rés a présen

Rutkai Bori: "Imádom, mikor átveszi az irányítást a kép"

Rutkai Bori festő, előadóművész

  • rés a présen
  • 2018. december 15.

Interaktív

"Arról álmodoztam, hogy a kiállítás idejére én is beköltözök a galériába és ott élem majd a mindennapjaimat." Interjú a festő és előadóművésszel.

Magyar Narancs: Festőként kevesebbet hallunk rólad. Feldob, hogy most ebben a szerepben nyilatkozol?

Rutkai Bori: Az utóbbi hat évben a gyerekzenekarom, a Rutkai Bori Banda három CD-s mesekönyvének képeit festegettem, csak hát ez nem egy olyan divatos vagy botrányos festészet, amivel a kortárs műítészet foglalkozna, úgyhogy főleg beavatott gyerekek és felnőtt rokonaik ismerik ezeket a munkáimat. Most is vegyesen lesznek felnőtteknek és gyerekeknek szóló képek a novemberi kiállításomon. Igazán szerelmetes dolog festeni. Imádom, mikor átveszi az irányítást a kép, és akkor indul a varázslás.

MN: Mikor és mit állítasz ki a Barabás Villában?

RB: A kiállítás címe Majd ha piros hó esik!, november 25-én, vasárnap 16 órakor nyílt. A cím utal a képek elvarázsolt, álombeli világára. Van bennük bőven elvágyódás, valószínűtlenség és boldogító reménytelenség. A színes fényekkel világító esti városok, labirintusok, figurák hordoznak valami olyan hangulatot, aminek köze van az ünnepváráshoz is, és emiatt az adventi időszakban különösen jól működnek.

false

 

 

MN: Mit kell tudnunk a képekről?

RB: A földszinti térben főleg a gyerekeknek festett képek lesznek, és ahogy mászunk fel az emeletre, annál felnőttebb témák kezdenek megjelenni. Arról álmodoztam, hogy a kiállítás idejére én is beköltözök a galériába és ott élem majd a mindennapjaimat. Ez sajnos nem válhatott valóra, de azt tervezem, hogy a képeken kívül odaviszek egy-két fontos tárgyat a lakásomból, hogy ne „csak” egy kiállítás legyen, hanem egy elvarázsolt otthon. Tavaly készítettem horgolt gömböket és űrhajókat, amelyekbe égősorokat bújtattam.

MN: Hogyan illeszthetők bele a kiállított művek az eddigi képzőművészeti munkásságodba?

RB: Igazából minden kép egy nagy, folyamatosan alakuló mese része. Nekem egy lehetőség, hogy egy párhuzamos életet éljek, másrészt másoknak is menedéket adok. Volt már olyan, hogy valaki azt szerette volna, hogy valamelyik festményem világában éljen.

MN: Mi a közös a képeidben, a horgolt objektjeidben és a dalaidban?

RB: A sötét alapról elrugaszkodó, vibráló színek. Még a dalokban is. Akár tematikában is, hogy például van egy szomorú vagy épp baljóslatú szám, de szépen ki van hímezve humorral vagy izgalmas szóképekkel. Most csináltunk épp egy 2019-es képes horgolt naptárat is a koncerteken szereplő bábuk „közreműködésével”. 12 horgolt jelenet, némelyik hasonlít a klasszikus naptárképekhez, például a sellőt igazi tengerparton fotóztam be.

false

 

Fotó: Facebook/Rutkai Bori

 

MN: Hol lépsz fel mostanában?

RB: A Barabás Villában a megnyitó is izgalmas lesz, mert egyrészt csinálunk egy csendes, firkálós műhelyt, aminek az a neve, hogy Csak Rajzolok!, aztán Dániel András író, illusztrátor nyitja meg a kiállítást, végül lesz egy családi diszkó, ahol mindketten DJ-vé avanzsálunk. Decemberben gyerekkoncert-dömping lesz, a Marczibányi Téri Művelődési Központban lesz Télapó-koncertünk december 2-án, a Barabás Villába is visszatérünk kiskarácsonyozni 15-én, és sok más helyen is fellépünk még az ünnepi időszakban. A kiállítás január 18-án ér véget, felnőtteknek szóló koncerttel, finisszázzsal és Háy János közreműködésével. Vele már többször fuzionáltunk.

MN: Nocsak! Végül mondj valamit arról, hogy mi jót láttál másoktól mostanában, amit ajánlanál másoknak?

RB: Nagy Tiny Desk-rajongó vagyok, ez egy netes koncertsorozat, pár számos kiskoncertek. Pont arra jók, hogy ráláss egy együttesre és aztán utána tudj nézni a viselt dolgaiknak. Rengeteg új kedvencemet, például Anderson Paakot innen ismertem meg. Néha ezek a minikoncertek a legőszintébb, legjobb megnyilvánulásai is egy-egy előadónak.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.