Rádió

Fotelbajnokok

E-sport a Klubrádióban

Interaktív

„A csapatból csak egy Vladimir volt életben, mindhárom inhibitor romokban, és a szuper minionok csak úgy özönlöttek a bázisra. Irelia talán befejezhette volna a meccset, de őt Vladimir letakarította, a minionok pedig voltak olyan kedvesek, hogy inkább a hősöket támadták a Nexus helyett.”

Semmi gond, ha ebből egy kukkot sem értünk, egyszerűen csak arról van szó, hogy nem tartozunk az Y vagy még inkább a Z generáció digitálisan naprakész táborába. Ez ugyanis egy sportközvetítés részlete (szakkomentátor: Aioween), amit világszerte több millióan láttak már, de Magyarországon is százezer fölé kúszott a nézettsége – nem, nem YouTube-on (azt az öregek nézik), hanem twitch-en. A sportág neve League of Legends, van neki magyar bajnoksága is, immár 3,5 milliárdos díjazással, kedden és szerdán esténként élő twitch-közvetítéssel és olyan szponzorokkal, mint a K&H Bank, a Telekom vagy épp a Riska tej.

Talán nem nagy kockázat kijelenteni, hogy ha valami, akkor az e-sportot követők köre és a rádióhallgatók tábora nincs nagy átfedésben egymással. Sőt, ha a mai magyarországi műsorpolitikát figyeljük, könnyen olyan érzésünk lehet, hogy a rádiócsatornák teljesen lemondtak a fiatalokról. Amikor az állami rádió újítása az, hogy visszahozza a Jó ebédhez szól a nótát, a hétvégi kívánságműsort vagy a Vízállásjelentést, nehezen gondolhatjuk, hogy az ifjúságot célozták be a közszolgálat ideológusai.

Ha a betelefonálós műsorokat vesszük alapul, úgy tűnik, a Klubrádió hallgatótáborát sem a hamvas ifjúság soraiban kell keresnünk. Az X generáció egy része talán még jelen van (autóban, itt-ott), de a hallgatók jó része inkább tűnik baby-boomernek (azaz magyarul Ratkó-gyereknek), és nem ritka még ma sem, hogy a háborús generáció tagjai ragadnak vonalas telefont egy-egy Bolgár György-műsor alkalmával. Ha egyáltalán van egy csatornának olyan műsora, ami ennél lejjebb céloz, önmagában dicsérendő – hogy a célzás után be is talál, az már más kérdés. Az Y – Galavits Patrik generációs műsora minden­esetre hétről hétre kísérletet tesz arra, hogy a szerda délutánokon valamit megvillantson a rádiók számára általában elérhetetlen korosztályok közérzetéből.

„Kinyílt számukra a világ: az okostelefonok, az internet, a tabletek, közösségi oldalak már a mindennapi életük részei. Ennyit tudunk róluk... de, mit gondolnak magukról?” – szól a műsor leírása. A benne megfogalmazott kérdés pedig azt sugallja, hogy itt nem annyira erről a generációról beszélgetnek (mondjuk, szakértő pszichológusok és nevelési tanács­adók), hanem maguk az Y-osok veszik kezükbe a mikrofont.

Ebben a szellemben szólt a legutóbbi adás az elektronikus sportok egyre komolyabban vett jelenségéről három e-sport-közeli vendéggel, Bíró Balázzsal (az e-sport szövetség elnöke), Varga Rolanddal (az e-sport akadémia alapítója) és a szűkszavú Mikó Lóránt e-sportolóval. Bíró kis bevezetőt is tartott az idősebb hallgatók kedvéért: e-sportnak tulajdonképpen a videojátékok bajnokságát nevezzük, aminek a gyökerei a számítástechnika hőskorába nyúlnak vissza, már a ’60-as években versenyeztek bizonyos amerikai elit egyetemek diákjai – igaz, akkor még csak egy pálcikával pattogtattak egy pöttyöt, de az is nagy szám volt. Ma több milliárd dolláros üzletágról van szó, ami egyre inkább rendes sportszakágnak tűnik, a Távol-Keleten egy-egy verseny már stadionokat tölt meg, de tavaly nálunk is volt már rendezvény kétmilliárdos állami támogatással meg Deutsch Tamás miniszterelnöki biztossal. Sőt, már a nagy sportklubok is elindították a saját e-szakosztályukat, a Fradi, az Újpest, az MTK és mások igyekeznek nem lemaradni.

Úgy tűnik, hogy ez az a felület, amelyen az idősebbek és a fiatalabbak egymás megértésének minimális esélyével tudnak síkra szállni. Azt viszont, hogy mit jelent a verseny, mit jelent győzni, mivel jár a népszerűség, és ez miért jó a szponzoroknak és a versenyzőknek, mindkét oldal jól érti. Megállíthatatlannak tűnik tehát az e-sportok térnyerése. A műsor végén Galavits még hozzáteszi, hogy „az árnyoldalakról nem volt időnk beszélni”. És valóban nem, úgyhogy kíváncsian várhatjuk a folytatást.

Y – Galavits Patrik generációs műsora, Klubrádió, február 21.

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.