesz ennek vége, lehet-e folytatni, mi megy végképp tönkre, és mi az, ami menthető még? És a fő kérdés: hány százalékkal csökken a focisták fizetése Manchestertől Felcsúton át Siófokig?
Azt a pikánsnak mondható alapállást, hogy az InfoRádió bizonyos műsorainak a szponzorai (virágnyelven: szakmai partnerei) maguk a terület résztvevői, illetve az azt kontrollálni hivatott szervek és intézmények is, számos alkalommal pedzegettük már. Ki nyomná az oktatási vagy családi műsort, ha nem az Emmi, és ki a focimagazint, ha nem az MLSZ? Jól illik ebbe a sorba az úszósportról szóló, csütörtök esténként jelentkező félórás műsor, a Vegyesúszás is. Vajon az ilyen műsorképződményeket meddig lehet teljes értékű rádióműsornak tekinteni, és mikortól inkább reklámfelület ez a fél óra, amelyet a támogató szervezet a maga érdekes kedve szerint tölt meg tartalommal a műsorkészítők szíves közreműködésével? A Vegyesúszás házigazdája, Farkas Dávid mindenesetre sok szempontból idézett egy valódi szerkesztő-műsorvezetőt, például felkonferált és kérdésekkel is élt, ezt nem lehet elvitatni tőle.
A rövid műsor természetesen interjúkra épül, hiszen a sportélet ma a verbalitásban zajlik. Az első megszólaló aligha meglepő módon Wladár Sándor, az úszószövetség vezetője. Ő viszi el a műsor felét, mutatván, hogy most a medence helyett a vezetői szinten dőlnek el a dolgok. Wladár egyébként megnyerő nyíltsággal közli, hogy ami most történik, „évekre visszavetheti a magyar úszósport teljesítményét”. Majd hozzáteszi: „hosszú idő kell majd, hogy a magyar úszósport visszatérjen a régi nagy sikereihez”. Elmaradt versenyek és kihagyott edzések végtelen sora kíséri a járvány miatti válsághelyzetet. De azért van pozitív fejlemény is: bár az úszóknak „elment a vízérzékelése”, és mentálisan nincsenek jó állapotban, „egyik sem hízott meg”.
Ennek némileg ellentmondani látszik Németh Nándor úszó, aki bizony váratlanul felszedett kilókra panaszkodik, amellett, hogy a medencehiány őt is kínozza. Ráadásul a napirendje is felborult, délben kel, gyúr egy kicsit, aztán puzzle-ozik a barátnőjével. De – mint megtudjuk – nemcsak ő került ilyen vákuumba, hanem az összes sporttársa is, akik az országos bajnokságra készülvén csúcsformába hozták magukat az olimpiai év elejére, most pedig lenullázva ülnek otthon, s igyekeznek „szárazföldi edzéssel” egyben maradni. Németh azt is nehézségként említi, hogy ha el is kezdhetnének úszni, az sem lenne könnyű világos célok és versenyek nélkül.
Kapás Boglárka karanténedzése végül itt is szóba kerül, hiszen párja és kerti medencetársa, Telegdi Ádám a műsor utolsó megszólalója. Nagyjából ugyanazt mondja, mint Németh, és legalább annyira vágyakozik ő is az uszoda után. Szabadidejét, mint kissé pironkodva megjegyzi, videojátékozással tölti. Ami, ezt már mi tesszük hozzá, nem biztos, hogy kidobott idő. Ahogy a dolgok állnak, könnyen elképzelhető, hogy az e-sportoké lesz a jövő.
InfoRádió, április 23.
