A gamerek körében közismert aranyköpés szerint a Nintendónak tíz rossz ötletére jut egy jó. Az utóbbi évek ékesen bizonyítják ezt: az egykor meghatározó vállalat sorra hozta a rosszabbnál rosszabb döntéseket az immár 83 milliárd dollárosra duzzadt videojáték-piacon. Korábbi konzoljuk, a Wii U méretes bukásnak bizonyult: eleve megkésve érkezett a piacra – 2012-ben –, akkor, amikor a Microsoft és a Sony már az újabb generációs konzolok kiadására készült. Ráadásul felszereltségében sem nyújtott többet, mint a versenytársak.
Legfrissebb pénzügyi jelentése szerint a Nintendo tavalyi első negyedéves vesztesége közel járt a 400 millió dollárhoz, valamit tehát elő kellett rántani a kalapból, ha nem akartak a szintén japán SEGA sorsára jutni: az egykori nagy rivális rövidke vergődés után 2001-ben kiszállt a konzolbizniszből, azóta csak játékokat készít, természetesen az egykori versenytársak konzoljaira.
A Nintendo tavaly októberben jelentette be legújabb játékkonzolját, a nagy visszatérésnek szánt Switchet. A bejelentés körülbelül olyan hatással volt a fogyasztói körre, mint egy parlamenti választás egy kisebb kelet-európai országra. Indulatos megjegyzésekkel lettek tele a fórumok, sokan a cég végét jósolták, amiért olyan konzolt ad ki, amely hardverben elmarad a versenytársaktól: tudható volt, hogy a Switch teljesítménye nem éri el a piacot uraló két rivális, a Sony és a Microsoft gépeinek erejét. A hátrány leginkább a grafikán érezhető, azaz kisebb méretű textúrákat láthatunk csak a képernyőn. A Nintendo semmit sem árult el a gép belsejéről, s ezért okkal gondolhatták sokan, hogy nem túl büszkék az új fejlesztésre.
Mario veri Mészárost
De hogyan küzdötte le magát idáig a Nintendo?
A 70-es években még sehol sem volt az otthoni, asztali konzolok divatja: aki játszani vágyott, a sarki játékteremben talált otthonra. Játékgépet gyártott ekkoriban boldog-boldogtalan. Az évtized közepén erre a piacra lépett be az 1889 óta üzemelő cég, amely korábban főleg japán kártyák (például Hanafudák) gyártásában, love hotelek, vagyis garniszállók üzemeltetésében, személyfuvarozásban és rizsértékesítésben utazott. A Nintendo kezdeti játékgépei – a Radar Scope vagy az EVR Race – nem hozták lázba a tömegeket. Ám 1981-ben jött a Donkey Kong, amely a Nintendo első Amerikában is gyorsan befutó játéktermi automatája lett. A gépből egyetlen év leforgása alatt 60 ezer darabot adtak el, és ezzel 180 millió dollárt kaszáltak.
A Donkey Kong Mijamoto Sigeru nagy dobása; a ma már nagypapakorú játékfejlesztő volt az első igazi sztár a videojátékok világában. 1977-ben kezdett a Nintendónál, eleinte nem sok vizet zavart, aztán előállt a ma már világhíres gorillával. És nem csak vele: a Donkey Kong a videojáték-aréna talán leghíresebb figurájával, Marióval is megismertette a globális közönséget. Lehet, hogy manapság Mészáros Lőrincet tartják a világ legjobban teljesítő csőszerelőjének, pedig a nyomába sem ér Mariónak, a kis piros sapkás, bajszos vízvezeték-szerelőnek, aki immár évtizedek óta uralja gamerek millióinak életét. 1981 óta több mint 150 olyan játék látott napvilágot, amiben Mario is felbukkant. De a piacra leselkedő válsággal még ő sem tudott mit kezdeni.
Be az otthonokba
A 70-es évek végétől egyre több asztali konzol jelent meg; immár nem kellett a játéktermekig elzarándokolni, elég volt ellátogatni a nappaliba. Olyannyira, hogy a ’83-as már a fekete év volt a videojáték-történelemben: a brutális túltermelés éve, amikor hirtelen tucatnál is több asztali konzol lepte el a piacot (ma háromféle kapható). Egymás sarkára hágtak a játékok is, de a kutya sem akarta megvásárolni őket. Az amerikai játékipar bevételei egyik évről a másikra 3,2 milliárd dollárról 950 millióra csökkentek. Divatba jöttek a személyi számítógépek, melyekkel – s ez igazán nem kis előny – nem csak játszani lehetett. Ekkortájt jelentek meg az olyan típusok, mint a Commodore VIC-20 vagy a késő Kádár-kori kiskamaszoknak is oly kedves Commodore 64 és a Spectrum – ezekből havonta több százezer darabot adtak el.
A válságból az iparágat a Nintendo húzta ki. Az 1983-as Nintendo Entertainment Systemet (NES) olyan játékkonzolként reklámozták, melyen csakis minőségi játékok jelennek meg. A NES-ből majdnem 62 millió darabot sikerült a vásárlókra sózni, a 200 dolláros ár kifejezetten alacsony volt a konkurensek 600 dolláros konzoljaihoz képest.
Ám senkinek sincs bérelt helye a csúcson. Rövidesen új versenytársak tűntek fel: betört az asztali konzolok piacára a SEGA, és feltűntek a kizárólag játékkiadással foglalkozó vállalatok is, mint például a Konami, a Capcom vagy a Namco. A Nintendo az egyre erősödő SEGA legyőzésébe fektette energiáit, s bár új termékükből, az 1990-ben kiadott Super Nintendo Entertainment Systemből 49 millió darab fogyott, a válságból kivezető NES sikerét nem sikerült megismételni. A ’90-es évek közepén pedig megérkezett a piacra a Sony, ráadásul rögtön olyan konzollal, ami elsőként volt képes háromdimenziós grafika megjelenítésére. Sőt, erre az új konzolra az addig használatos kazetták helyett a jóval nagyobb adatmennyiséget bíró CD-n jelentek meg a játékok. A Nintendo nem tudott mit lépni az alig négy hónap alatt 800 ezer játékost meghódító PlayStationre. 1996-ban kiadták ugyan a Nintendo 64-et, Mijamoto azonban – ő ekkor már a hardverrészleget vezette – ragaszkodott a kazettás rendszerhez. Bár ne tette volna! A PlayStation-tábor egy emberként röhögött a markába: az elavult rendszerre lehetetlen volt korszerű játékokkal előállni, s a nintendósok el is estek a kor egyik legnépszerűbb játékától, a mai napig istenített fantasykalandtól, a Final Fantasy VII-től. A játék fejlesztői ki sem adták Nintendo 64-re, a kazetták tárolókapacitása nem is lett volna elegendő hozzá. A bukás persze viszonyítás kérdése: a Nintendo 64-ből így is sikerült 33 milliót eladni, de jóval kevesebb ezen is futtatható játék jelent meg, mint amennyi a rivális PlayStationön játszható. A Nintendónak lépnie kellett.
Hadonászós forradalom
A 2000-es évek közepe maga volt a videojátékos mennyország: a két nagy rivális, a Sony és a Microsoft új konzollal jelentkezett, ám a Nintendo feltámadt, s visszaszerezte a piacvezető pozíciót. A cég 2006-os konzolja, a Wii nem a gamer keménymagot, hanem az alkalmi elhajlókat vette célba, a mozgásérzékelést használva csalinak. Bár korábban mások is próbálkoztak ezzel, a Wii olyan egyszerűen emelte a játékélmény részévé a mozgásérzékelést, hogy még a nagypapák is odaálltak a tévék elé versenyezni. Az új élményt agresszív, grandiózus reklámhadjárat adta el, potom 200 millió dollárból. A Wii végül 49 százalékot hasított ki a háromosztatú konzolpiacról. Ám a nagy siker hatására a Nintendo – ismét – elkényelmesedett: 2012-es termékük, a Wii U ötletszegény fejlesztés volt, a korábbi modell szimplán felturbózott változata: alig több mint 10 millió ilyen gép kelt el. A Nintendo csődközelbe jutott, a Wii nyeresége révén felhalmozott tartalékokból vegetált tovább. Mijamoto is kudarcról beszélt, igaz, szerinte csak az volt a baj, hogy rosszul pozicionálták a Wii U-t. A valóság ezzel szemben az, hogy a magas induló ár és a kevés újítás hajtotta a versenytársakhoz a gamereket. A Nintendo részesedése 19 százalékra csökkent az asztali konzolok piacán.
Az új csodafegyver, a Nintendo Pokémon GO mobilos játéka azért is számított unikumnak, mert a cég korábban hanyagolta az okostelefonos piacot, holott a Sony és a Microsoft is nyitott a mobilos játékosok felé. Tavaly nyáron viszont a Pokémon GO tarolt: szerte a világban milliók kószáltak az utcákon a virtuális szörnyecskéket kutatva. S bár a Pokémon egynyári kalandnak bizonyult, idén februárig egymilliárd dolláros bevételt termelt a Nintendónak, s megduplázta a cégrészvények árát – miközben magát a fejlesztést külsős cég, az amerikai Niantic stúdió végezte, és az ötlet sem házon belülről származott. Az amerikai játékfejlesztő cég vezetője kereste meg a japánokat azzal, hogy csináljanak egy kiterjesztett valóságon alapuló játékot a híres, nintendós pokémonokkal.
De Pokémon GO-őrület ide vagy oda, az asztali konzolok piacán nem ért véget a Nintendo vergődése, így a Switchre tettek fel szinte mindent. Az új eszközt nemcsak a tévéhez tudjuk csatlakoztatni, de tabletként, egyfajta kézikonzolként is hordozhatjuk magunkkal. Ez persze az iPadek korában nem nagy újdonság – s egy konzol esetében különben is az a döntő, hogy miféle játékok jelennek meg rá. A gamernek semmi más nem számít. A Switchre jelenleg úgy húsz cím érhető el, és közülük csak Mijamoto 1986 óta futó játéksorozata, a Zelda legújabb epizódja (The Legend of Zelda: Breath of the Wild) ért el kimagasló kritikai sikereket. Nem túl biztató az a felmérés sem, amely szerint 4500 játékfejlesztő közül mindössze 3 százalékuk tervez a Switchre is játékot fejleszteni, míg a Microsoft és a Sony gépére 22, illetve 24 százalékuk teszi ezt. Hiába ígéretes tehát az új konzol, ha a jó játékok hiányoznak majd hozzá. A kezdeti eladások biztatóak – de újabb, a Wii U-hoz mérhető bukást aligha tudna kiheverni a Nintendo.
