Amikor Sztupa és Troché felmentek a hegyre, jócskán beleizzadtak: magas volt a hegy, nehéz volt a járás. De fentről már egész más volt a világ, pláne, miután jól kilihegték magukat. Állunk a világ tetején, baszki! Körbetekintvén pedig látták, hogy mi a stájsz alant: minden rendben volt, s szinte jól is nézett ki. Kicsiben minden sokkal szebb, ki kéne egyszer próbálni, hogy nagyban milyenek a dolgok, szebbek-e vagy rondábbak, esetleg ugyanolyanok, mint mérethelyes állapotukban. Most képzelj el egy harminckilós verebet, vetette fel Troché, szerintem az ronda, mert ha szép lenne, akkor sas lenne, de akkor sem lenne harminc kiló, hanem csak úgy öt-hat, tán egy kicsivel több. De strucc sem lehet, mondott ellent (kis túlzással: szokása szerint) Sztupa, szerintem ugyanis a strucc több, mint harminc kiló. Talán egy serdülő strucc, aki most kezdi a strucciskolát, az simán lehet harminc kiló vagy harmincegy. De akkor most képzelj el egy meglett korú, pont ideális korban lévő, mondjuk, egy kora negyvenes férfinak megfelelő kan verebet, ami egyszer csak pár dekás ideális testsúlyából egy harminckilós gyerek lesz, annak nyilván az lesz a legkisebb baja, hogy struccnak hívják, s újra iskolába kell járnia, ahol a rohangászást tanítják neki, meg azt, hogy egész este nyakat kell mosnia. Álljunk meg, én soha nem mondtam, hogy ne lenne szopás verébnek lenni, mondjuk bármilyen súlycsoportban, fakadt ki Troché, fenn a hegy tetején. De Sztupa ekkor már máshol járt, mit érdekelte őt a verebek bármilyen metamorfózisa, magasról tett rájuk (adott esetben ugyebár szó szerint is valamelyest), immár újra a küldetésük kötötte le. Troché is rájött erre, mert Sztupának van egy tipikus arckifejezése, amit akkor ölt magára, amikor az épp aktuális küldetésre koncentrál, ma úgy mondanák, fókuszál. Elnézett a messzeségbe; a hegyen azért ez nem nagy kunszt, próbálná egy liftben, gondolta Troché.
Pénteken (16-án) este tíz előtt megtörténik a Dunán az, ami a múlt héten már elkerülhetetlennek látszott, hogy tudniillik, a Wenders-sorozat elérkezik a Távol és mégis közelhez, amit ugyebár nagyon nem kellett volna megcsinálni, legfeljebb a forgatáson uralkodó jó hangulat miatt volt mégis érdemes, hiszen a kellemes együttlétnél nincs jobb dolog a világon, talán csak a franciakrémes. Nem mintha a Cinemax 2-n másfél órával később kezdődő Fedőneve: Donnie Brasco akkora szám lenne.
Vasárnap viszont nagy nap köszönt reánk, mert a Duna tévé 23.25-kor elővezeti a Szelíd motorosokat, mely filmműnél hívebb lenyomata aligha akad a világtalan világnak. Jó nézni ezt most is, de nagy flash mégiscsak akkor volt, amikor bemutatták nálunk, a hetvenes évek elején. Mert az a haladó mondandója, kb. milyen köcsögök ezek a fundusok Amerikában, lelövik e szegény fiúkat, akik csak motrozni (sic!) akartak, társadalombírálat, társadalmi mondanivaló, oszt’ lehetett sorban állni a Puskintól az Astoriáig jegyért. Mert ma Magyarországon nem hívnák rájuk a rendőröket, s nem szúrnák ki a gumijukat.
Kedden este 11-kor a Film Mániára jön legnagyobb szerelmünk, Fanny Ardant. A Félelem a sötéttől c. 1991-es marhaságot adják vele, mely cím elárul mindent. De ez mit sem számít, ha velünk van Tulipános Fanny-Fanny! Mármost próbáljanak vele lenni úgy, hogy nem tévéznek közben! Mégiscsak ciki.
