Folyóirat

Prizma

  • - urfi -
  • 2009. június 11.

Interaktív

Filmszakosok, akik lapot akarnak, szerkesztői tapasztalatuk nincs, költségvetés alig, a szerzők honorárium nélkül dolgoznak - az alapképlet nem túl biztató. Ehhez képest az első számával két hete jelentkező Prizma teljes fegyverzetben lép elénk az ELTE dohos folyosóiról, olyan minden szempontból profi, kész lapként, hogy a szavam elakad.

Tematikus, negyedéves filmművészeti folyóiratról van szó, amely mindig egy adott témakört/életművet vesz tüzetesen szemügyre, ugyanakkor állandó rovatszerkezete is jelentéses: a kiemelt téma és az obligát, egyelőre kissé szegényes kritikai blokk között a harmadik a "K2 - Kísérleti és rövidfilm". Az itt sorakozó, tárgyukat (Cronenberg, Cunningham, Brakhage) messzemenően komolyan vevő írások esetében talán megengedhető a hiánypótlás kétes hírű fogalmát felemlíteni.

A középpontban maga a "vérbáró", David Cronenberg. A tanulmányok mindegyike alapos munka (angol absztrakt is jár hozzájuk), bár a színvonal nem egyenletes: McLuhan és Baudrillard ráolvasása az életműre (Pálos Máté) nem érdektelen, de e lerágott csontoknál ízletesebb falat a videojátékfilmek kontextusa (Sepsi László) vagy az "antropológiai színrevitel", az "emberi mivolt állandó újrafogalmazása" Nemes Z. Máriónál, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy azzal, hogy kimondjuk: Cronenberg a (széthulló) test énekese - nos, azzal még nem vagyunk sokkal előrébb. Ezzel nem is elégszenek meg sem az értekezők, sem a szerkesztők, akik a Karambol forgatókönyvéből és a Ballard-regényből is közölnek részletet, de a legjobb persze a Cronenberg Cronenbergről ("imádom a szexet, de leginkább nemi betegségek formájában" és így tovább). A kritikák között Mark Browning monográfiájáról kapunk korrekt ismertetést, de fõhősünk A pankrátorról szóló, lehangolóan áradozó recenzióban is előkerül - amerre lépünk, Cronenberg terem. Ki van ez találva, ahogy a tördelésről és a képekről is van gondolva valami. Látványos, szép antré.

122 oldal, 690 forint

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.