Az elvetemülteket csak az mentette meg a kínos kudarctól, hogy történetesen nagyszerű írók, akik gyakorlottak már a halottidézésben: mindhárman annak az új gyerekszínházas generációnak a képviselői, amely a poros bábműfajt az elmúlt években olyan népszerűvé, élővé és mellesleg világszínvonalúvá tette. Gimesi Dóra, Jeli Viktória és Tasnádi István mellett ráadásul olyan arcok csatlakoztak az Időfutárhoz, mint Láng Annamária, Péterfy Bori, Fullajtár Andrea, Scherer Péter, zeneszerzőként pedig a popkultikon Tövisházi Ambrus és Hó Márton. Valószínűleg az exkrétakörösök magas aránya is segített abban, hogy az Időfutárból több legyen, mint egy Szent Johanna Gimi-olvasószínház. Persze az is hozzájárult a sikerhez, hogy a szereplők igazi mai kamaszok (flegmák, idegesítőek, néha gonoszak, de mégis szerethetőek), a történet pedig különösen érdekfeszítő a Harry Potteren, Star Warson, High School Musicalen és A Da Vinci-kód-szerű misztikus krimiken felnőtt generáció számára (amelyekre nemcsak utal az Időfutár, de bőven merít az eszköztárukból is).
A főhős a 13 éves Hanna, aki szuperokos tolószékes barátnőjével és búsképű padtársával, Tibivel együtt belecsöppen egy történelmi összeesküvéselmélet-sztoriba: miközben az év végi dolgozatokra készülnek, és élik a gimisek mindennapi életét, titokzatos szabadkőműves-ereklyék után nyomoznak, és egy Mária Terézia korabeli időgépre is rábukkannak. Ez talán pont úgy hangzik, mint egy erőltetett, "szórakoztatva tanító" borzalom, de szerencsére a hangsúly egyáltalán nem a történelmi hűségen vagy a nemzeti példamutatáson van, hanem a kalandon és a humoron. A hétköznap esténként, főműsoridőben jelentkező sorozat már a harmadik évadnál tart, és átlagosan 120-140 ezren hallgatják, de a legtöbb fan az iTunes-podcastokon vagy a rádió hivatalos oldalára feltöltött archívumon keresztül követi az eseményeket.
Hogy a rádiójáték alapján készült regénysorozatnak lesz-e ugyanekkora sikere, az még bizonytalan. Bár a könyvet alaposan átírták a forgatókönyvhöz képest, sajnos sok jelenet (jobban mondva fejezet) így is színpadszerű, teátrális maradt; főleg a cselekményt megszakító epizódként beépülő rövid kis humoreszkek, amelyek egy-egy mellékszereplőt vagy egy közösséget mutatnak be. A rádióban remekül funkcionáló szellemes dialógusok és Skype-beszélgetések uralják a regényben is a szöveget, ezekhez pedig csak minimális, leginkább praktikus információtartalmú leírás társul, így az olvasónak folyamatosan hiányérzete van, és úgy érzi, mintha egy kommentekkel tűzdelt scriptet olvasna. A rádiójátékban a dialógusok hatását segítette a hallható színészi játék, a hangeffektek és az aláfestő zenék is, ezeket pedig nem tudja pótolni az a kevés infóval rendelkező mindentudó narrátor, aki alig-alig tesz hozzá valamit a párbeszédekhez, így pedig nem tudunk elég közel kerülni érzelmileg a karakterekhez, és nem teremtődik meg a műsorból jól ismert Időfutár-univerzum sem. A sorozat fanjai nagy valószínűséggel beszerzik majd a regényt is (aminek folytatását decemberre ígérik), de a könyv végeredményben mégis csak egy merchandising termék marad a rádiójátékhoz képest.
Pozsonyi Pagony, 2013, 376 oldal, 2990 Ft
