Rádió

Hálás fiatalok

Születésnapi szorongás

Interaktív

„A magyar kultúra fegyvertára erős fegyverrel szaporodott. Ez a fegyver a most meginduló broadcasting, amelynek jelentőségét ismertetni nem szükséges.”

Eme ünnepi szavakkal indította el 1925. december 1-jén a magyar rádiót Vitéz leveldi Kozma Miklós miniszteri tanácsos. A militáns retorika a Trianon utáni idők velejárója, az meg már Magyarország szerencsétlensége, hogy a nagy ívű pályát befutó tanácsos érdeklődése később a hírközléstől a deportálás felé fordult.

Mégsem mondjuk, hogy nem kell ezt a születésnapot megünnepelni. Ha ilyen múlt jutott, ezt kell vállalni, csak hát persze nem mindegy, hogyan. Ez a mostani december 1. nem kavart nagy hullámokat, itt-ott elhangzott egy-egy ünnepinek szánt adás vagy adásrész, biztos, ami biztos, mindenféle viszonyulást messziről kerülve az egykori rádióindítás lehetséges olvasataihoz. És ha nihil, akkor nihil: mi sem kutatjuk tovább, hogy ki mit gondol a gyökerekről, gondol-e bármit, arra fókuszálunk inkább, ami van. Mintegy a jelenből próbáljuk kiolvasni a jelent, ami tautológiának tűnik, viszont tanulságos lehet.

A Petőfi rádió Szabadegyetem című műsora a kortárs könnyűzene közegét mindenféle kulturális tartalmakkal igyekszik színesítgetni. Általában a fiatalok és örökifjak körében ismertebb előadó osztja meg gondolatait színházról, filmről, irodalomról és hasonló intellek­tuális huncutságokról, Babucs Krisztina műsorvezető lelkesedéstől fűtött kommentárjai és kérdései kíséretében. Az nyilvánvaló, hogy ez a szabadegyetem nem kíván a kultúra Mariana-árkába alászállni, ám a maga fecsegős-csacsogós stílusával együtt is általában kellemes adások ezek (leszámítva a kötelező elemként ide is betüremkedő elektronikus háttér­prüttyögést).

A magyar rádiózás ünnepén azonban úgynevezett szülinapi különszámmal rukkoltak elő a műsorkészítők – és ez túl nagy kihívásnak bizonyult. Mert addig még rendben van, hogy hívjanak fel pár népszerű, a csatornán is sokat játszott előadót, és kérdezzék meg őket, mit gondolnak a rádiózásról. Tényleg szükséges volna az öreg médium és a mindenkori ­fiatal hallgatók viszonya körül ezt-azt tisztázni, kezdve ott, hogy egyáltalán tudják-e, mi az a rádió. És ha igen, érdekli-e őket valamennyire még ez az egész? Vagy a bandcampok, streamek, Spotify- és YouTube-csatornák között már nincs létjogosultsága a keresőtekergetésnek és antennaállítgatásnak?

De a kérdés sajnos nem úgy hangzik el, hogy „mit gondolnak a rádiózásról?”, hanem hogy „mit gondolnak a születésnapos Petőfi rádióról?”. Szerencsétlen megkérdezettek meg ahelyett, hogy kikérnék maguknak a bértalpnyaló szerepét, hebegve-habogva, jobb esetben elviccelve a dolgot, rosszabb esetben meg eminens diákként felelve mondják fel a leckét. „Neked van személy szerint olyan élményed, hogy te hallgatsz minket, hogy csak velünk vagy?” – szegezi neki a kérdést Babucs a Magashegyi Underground énekesnőjének, amire Bocskor Bíborka nagy nehezen felidézi, hogy igen, néha, futás közben. De Rizner Dénes „Deniz” sem jár jobban: „Te hogyan köszöntenél minket a 90. születésnapunkon?”, illetve „hány kapcsolatot köszönhetsz a Petőfinek?”. Így. És mindre lelkesen válaszol is. Az egész egyórás műsor alatt nem akad senki, aki ne menne bele ebbe a fura Petőfi-tömjénezésbe. Talán még a Vad Fruttik énekese állt ehhez a legközelebb, amikor más csatornákról kezdett el beszélni, vagy amikor az egészet elviccelte, de jólneveltsége neki is megálljt parancsolt ott, ahol talán vissza kellett volna kérdeznie. A kínosan szorongó hallgató ilyenkor nem tud nem a saját iskolaéveire gondolni, amikor is a leginkább arra kapott kiképzést, hogyan tűrjön el minden blődséget, ahelyett, hogy a saját érdekében és a józan nevében szólásra merészelje nyitni a száját.

Mindezek után csak jelentéktelen villámtréfa, hogy amúgy a Petőfi biztosan nem most ünnepli a 90. születésnapját, hiszen nem 1925-ben, hanem ’32-ben indult, a Petőfi nevet pedig csak ’49-ben vette fel. Arról meg aztán végképp ne is beszéljünk, hogy a médiatörvény módosítása után az egész Magyar Rádió megszűnt önálló intézményként létezni 2015. június 30-án. Vagy nyáron ezt is megünneplik majd?

Szabadegyetem, Petőfi rádió, december 1.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.