Eme ünnepi szavakkal indította el 1925. december 1-jén a magyar rádiót Vitéz leveldi Kozma Miklós miniszteri tanácsos. A militáns retorika a Trianon utáni idők velejárója, az meg már Magyarország szerencsétlensége, hogy a nagy ívű pályát befutó tanácsos érdeklődése később a hírközléstől a deportálás felé fordult.
Mégsem mondjuk, hogy nem kell ezt a születésnapot megünnepelni. Ha ilyen múlt jutott, ezt kell vállalni, csak hát persze nem mindegy, hogyan. Ez a mostani december 1. nem kavart nagy hullámokat, itt-ott elhangzott egy-egy ünnepinek szánt adás vagy adásrész, biztos, ami biztos, mindenféle viszonyulást messziről kerülve az egykori rádióindítás lehetséges olvasataihoz. És ha nihil, akkor nihil: mi sem kutatjuk tovább, hogy ki mit gondol a gyökerekről, gondol-e bármit, arra fókuszálunk inkább, ami van. Mintegy a jelenből próbáljuk kiolvasni a jelent, ami tautológiának tűnik, viszont tanulságos lehet.
A Petőfi rádió Szabadegyetem című műsora a kortárs könnyűzene közegét mindenféle kulturális tartalmakkal igyekszik színesítgetni. Általában a fiatalok és örökifjak körében ismertebb előadó osztja meg gondolatait színházról, filmről, irodalomról és hasonló intellektuális huncutságokról, Babucs Krisztina műsorvezető lelkesedéstől fűtött kommentárjai és kérdései kíséretében. Az nyilvánvaló, hogy ez a szabadegyetem nem kíván a kultúra Mariana-árkába alászállni, ám a maga fecsegős-csacsogós stílusával együtt is általában kellemes adások ezek (leszámítva a kötelező elemként ide is betüremkedő elektronikus háttérprüttyögést).
A magyar rádiózás ünnepén azonban úgynevezett szülinapi különszámmal rukkoltak elő a műsorkészítők – és ez túl nagy kihívásnak bizonyult. Mert addig még rendben van, hogy hívjanak fel pár népszerű, a csatornán is sokat játszott előadót, és kérdezzék meg őket, mit gondolnak a rádiózásról. Tényleg szükséges volna az öreg médium és a mindenkori fiatal hallgatók viszonya körül ezt-azt tisztázni, kezdve ott, hogy egyáltalán tudják-e, mi az a rádió. És ha igen, érdekli-e őket valamennyire még ez az egész? Vagy a bandcampok, streamek, Spotify- és YouTube-csatornák között már nincs létjogosultsága a keresőtekergetésnek és antennaállítgatásnak?
De a kérdés sajnos nem úgy hangzik el, hogy „mit gondolnak a rádiózásról?”, hanem hogy „mit gondolnak a születésnapos Petőfi rádióról?”. Szerencsétlen megkérdezettek meg ahelyett, hogy kikérnék maguknak a bértalpnyaló szerepét, hebegve-habogva, jobb esetben elviccelve a dolgot, rosszabb esetben meg eminens diákként felelve mondják fel a leckét. „Neked van személy szerint olyan élményed, hogy te hallgatsz minket, hogy csak velünk vagy?” – szegezi neki a kérdést Babucs a Magashegyi Underground énekesnőjének, amire Bocskor Bíborka nagy nehezen felidézi, hogy igen, néha, futás közben. De Rizner Dénes „Deniz” sem jár jobban: „Te hogyan köszöntenél minket a 90. születésnapunkon?”, illetve „hány kapcsolatot köszönhetsz a Petőfinek?”. Így. És mindre lelkesen válaszol is. Az egész egyórás műsor alatt nem akad senki, aki ne menne bele ebbe a fura Petőfi-tömjénezésbe. Talán még a Vad Fruttik énekese állt ehhez a legközelebb, amikor más csatornákról kezdett el beszélni, vagy amikor az egészet elviccelte, de jólneveltsége neki is megálljt parancsolt ott, ahol talán vissza kellett volna kérdeznie. A kínosan szorongó hallgató ilyenkor nem tud nem a saját iskolaéveire gondolni, amikor is a leginkább arra kapott kiképzést, hogyan tűrjön el minden blődséget, ahelyett, hogy a saját érdekében és a józan nevében szólásra merészelje nyitni a száját.
Mindezek után csak jelentéktelen villámtréfa, hogy amúgy a Petőfi biztosan nem most ünnepli a 90. születésnapját, hiszen nem 1925-ben, hanem ’32-ben indult, a Petőfi nevet pedig csak ’49-ben vette fel. Arról meg aztán végképp ne is beszéljünk, hogy a médiatörvény módosítása után az egész Magyar Rádió megszűnt önálló intézményként létezni 2015. június 30-án. Vagy nyáron ezt is megünneplik majd?
Szabadegyetem, Petőfi rádió, december 1.
