Videojáték

Gran Turismo 6

  • wilson
  • 2014. január 19.

Interaktív

Vannak azok a stúdiók, amelyek óraműszerűen, akár évente ontják magukból a játékokat, és van a Polyphony, amelynek megadatott az a luxus, hogy egy teljes konzolgenerációban összesen két alkalommal jöjjön elő a barlangjából.

A számokat és a kultuszt látva érteni, hogy miért, a Gran Turismo sorozat viszont már évek óta nem a konzolos autószimuláció non plus ultrája, és ha a jelenlegi mederben marad, még ennél is távolabb lavírozhat. Pedig a hatodik rész alapvetően nagyszerű.

No, nem azért, mert akkorát tökéletesített volna az algoritmusokon, sőt. Autóhang például nem nagyon van benne, minden úgy szól, mint egy csúcsra járatott porszívó, a riválisokat dróton húzzák, a súlyelosztás és az alapvető fizika-szimuláció temérdek hiányossága miatt ezek inkább vonatok, mint kocsik - viszont sok van belőlük, méghozzá nagyon sok, még úgy is, ha az egyértelműen csak a melldöngetésre jó mennyiséghez sikerült beválogatni egy-egy modellből vagy 15 évnyi variációt.

A Gran Turismo 6-ra mégsem lehet haragudni, mert egy életérzést ad: dollármilliárdok helyett pár ezer forintért képes átadni az autóversenyzés és az autógyűjtés élményét. A Polyphony nem csak azért ül ennyi évet minden GT-n, mert megteheti, hanem mert a tökéleteset keresi. A GT6-tal nem találta meg, sőt, a céltudatos, fókuszált fejlesztési tervei egyre kisebb területet tudnak lefedni, de a vezetés élménye még mindig nem csorbult. És végül úgysem számít más, csak az, hogy az ember élvezze, amint a gázpedálra lép, amint lehagyja a riválisokat, amikor betolja az 500. autót a garázsába, nem igaz?

Sony - Polyphony Digital/PS3

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.