A számokkal merészen bűvészkedő netes cikknek, ha igaz, jogi következményei lesznek, ám egyvalamit azért bizonyosan híven jelez az Origo írása: a Kálmán Olga Hír Tv-s debütálása körüli várakozások és indulatok emelt fokát. Pedig a célratörő keménységéről, vendégidomítói ambíciójáról és imponáló képernyős strapabírásáról ismert tévés személyiség igazán nem bújt ki a bőréből új szolgálati helyén. Most is csak azt teszi ugyanis, amihez a legjobban ért: kérdez, hol makacs kitartással, hol teátrális értetlenkedéssel, hol meg cinkosan összejátszva interjúalannyal és nézővel egyaránt.
Így dolgozta végig Kálmán Olga az Egyenesen múlt csütörtöki adását is, mely adás akarva-akaratlanul érzékletesen illusztrálta azt is, voltaképp miért fölösleges kormányközelből acsarkodni e műsor létezése ellen. Merthogy Kálmán Olgáék régi interjúalanyokkal, régi körökbe beleragadva és alkalmasint leginkább csak a régi nézők rokonszenvét őrizve teszik a dolgukat, s az ilyesmi talán csak a legaggodalmaskodóbb Fidesz-aktivisták számára szerezhet álmatlan éjszakákat. Pedig Lendvai Ildikó változatlanul szavakész és jól poentírozó közszereplő, aki láthatóan képes hit nélkül is bizakodni: Botka László felívelő népszerűségében, az ellenzéki összefogás esélyében és így tovább. Bokros Lajos sem okoz csalódást, mi több, Kálmán Olgát még meghökkentenie is sikerül, amikor áperté Putyin Orbánnak előadott panaszát-tanácsát jelöli meg a CEU-vegzálás indítóoka gyanánt. (A forráshivatkozás hiánya picit mintha aggasztaná is a műsorvezetőnőt, és Bokros utóbb partner is a már kimondott szavak elkenésében.) „Bokros bajszot akaszt” – ezt a nyilvánvalóan szellemesnek szánt címet viseli a műsor e szegmense, de ha a politikus bajusz helyett tengelyt akasztana, az se hangozna éppenséggel fenyegetően, még ha a bokrosi indulat és a határozottság rokonszenvesnek tűnik is számunkra.
A múlt csütörtöki adás mélypontját mindazonáltal Farkasházy Tivadar és Para-Kovács Imre párosa jelentette, rávilágítva egyszersmind az Egyenesen és általa az ellenzéki véleményformálás szervi bajainak egyik legsúlyosabbikára is. „Segítünk némi humorral vegyítve megemészteni a hét legfelzaklatóbb közéleti eseményeit” – ezt ígérte a beharangozó a műsor e szakaszára, de Farkasházyék végül alig adtak többet fontoskodó-vicceskedő és szószátyár önfelmutatásnál. Igaz, Para-Kovácsnak legalább volt egy-két érdemi poénja, például arra a kérdésre válaszolva, hogyan fogjuk megállítani Brüsszelt: „majd elé toljuk Fehérgyarmatot”. Csakhogy az ezúttal is számos kéretlen és „spontán” lexikonadattal szolgáló Teddy őszinte fordulata mégis találóbban jellemezte ezt a majd’ félórát: „én nem viccelődök, én ezt halálkomolyan gondolom”. Így aztán jöttek szép sorban a kormányzati akciók unásig csócsált értelmezései (a figyelemtereléstől az „ő szavazóiknak ez kell” sokszor ellőtt patronjáig), az enyhén paranoid fordulatok („a mi kis fasiszta kuckónk”), és túl minden kisebb-nagyobb fenntartáson: jött Farkasházy Tivadar háromszereplős jelenete a szombathelyi színház témájában. (Részlet: „Igazgató: A hölgyet az önkormányzat fizeti, mondhatni külön dramaturg, igen magas posztja volt. Főrendező: Magas posztja? Micsoda? Igazgató: Ablakot pucolt.”) A jelenetke hevenyészett fölolvasásában Kálmán Olgának is jutott szerep, aki így utóbb némi érthető elfogultsággal mondhatta: „Teddy, ez nagyon jó volt.” Hát nem volt az. Nagyon nem.
Hír Tv, március 30.
