Rádió

A mélypont ünnepélye

Időt kérek

Interaktív

Nem, Pilinszky János egyáltalán nem erre gondolt, amikor remekbe szabott versét megírta, ő egy másfajta mélypontot és másfajta ünnepélyt vizionált, mégis, ebből a szempontból is elgondolkodtatóak sorai: "Ki mer / csukott szemmel megállani / ama mélyponton, / ott, ahol / mindíg akad egy utolsó legyintés, / háztető, / gyönyörü arc, vagy akár / egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?"

Mert tényleg mindig akad egy utolsó legyintés, aztán még egy és még egy. Pláne, ha az ember az egykor közszolgálatinak hívott rádió romjain burjánzó műsorfolyondárra irányítja figyelmét. Az elmúlt években sokszor akadt ingerenciánk, hogy kijelentsük, ennél nincsen lejjebb, ez a rádió legendájának, az éter ethoszának vége, aztán mindig volt tovább, most meg már úgy tűnik, hogy itt valójában nem egy pontról, hanem vonalról, egy nagyon is határozott, megszakítások nélküli egyenesről van szó, a mélység vég nélküli toráról.

A legtanulságosabb az lenne, ha az elsőtől az utolsó szóig felidéznénk, ami elhangzott, de ehhez se időnk, se helyünk, és főként kedélyünk nincs. Egy ragyogó szombat délután elköltött halebédet követően úgy gondolhattuk volna, hogy nem éri meg a lazsáláshoz bekapcsolni a rádiót, de a reflex az reflex, és a kéz már el is indult a kapcsoló után. Három óra körül egy határozott, ám kissé modoros, a régi iskola eminenseit idéző módon artikulált hang köszöntött, Perjés Kláráé (mint később, máshonnan megtudjuk, 98-ban a legszebben beszélő rádiós díját kapta ő, belátjuk, nem véletlenül), aki beugrósként vette át ez alkalommal az Időt kérek szerkesztő-műsorvezetői posztját a jól megérdemelt pihenőidejét máshol töltő Halász Zsuzsától. Perjés pedig nem árul zsákbamacskát, bevezetőjéből kiderül, hogy "bármennyire is igyekszik a nyugat-európai bürokrácia taccsvonalon kívülre szorítani bennünket, nem sikerül, csak annyi, hogy a támadás ellenállást szül". Hát jó, inkább időt kérünk, mondanánk, de már sorolja is az aznapi adás három témáját. Egy: "kik mosolyognak cinikusan Nyugat-Európában az olyan fogalmakon, hogy hazafiság, bátorság, kereszténység?", kettő: "kiknek a bábja ez a Portugáliából induló feltörekvő szegénylegény, Rui Tavares?", három: "hogyan élhetnénk úgy, ahogy szeretnénk mi, kisországbeliek is?". Aztán az alapozással sem tötymörög sokat, még beszélgetőpartnerei bemutatása előtt leszögezi, hogy "a 21. században szakadt a portugálokra is a szegénység az IMF és Brüszszel bürokratikus uralmával, innen jött Tavares úr", aki különben - teszi még hozzá epésen - valószínűleg Bajnaiék szabadegyetemén képezte magát, aztán három nap alatt megírta, hogy mi, magyarok antiszemiták és rasszisták vagyunk, és hogy miért, hát persze, hogy ezt is megtudjuk: mert a kormányunk nem úgy táncol, ahogy ott fújják.

Na, most akkor ehhez legyenek szívesek a kedves vendégek hozzászólni! Elárulom, hozzá is szóltak. Habár a nándorfehérvári diadal évfordulójának apropóján meginvitált Veszprémy László hadtörténész inkább maradt volna a történelmi esemény érdekességeinek feltárásánál, addig-addig erősködött kérdezője, hogy végül gyorsan elhallgatott (és a műsor végéig, hiába ült ott a stúdióban, nem is mondott már semmi többet), átadva a terepet Csizmadia László CÖF-alapító szellemi honvédőnek, aki szíves örömest le is vonta helyette a várt tanulságot: akkor is, ma is mi védtük és védjük a kereszténységet a fogalmatlan és tutyimutyi Nyugat helyett. Ilyen acélfeszességű történelemfilozófiai ívek alatt ki csodálja, hogy önfeledten dajdajozik a polgárság?

Csak egyvalami hiányzik a teljes boldogsághoz, egy kis cigányzene, és hopsz, megszólal Kathy-Horváth Lajos, mit megszólal, felolvassa a maga Tavaresnek (azaz Tavares elvtársnak, ahogy a rendkívül eredeti humorral megáldott Csizmadia nevezi a stúdióbeliek nagy derültségére) írott levelét, mert igen, neki is van olyanja. Aztán megbeszélik, hogy Nándorfehérváron is biztos cigányzenével ünnepelték a magyarok a diadalt, majd elbúsonganak, hogy ma meg mi van. De legalább a jövő fényes: Csizmadia és Kathy-Horváth együtt vizionálnak egy, a Müpa mintájára kialakított cigányzenei központot, ahol a (gondolom, nyugati) turisták majd a csodájára járhatnak, hogy milyen jól megvannak itt a magyarok meg a cigányok, a cigányok pedig elhihetik, hogy vezet felfelé út a társadalomban, ha elég szépen zenélnek. Aztán szóba kerül még valami magyar konyha is szalonnával meg kolbásszal, csak hogy teljes legyen a kép: abban az ideális világban, aminek örömhírhozói épp ünnepélyüket ülik a stúdióban, hogyan is képzelik el a magyar kultúrát, a magyar konyhát, a társadalmi mobilitást és a kisebbségek esélyeit, no, meg az irigy és továbbra is értetlen nyugati szőrszálhasogatókat. Hát egészségünkre, de fenékig!

MR1 -Kossuth, július 20.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.