Ám ez mit se számít, Hajós most épp a Comedy Centralon vezethet egy vadonatúj műsort, hozva szokott és picit már unt modorát, fizikailag okvetlenül kimagasló személyiségével hitelesítendő a nagyközönség elé bocsátott blöfföt.
| ||
Merthogy a Készhelyzet című műsor az első adásán voltaképp még nem is létezett, s ránézésre bizony nem is nagyon kecsegtetett azzal, hogy később majdcsak összeáll belőle valami jóféle mulatság. A mostanában oly sokfelé használt, sőt enyhén már le is használt improvizációs forma ugyanis önmagában nem elegendő: ahhoz jól kitalált alaphelyzetek, erős figurák, valamint – még kimondani is borzasztó! – írók és próbák is szükségesek. (Paradoxnak tűnhet, de így van: még a rögtönzést is próbálni kell.) Mert ha Scherer Péterre ráadnak egy lerongyolt jelmezt, s belökik néhány amatőrnek ható színjátszó közé s egyszersmind egy zagyva szituációba, akkor abból legfeljebb annyi jó sülhet ki, hogy újólag rácsodálkozhatunk Scherer emberi-színészi bájára. Ezen túl azonban mindössze annak lehetett szemtanúja a néző, hogy némi sliccgombolás és szemmeregetés közepette a jelenet főszereplőjéről kiderül: ő valamiféle elnök, aki két napra eltűnt „egy szerelvény tankkal” és hadat üzent Lengyelországnak. S mielőtt még megenyhülne az ítéletünk: ezeket a részleteket nem Scherer rögtönözte, ezek a szituáció előre gondosan megírt mozzanatai voltak.
Ilyesformán valóságos megváltást jelentett, amikor a kaotikus téblábolásnak véget vetett a csöngettyűjét lóbáló Hajós: megváltást a szereplőknek, a nézőknek, s a konzervnevetést dúsan mérő hangtechnikusnak egyaránt. Rögtön jött azonban a második jelenet, ahol Scherer helyett Horváth Kristóf került mindannyiunk számára méltatlan helyzetbe. Ráadásul Horváth – nevezzék bár mégannyira Színész Bobnak – szembeötlően kevesebb színészi rutint és rokonszenvtőkét volt képes mozgósítani, mint a Kapa és Pepe páros gyermeki mosolyú beltagja. Amúgy Horváth még az első improvizációs szegmensnél is ötlettelenebb-erőltetettebb jelenetbe csöppent bele, ahol játszótársai a legrosszabb dalizó ripacskodásokkal próbálták elfedni tanácstalanságukat. „Idenézzenek, még a szemem is milyen hülyén áll!” – talán ez lehetne e színpadi eljárás jelmondata, melynek jegyében a Grund Színház nevű improvizációs társulat érdemes tagjai közül az egyik hölgy orrhangú kántálással, a másik idegrángásokkal, míg a fellépő férfiak fejlóbálással és grimaszokkal vették ki a részüket a mókából. Mely móka, szolid alapok híján, ismét csak az iránytalan kutyakomédia szintjén mozgott, kiszámíthatatlanságában is alig pár perc alatt bombabiztosan eljutva a nyílt színi lefulladás állapotába.
Elsőre ennyi volt a Készhelyzet, pontosabban ennyi plusz az extra álinterjú-jelenetek, melyek tán még a műsor főrészénél is kevesebb szellemességet jeleztek. „István Kovács”, a német akcentust erőltető, sértődékeny riporter kínos látványa akarva-akaratlanul is inkább az alsó csíkon futó stáblista felé terelte a figyelmünket. Jól sejtettük: producere, menedzsere, szerkesztője és főszerkesztője, de természetesen még stylistja is van a műsornak, éppen csak írója nincs. Pedig higgyék el, az is kéne.
Comedy Central, október 12.
