Így hangzik a 2015 óta az interneten működő csatorna önvallomása, de hogy a rádiózás szempontjából mi számít boldog békeidőnek, az nem egészen világos. A kezdetek? A szocializmus évei? A ’90-es évek? Mellesleg egy pusztán online fogható rádiónál végképp kérdéses, hogy annak, mármint a digitális rádiózásnak, mikor volt a békeideje. Inkább talán a tradicionális közszolgálatiság áll a múltidézés célkeresztjében. A boldog idők tehát azok voltak, amikor a kereskedelmi rádiók még nem vették be az étert az egy kaptafára készült műsoraikkal és egyenzenéjükkel, ugyanakkor a közszolgálatiságot még nem a központi akarat politikai üzeneteinek sulykolása jelentette. De vajon volt ilyen idő egyáltalán? „A Rádió Bézsben nincs napi és pártpolitika. Még hírek sem. Szeretnénk, ha legalább a Bézsben béke lenne” – olvassuk. Pacifista program.
A nap 24 órájában műsort közlő Rádió Bézs végül is valóban egészen jól hozza a feltételezett békebeli hangzást. A hírblokkok nélküli műsorrendnek van egyfajta ráérős kisugárzása, nem kell kapkodni, lekeverni a vendéget, lecsípni a zenei betét végét, csak mert jönnek a hírek.
A békebeli hangzás másik zálogát minden bizonnyal a kipróbált régi nevek szerepeltetése jelenti. A teljesség igénye nélkül felbukkan Bánó András, Ungár Anikó, Galkó Balázs és Boros Lajos, a Poptarisznyát itt pörgeti tovább szerda délben B. Tóth László, a csatorna lelke pedig a szintén régi ismerősként üdvözölhető Fodor János. A hangütés mégsem nosztalgikus, általában nem a kiüresedett múltba révedés adja meg az alaphangot, hanem egy jó értelemben vett konzervatív műsoreszmény.
Ugyancsak régi szép emlékeket hoz elő a Hetedhét ország című műsor, a mindig kellemesen nyugodt hangfekvésben értekező Juhász Árpád geológussal. Ha jól értjük a helyzetet, ez egy egyszemélyes produkció, de a járványra való tekintettel a veterán tévés műsorvezető csak telefonon van jelen, a stúdióból Fodor János irányítja az adást. Ez a kényszerű helyzet azonban ad egy kellemesen csapongó dinamikát a műsornak. Juhász mesél, elvileg egy lineáris történetet követ, Teleki Sámuel afrikai felfedezőútját, s ebbe bele-belekérdez olykor Fodor, amitől a diskurzus hirtelen megbokrosodik, és váratlan helyekre ugrik, majd kisvártatva ismét visszatér Telekiék, illetve a 80-as években az ő nyomukba szegődő Juhászék történetéhez. Win-win helyzet alakul itt ki, mert a csapongás és az alaptörténet egyaránt roppant érdekes.
Attól kezdve, hogy Teleki idejében a Kenya-hegy jégtakarója 90 százalékkal volt nagyobb a mainál, azon át, hogy az afrikai kontinens szép lassan északra tart, és a Maldív-szigetek kormánya víz alatti ülést tartott figyelemfelhívás gyanánt, odáig, hogy Ludwig von Höhnel, illetve Bálint gazda milyen szép kort éltek meg: ez így egyetlen kanyar a műsorban. Juhász pont olyan érdekesen beszél az utazásról és a földrajzi távolságok megszelídítéséről, mint húsz vagy negyven évvel ezelőtt, és a humora sem sokat kopott. Telekiék nagy menetelésének olyan sötétebb epizódjait sem hallgatja el, mint amilyen a szerencsétlen helyi marhapásztortörzs kirablása volt a Stefánia-tóra keresztelt Basso Naibor partjainál. De ehhez a témához (éhség) kapcsolja a saját anekdotáját is a 80-as évekbeli expedíció jellegzetesen szocialista ételcsömöréről, amikor is a Globus Konzervgyár valamilyen okból csak székelykáposzta-konzervekkel támogatta az utazókat.
A Hetedhét ország egy kifejezetten élvezhető rádióműsor, olykor kicsit fapados ugyan, mint a Bézs maga, de így is simán a leghallgathatóbb hazai produkciók közé tartozik. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a csatorna összes munkatársa önkéntesként tevékenykedik. Ki tudja, mire lennének képesek, ha még pénz is lenne rá.
Rádió Bézs, november 3.
